Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a neten keringő pszichologizáló b@llshitek ellenére egyáltalán nem biztos az, hogy akinek endometriózisa van, annak rossz a párkapcsolata, (vagy az édesanyjával, édesapjával való kapcsolata). Sőt, a pácientúrámban én azt tapasztalom, hogy szerencsére nagyon sokan élnek kiegyensúlyozott, támogató kapcsolatban.
Ez a cikksorozat azért készült, hogy segítsen azoknak, akik érzelmileg bántalmazó kapcsolatban vannak, felismerhessék, hogy valami nincs rendben, elgondolkozzanak, és esetlegesen motivációt kapjanak a segítségkérésre is.
Nárcisztikus vagy az áltagosnál több nárcisztikus vonással rendelkező partner mellett nagyon gyakran előfordul, hogy elveszíted a kapcsolatodat akár saját magaddal, a világról alkotott nézeteddel, véleményeddel, a saját valóságoddal is.
Minél hosszabb időn keresztül zajlik a rejtett vagy nyílt verbális megalázás és elbizonytalanítás, az eleinte sziklaszilárdnak tűnő bizonyosságaid is megrendelülhetnek. Ennek következtében erősebbé válik a nárcisztikus partnertől való érzelmi függés, hiszen lassanként tényleg elhiszed, hogy egyedül semmire sem vagy képes, és valójában veled van a baj.
Vegyünk egy példát. Mondjuk van egy kutyád, akit szeretetben nevelgettél 4 évig, vitted állatorvoshoz, oltattad, figyeltél rá, etetted, itattad, tanítgattad, és jó kis csapatot alkottál vele. Úgy érezted, minden rendben van. Majd megismerkedtél az új pároddal, telt az idő, összeköltöztetek.
Bár a párodnak előtte nem volt saját kis kedvence, mégis lassanként átvette az irányítást, ő tudta jobban, mikor kell sétálni vinni, pontosan mikor és mennyit, milyen tápból kell ennie, hova kell vinni kutyaiskolába.
Ha valamit nem az új, általa felállított rendszer szerint csináltál, akkor éreztette veled, hogy még erre sem vagy alkalmas, nem vagy jó gazdája a kutyának.
Ha próbáltad megvédeni magadat, és belementél a magyarázkodásba, érveltél: “Eddig is ehhez az állatorvoshoz jártunk az elmúlt 4 évben, és mindig odafigyelt Buksira, stb., stb., ” akkor a párod megsértődött, személyes támadásnak vette hogy nem akarod megfogadni a tanácsát, amivel ő pusztán segíteni akart.
Ekkor egy darabig- amíg ki nem aludta a dühét, vagy amíg bocsnánatot nem kértél tőle- minden törődést visszavont a kutyától, nem vitte sétálni, nem vett kutyakaját, nem szeretgette- mondván, a te kutyád, oldd meg, akkor innentől ő nem szól bele.
Amikor a kutyusod pedig elkapott egy kennelköhögést a futtatón, ami ugye bármikor megtörténhet, és nem te tehetsz róla- ő diadalittasan vitte el állatorvoshoz és játszotta az aggodó apukát, téged felelőtlennek és nemtörődömnek címkézve. S végül- bár teljesen abszurd- valóban úgy érezted, hogy a kutyád lehet, hogy jobb kezekben van nála, lehet, hogy te tényleg nem tudod megfelelően gondját viselni.
Néha úgy érezted, hogy legszívesebben rákiabálnál: Dehát 4 évig neveltem előtted azt a kutyát, és vidáman, egészségben élt velem, tényleg azt gondolod, hogy arra sem vagyok képes, hogy megetessem? De amit valójában tettél, az a lesütött szemű hallgatás és elbizonytalanodás: vajon tényleg rendben vagyok? Tényleg eléggé vigyáztam a kutyára? Nem velem van a baj? Biztos, hogy nem?
Nyilván, ezt az iménti kutyás példát az élet egyéb területeire is átviheted.
A lényeg, hogy amit te érzel/teszel/gondolsz az megkérdőjelezhető, elítélhető, és mindenképpen hibás és alsóbbrendű ahhoz képest, amit a párod érez, tesz, gondol. Minél tovább éreztetik ezt veled, annál inkább elhiszed, hogy lehetséges, hogy nem vagy elég jó gazdi/barát/társ/háziasszony/munkaerő…
Ha azt veszed észre, hogy egyre inkább elbizonytalanodsz, megkérdőjelezed az addig számodra egyértelmű dolgokat és legfőképpen a saját értékeidet, akkor kapcsold be a vészjelződet.
Lépj hátra a szituációból, és vizsgáld meg távolabbról. Merj beszélni az érzéseidről és gondolataidról, mindenképpen avass be egy vagy több barátot, családtagot, akik segítenek neked a valóságérzékelésed megtartásában.
Engedd meg nekik, hogy visszajelzéseket adjanak arról, hogyan látják az adott szituációt és benne téged, így mindig lesz egy fogódzód, ami nem enged teljesen elsüllyedni az önbizalomhiány mocsarában, és köt a valósághoz.
Ha azt veszed észre, hogy rohamosan csökken az önbizalmad, egyre kisebbnek, jelentéktelenebbnek érzed magad, nem mersz megcsinálni olyan dolgokat, amelyek régebben nem okoztak problémát, ha aggódsz, hogyha elmész bevásárolni, megfelelő puhaságú avokádót választasz-e, ha vezetsz, előre izgulsz, vajon képes vagy megfelelő időben sávot váltani, és régebben ezek nem okoztak nehézséget, akkor gondolkodj el. Miért változol így? Mi rombolja az önértékelésedet?
Régen elégedetten néztél tükörbe, most a hibákat keresed? Ha belegondolsz, ezek vagy hasonló esetek azóta jellemzőek rád, mióta a kapcsolatban vége az első rózsaszín ködös időszaknak, és a párod “kimutatta a foga fehérjét?”
Nézzünk meg néhány példát a nekem elmesélt, hozzám érkezett történetek közül arra, hogyan alázhat meg téged a párod úgy, hogy magad is elhiszed, lehet, hogy te vagy a semmirekellő, semmiresejó, túlérzékeny hisztip@csa. Ismerősek a következő helyzetek?
Menj előre, mindjárt jövök utánad és felszedlek a kocsival.
Előremész, cipeled a táskákat, sétálsz az esőben, ő meg sehol, még mindig, még mindig sehol. Nézed a telefonod, semmi jelzés. Te nem akarsz türelmetlenkedni, nem zaklatod. Végül eljutsz a célállomásodra gyalog, ahonnan jelzed, megérkeztél.
Nemsokára aztán ő is megjön a kocsival, mintha mi sem történt volna, nem is magyarázkodik, s ha finoman jelzed, hogy nem ezt beszéltétek meg, és idáig sétáltál az esőben a nehéz szütyőiddel, legalább megírta volna, hogy mégsem tud elindulni, vagy valami…akkor még neki áll feljebb, hogy miért hisztizel már megint, és egyébként is te bajod mert már százszor megmondta hogy nem kell annyi mindent magaddal cipelned minden nap.
Vagy egy másik hasonló történet.
Vezet, te mellette ülsz, épp valamit megnézel a telefonodon. Arra kapod fel a fel a fejedet, hogy nagyot fékeztek, a párod dudál, fejét rázza, végül kikerüli az előtte haladó autót és nagy gázzal, puffogva elhajt. Mi történt? – kérdezed, mert kíváncsi vagy mi dúlta felé ennyire. Semmi- feleli. Tovább morcog, így még egyszer próbálkozol kedvesen: -Mit művelt az a sofőr? Ekkor hirtelen felcsattan, ordítva: Nem megmondtam, hogy semmit?! Ez a válasz. Nem kellene folyton a telefonodat bújnod, már százszor megmondtam! Ülsz megszeppenve a hirtelen kiabálástól, és azt érzed, legszívesebben elsüllyednél, megvédeni magadat már nem mered, nem akarsz még nagyobb drámát. A tüske benned marad, egy újabb merénylet az önértékelésed ellen, ő viszont tíz perc után ölelget, mintha mi sem történt volna.
Ha azt veszed észre, hogy a hasonló helyzetek mindennaposak, és már szinte várod, mit fogsz elrontani, miben fogsz hibázni, mit fogsz rosszul érezni/gondolni/látni/csinálni/mondani…ne habozz segítséget kérni barátaidtól, családodtól, pszichológustól, akár a NANE-t is hívhatod.
Fontos, hogy ha arra gyanakszol, hogy a párod nem bánik jól veled, esetleg nárcisztikus vonásokkal bír, akkor fordulj szakemberhez. Néha egy -egy vita, vessekedés hevében nem egyszerű higgadtnak maradni és tisztán látni a dolgokat.
Szerencsére én a munkám során azt tapasztalom, hogy legtöbb esetben szerető, támogató kapcsolatban élnek a hozzám forduló endometriózissal élő nők, és csak nagyon ritkán fordul elő az, hogy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban kell keresni a tüneteket súlyosbító okokat.
Éppen ezért ne hagyd, hogy a neten keringő pszichologizáló elméletek elbizonytalanítsanak, ha jó kapcsolatban vagy, akkor jó kapcsolatban vagy, és kész. Egyáltalán nem igaz az, hogy minden endometriózissal élő nőnek ott kellene hagynia a párját/munkáját/anyukáját.
Egyszerűen csak legyél tájékozott, figyelj arra is, hogy milyen forrásból tájékozódsz, és ha esetleg elbizonytalanodnál, keress fel egy szakembert, akivel átbeszélheted a dolgokat.
EBBEN a pszichológiai fejlődésregényben egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban élő fiatal nő, Hanna naplóján keresztül mutatom be, milyen érzéseket okoz az áldozatban a folyamatos elbizonytalaítás.
A sorozat folytatódik az EndoBlogon, még 7 része lesz.
Még egyszer hangsúlyozom:
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a neten keringő pszichologizáló b@llshitek ellenére egyáltalán nem biztos az, hogy akinek endometriózisa van, annak rossz a párkapcsolata, (vagy az édesanyjával, édesapjával való kapcsolata). Sőt, a pácientúrámban én azt tapasztalom, hogy szerencsére nagyon sokan élnek kiegyensúlyozott, támogató kapcsolatban.
Ez a cikksorozat azért készült, hogy segítsen azoknak, akik érzelmileg bántalmazó kapcsolatban vannak, felismerhessék, hogy valami nincs rendben, elgondolkozzanak, és esetlegesen motivációt kapjanak a segítségkérésre is.
Nem célja elbizonytalanítani, ha szeretetteli kapcsolatban élsz, nem célja diagnosztizálni, egyszerűen csak elgondolkodtatni szeretne, s felhívni a figyelmet arra, hogy bár tapasztalataim szerint nagyon kevés esetben áll ez az endometriózis hátterében, de valóban vannak olyan kapcsolatok, amelyek folyamatos stresszben tartják az embert, nem segítve ezzel egy krónikus betegség állapotjavulását.
Leave a Reply