ENDOSTOP KLUB

EndoStop Sisterhood

ENDOSTOP SisterHood

Évekkel ezelőtt, amikor még aktívan küzdöttem az endometriózis okozta tünetektől, fájdalomcsillapításra remekül alkalmazható TENS-készüléket akartam vásárolni. Már éppen a megrendelés gombra kattintottam volna, amikor felugrott egy ablak: olcsóbban hozzájutok az egyébként borsos árú készülékhez, ha előfizetek, és örök tagságom lesz a fájdalomcsillapító készüléket használók klubjában, minden két év végén egy vasi új készülék jár majd nekem.

Anyagilag valóban kecsegtető volt az ajánlat, józan ésszel be kellett látni: megéri. De azonnal azt éreztem: nem. Nem és nem és nem. Én NEM fogok egész életemben fájdalomcsillapító készüléket használni. Ez teljességgel ki van zárva, nem lesz rá szükségem. azonnal otthagytam csapot-papot, virtuális kosarat, mert nem akartam olyan közösséghez tartozni, amely arra apellál, hogy én élethosszig beteg leszek és fájdalmakkal élek majd.

Szóval ne lepődj meg, amikor azt írom, hogy ebben a endós közösségben NEM leszel örökké tag. Mindössze addig, amíg össze nem szeded azt a tudást, amelyre szükséged van ahhoz, hogy higgy magadban, jobban legyél, és magabiztosan járd az utadat anélkül is, hogy tovább fognám a kezedet.

Ki vezeti ezt a közösséget?

A tudással pedig nem fukarkodom: 11 éve segítek endometriózissal élő nőket. 8 könyvet írtam a témában, több, mint 850 Endoblogos baba édesanyja érzi úgy, hogy közös munkánk segítette hozzá az anyasághoz. Több, mint 25000 órát töltöttem el endometriózissal élő nőkkel konzultálva, és nem utolsó sorban 10 éves tünetmentességemet ünneplem idén. Nem írom le, hogy gyógyulásomat, hiszen halljuk eleget, akinek valaha volt, mindig lesz, mert ez  krónikus betegség…

Az elmúlt két éviztedben, amióta pszichológiával foglalkozom,  alaposan elmélyültem a lélek dolgaiban,  6 diplomát szereztem, szóval egészen biztos, hogy nem fogtok tőlem ezoterikus tanításokat hallgatni. Mégis úgy vélem, a tudomány most egy kicsit túl hamar nyilatkozik,  oly keveset tud még erről a betegségről, azt sem tudja pontosan megmondani, miért és hogyan alakul ki, akkor hogyan lehet kijelenteni ennyire magabiztosan, hogy örökké lesz, ha egyszer volt?

Nem baj, szoktam is mondani: nem gyógyultam meg, “csak” élethosszig tünetmentes vagyok. Neked hogy tetszik ez a gondolat?

Van egy jó hírem!

Megérkezett az EndoStop Sisterhood, a közösség, amely megtart, felemel, jókedvre derít, s emellett valódi szakértő vezeti, aki szakpszichológusként és szaktanácsadóként 11 éve áll már az endometriózissal élők szolgálatában!

Erre számíts:

  • Tagjaink beléphetnek az exkluzív, privát zárt csoportomba, ahol rendszeres élőkkel és olyan témákkal jövök, amelyeket csak itt beszélünk át!
  • Az EndoStrong Sisterhoodban  találsz olvasnivalókat és videókat is, amelyek nagyon hatékonyak, de rövidek és átláthatóak, ezzel nem fogod túlvállalni magad, de kis lépésekkel kialakítod majd a saját egészségszokásaidat!
  • Ez egy olyan biztos támasz és közösség, ami megtart, diszkrét és tapintatos, de mégis elképesztően hatékony segítség
  • A vezető és az anyagok, a havi gyönyörű magazin összeállítója  egy sokdiplomás szakpszichológus, aki nem csak szakember, hanem endóból gyógyult nő is (lsd. még élethosszig tünetmentes)
  • A vendég szakértők a legszuperebb ma elérhető, hiteles személyek a szakterületükön a legjobbak. Elhozom a legjobbakat nektek Európából és az Egyesült Államokból, magyar tolmácsolással
  • A havi tagdíj megújuló előfizetéses rendszerben működik, amit bármikor egyetlen kattintással lemondhatsz, akkor összegyűlt elegendő tudásod. A háromhavi és a féléves tagdíj NEM újul meg, mert simán lehet, hogy elegendő infót és tudást gyűjtesz 3-6 hónap alatt össze, hogy megállj a   magad lábán és sokkal jobban legyél. Ez nem egy újabb lehúzós tagsági oldal! Az én célom, hogy NE kelljen sokáig tagnak lenned, mihamarabb megkapj minden infót, szükséges tudást ahhoz, hogy jobban legyél, szárnyalj, és egy tünetmentes, életörömteli, testileg-lelkileg kiegyensúlyozott életet élj!

EndoStrong tagként minden hónapban hozzáférsz:

  • A  zárt tagsági oldalhoz és prémium anyagokhoz (cikkek és videók)
  • Az EndoStrong SISTERHOOD  havi színes, letölthető magazinhoz (legújabb kutatások, endometriózis diéta receptek és új trendek, sehol máshol nem elérhető exkluzív tartalamak, praktikus tanácsok)
  • Vendég szakértőkkel készült interjúkhoz
  •  Stresszkezelő gyakorlatokhoz és meditációkhoz
  • A zárt, privát Facebook csoporthoz, rendszeres élő videókkal, kérdezz-felelekkel
  • VIP kedvezményhez az EndoShop könyveire, a Tanulószoba tréningjeire, és partnereimhez

Niki, 22

Budapest

Imádom ezt a közösséget! Nóri hangneme könnyed és kedves, úgy adja át a professzionális tudást, szakmai anyagokat hogy közben észre sem veszed, hogy tanulsz, annyira jól érzed magad.  Közben egyszer csak azt veszed észre, hogy a tanultak észrevétlenül bekúsznak az életedbe és új, egészséges szokásokat alakítasz ki.

Tamara, 33

Budapest

Legjobban a meditációkat szeretem, valamint a páromnak tűnt fel, hogy mennyivel vidámabb és kiegyensúlyozottabb lettem, én pedig legjobban annak örülök, hogy ledobtam azt az utolsó makacs 3 kilót, amivel már évek óta szenvedtem. Soha ilyen jól a bőrömben nem éreztem magamat!

Melinda, 36

London

A legnagyobb értéket a tagságban nekem a kérdezz-felelek adja. Imádom a videókat, annyira vidám és vicces, és abszolút érzem hogy itt fontos vagyok, itt végre igazán számítok valakinek!

Kata,28

Kecsemét

Rengeteget tanultam, és imádom, hogy teljesen a magam ritmusában haladhatok az anyagokkal, így sosem kell attól tartanom, hogy lemaradnék. Ha mégis, Nóri figyel és segít, ösztönöz, fogja a kezem.

Rita, 39

Pécs

A kedvenc témám a női ciklus és a táplálkozás összehangolása volt. Nagyon hasznos volt, az egyébként brutális PMS tüneteim már most sokkal enyhébbek! Nem puffadok, nem vizesedek, nem feszülök a szó sem lelki, sem fizikai értelmében, és hatalmas megkönnyebbülés! Nóri annyira kedves és támogató, nagyon klassz ez a kapcsolódási lehetőség! Ráadásul tényleg nagyon emberbarát a program, én hajlamos vagyok túlvállalni magam de ez még nekem is belefér, aki sokszor még egy újságcikket se bírok végigolvasni! Van, hogy lemaradok az ajánlott haladási ütemtől, de simán be tudom pótolni akár a hónap utolsó napján is az egészet… egyszerűen azt tudom mondani, hogy ennyi igenis minden endós nőnek jár, ez a miénk, itt otthon vagyok!

Melissa, 32

Profizmus, lelkiismeretesség, szeretet, megbecsülés… itt végre tényleg úgy érzem, figyelnek rám. Nóri tényleg lát minket, és tényleg törődik velünk. Felépített egy olyan rendszert, ami segít újra élvezni az életemet, és nem csak a betegségre fókuszálni, ezen kattogni, hanem kinyílni a világra. Számomra ez nagyon fontos, mert a mai világban ez már nagyon ritka, és igazi kincs. Tiszta szívből ajánlom ezt a Nóri által vezetett közösséget minden endometriózissal élő nőnek!

  • Title

    Nem érzed többé magad egyedül

  • Title

    Biztonságban vagy: egy többdiplomás szakpszichológus, szaktanácsadó egyengeti az utadat, aki 11 éve az endometriózissal élőket segíti

  • Title

    Hihetetlenül kedvező, bevezető áron csatlakozhatsz, ár-érték arányban is verhetetlen a Sisterhood!

  • Title

    Csak hiteles információkat kapsz, tudományos igényességgel, hivatkozásokkal

  • Title

    Szuper bevált módszerrel segítelek, akkor is, ha elfáradnál, és csökkenne a motivációd az életmódalakításnál

  • Title

    Könnyed, baráti, szeretettel a hangulat vár a csoportban

  • Title

    Nem vállalod túl magad, mégis mindent megkapsz, ami a fejlődéshez kell

  • Title

    Mert legyél bárhol a világban, ezt a közösséget bárhonnan eléred, mindig veled vagyunk

  • Title

    Végre nem egy lehúzós tagsági oldal: a célom az, hogy minél hamarabb jól legyél és törölhesd a tagságodat!

  • Title

    Kitekintünk a határokon: a legmenőbb szakértőket hozom el nektek, magyar tolmácsolással, fordítással

  • Title

    Itt jó hangulatban fejlődhetsz, rém sztorik nélkül, sok örömmel és szeretettel

Miről lesz szó ebben a közösségben?

  • Nehézséget okoz, hogy változtass az életmódodon?
  • Nem boldogulsz az endometriózis diétákkal?
  • Szeretnéd, ha lelkileg is egyensúlyban lennél?
  • Nincs időd a meditációkra, stresszkezelésre?
  • Néha úgy érzed, összecsapnak a fejed felett a hullámok?
  • A fórumok, csoportok sokszor lehúznak, és félsz, hogy ott nem szakértőtől kapsz nem hiteles infót, amivel esetleg többet ártasz magadnak, mint használsz?

A Sisterhooddal az a célom, hogy egy hatalmas terhet levegyek a válladról, és segítsem a fejlődésedet, az életvezetésedet, testi- és lelki egészségedet olyan módon, hogy ráadásul közben remekül szórakozz, barátokat szerezz és élvezd az egészet!

Itt senki nem fog lehúzni, nem kell tartanod a téves információktól, minden anyag és mindenki az épülésedet szolgálja!

Tarts velem te is!

Szeretettel várlak az EndoStrong Sisterhoodban!

0 év tapasztalat
0 EndoBlogos baba
0 konzultációs óra tapaszalata
0 megjelent könyvek

A Klub anyagai és témái az Endoblog 4 pillér – tematikát követik, ezekről tanítok a klubban.

 

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!