Szülés mint gyógyír az endometriózisra… Timi története megcáfolja ezt a tévhitet, de ne aggódj, a mosoly itt sem marad el!
Mindig is szerettem volna fiatal anyuka lenni, így természetes volt, hogy a párommal belefogunk a projektbe rögtön az esküvő után. Eszembe sem jutott, hogy gond lehet, hogy nekem ne sikerülne, pedig azért tartotta, tőle, hogy van-e rendesen peteérésem, mert volt, hogy rakoncátlankodott a ciklusom, nem mondhatnám, hogy órát lehetett volna hozzá igazítani. Az orvosom meg azzal hozta rám a frászt, hogy túl sovány vagyok, amiatt nem lesz jó, pedig csekkoltam , még ha ippeghogy is, de benne voltam az egészséges BMI-be.
Aztán végül nekem lett igazam szerencsére, a harmadik hónapban már várandós voltam, és két kisebb bevérzős, kórházba rohanós, megnyugvós parát leszámítva minden rendben volt. Szépen nőtt, gyarapodott a baba meg én is, készültünk a szülésre, ami igazából elég horror sztorira sikeredett. Nem fogok belemenni, mert ennek az írásomnak nem ez a célja, elég annyi, hogy rossz élmény volt, nagyon rossz, nekem kellett egy műtét a szülés után, amíg engem összeszedtek a Borcsi baba apukájával volt és nem velem, vagyis hát nem együtt, ez máig fáj. De a végén én is és a baba is egészségesen távozhattunk otthonunkba, és semmit nem akartam jobban, mint élvezni a babázást és nem törődni már a történtekkel.
Nagyon hamar, a szülés és a műtét után 4 héttel megjött a menstruációm, pedig szoptattam, jó, nem volt sok tejem, kellett kiegészítés, de főleg azért szoptattam. Volt nagy aggodalom, mert nagyon erős, nagyon fájdalmas volt a vérzés, pedig nekem soha nem volt előtte ilyen tapasztalatom. Kellett is menni ügyeletre, annyira megijedtem, ott azt mondták, az első még lehet ilyen, menjek haza, elmúlik majd.
17 napig véreztem, a végén már alig tudtam ellátni a babát, gyenge és fáradt voltam, de aztán felgyúrtam magam, és megint kész voltam elfelejteni az egészet és csak a babára koncentrálni. Éreztem ciklus közben is, hogy fáj pisilni, nem úgy mennek a dolgok, mint régen, dehát sosem voltam még előtte gyermekágyas, mit tudtam én mi a baj, mi a normális. A következő menstruáció sem volt jobb, sőt, az már annyira fájt, hogy sírtam, fetrengtem, könyörögtem hogy segítsenek, vegyenek komolyan. Ekkor végre megvizsgáltak rendesen, és mondták, hogy látnak valamit, de így hogy ennyire vérzek, nehéz, menjek vissza ha elmúlt. Két hét múlva tudtam visszamenni, akkor már mindkét petefészekben kiterjedt csokiciszta volt, műtétet javasoltak és gyógyszert. A nagy traumám nem csak ez volt, hanem hogy emiatt abba kellett hagynom a szoptatást.
A műtét megvolt, és mindössze 11 héttel a szülés után mindkét petefészekből, a méhtartó szalagokról, a húgyhólyagról is le kellett venni endometriózis csomókat, pedig előtte soha semmi bajom nem volt, és a szülésnél sem láttak semmit. Én tényleg nem tudok másra gondolni, mint hogy a császárnál vagy az azt követő extra műtétnél ment félre valami, mert még akkor sem volt ott endó, 11 hétre rá meg szinte mindenhol.
Nagyon megviselt ez a diagnózis, de igazi küzdő típus vagyok, ebből is felállok, tudom. A műtét utáni néhány hónap még rossz volt, de most érzem, hogy jó úton vagyok, tartok egy könnyed diétát, nem eszem cukrot, tejet egyáltalán, nagyokat sétálok Borcsival és közben néha már kocogni is szoktam, elsajátítottam egy szuper relaxációs technikát is és igyekszem jobban megosztani a baba körüli feladatokat a párommal, hogy tudjak pihenni is. Ebben őt egy picikét noszogatni kell, de most lesz a születésnapja, és Nóri Párkapcsolati Csapatépítő Kézikönyvét vettem meg neki ajándékba, szóval bizakodó vagyok a fejlődésben:-)
Hónapról hónapra jobban érzem magam, csökkennek a fájdalmak, enyhülnek a tünetek. Megvan az irány, már csak haladni kell rajta, és előre nézni, nem hátra!
Sok sikert mindenkinek, ahogy Nóri is mondja: „Az endometriózis kemény ellenfél, de nem legyőzhetetlen!”
Timi
Leave a Reply