Van egy gyerekkori jó barátom, Ádám, akivel sokszor felemlegettük, hogy hiába én jártam Kínai szakra, mégis ő kötött ki Kínában. Nem egyszerű sok éve fenntartani a barátságunkat ekkora távolságból, de ha mindkét fél részéről van erre igény és energia, akkor működik a dolog, és szerencsére hálával a szívemben elmondhatom, hogy ez egyikünk részéről sem kérdés.
Beszélgetni akartam Ádámmal a kínai egészségügy helyzetéről, és arról, milyen ott a helyzet endometriózis fronton, de az aktuális helyzet nagyon más irányba fordította a témánkat.
Mondjuk nem is baj, mert a kínai egészségügy helyzetről Ádinak csak annyi mondanivalója volt, hogy nem nagyon tud nyilatkozni, hiszen ő sosem vette igénybe a szolgáltatásokat, mert ő ritkán beteg, szóval erről ennyit. Az egészségügy fizetős, drága, de a fizetésekhez képest megfizethető, a kórházak jól felszereltek.
Endometriózis fronton szintén nem sok mesélnivalója akadt, a téma Kínában egyáltalán nincs előtérben, az ő ismeretségi körében a fiatalok nem hallottak róla egyáltalán, ls inkább ő volt az, aki edukálta az ottani ismerőseit, barátait erről a betegségről. Ilyenformán adódott, hogy végül inkább a koronavírusról beszélgettünk. Mivel tudom, hogy az EndoBlog olvasói nyitott, kíváncsi emberek, akik igyekeznek hiteles forrásból informálódni a világ dolgait illetően, és igyekeznek elkerülni a kamu híreket, gondoltam, örömmel fogadjátok majd Ádám beszámolóját arról, milyen az élet a koronavírussal sújtott Kínában.
Fogadjátok szeretettel Ádám tapasztalatait.
Huzella Ádámnak hívnak, közel 4 éve tanítok angolt egy kínai általanos iskolában. Közep-Kína Henan tartományának székhelyén élek (Zhengzhou, 10 milliós varos), Hubei tartomány (a koronavírus gócpontja) északi szomszédja. Szerencsére jelenleg nem vagyok Kinában, de napi kapcsolatban vagyok sok kínai es ott elő külföldi barátommal, kollegámmal, ismerősömmel, igy első kézből kapok információkat, es a kínai közösségi médiat is nagy figyelemmel kísérem.
Január 10-én hagytam el a várost es indultam Dél-Kina, Hong Kong felé, hogy megkezdejem kínai újevi vakációmat. Akkor kezdtek el jönni az első hírek a wuhan-i virusról, de akkor még nem szenteltünk neki túlzottan nagy figyelmet. Szépen lassan komolyodott a dolog a hírekben.
Az első nagy sokk számunkra a 12 milliós Wuhan város lezárása volt, es azután a kinai médiában már csak erről volt szó, az újévi ünnepsegek is elmaradtak, a családlátogatásokra is rányomja a bélyegét ez a helyzet. Ez hatalmas dolog Kínának, úgy kell elképzelni, mintha otthon egyik pillanatról a másika lefújták volna karácsonyt és a szilvesztert, sőt, még annál is úgyabb. Az első orvost, – azóta sajnos már elhunyt- aki figyelmeztetett az új, fenyegető vírusra, elég komolyan kezelésbe vették a kínai hatóságok rémhírek terjesztésével vádolták, így sajnos mire kitudódott a vírus, 5 millió ember már elutazott Vuhanból.
Jelenleg Kinát egy szürrelis apokaliptikus szellemvárosként , sőt, szellemországként tudnám leirni. Nem a virus miatt elsősorban, az nyilván komoly probléma és pánik is van sokfele, de sokkal inkább hanem az erre válaszul hozott rendelkezesek bénitottak meg az országot. A repulőjáratok többseget töroltek, országon belül is utazási korlátozás van, kijárási tilalom, sokszor egy háztartasból csak egy főt engednek ki kétnaponta gyorsan bevásarolni es haza, maszkban, beöltözve.
Gazdaságilag nagyon meg fogja szenvedni ezt az ország, és a legrosszabb a bizonytalanság, nem tudjuk mire számítsunk, mikortól kezd el javulni, vagy meg sokáig rosszabbodni fog? A dolgozók kis részenek van olyan munkája, amit otthonról is tud végezni ‘home office’ jellegűen., itt ez nem igazán jellemző. Az iskola, ahol dolgozom, és egyébként szerte Kínában minden más iskola is bezárt. A gyerekeket féltik a legjobban. Az élelmiszer ellátás meg viszonylag jó, a friss áruk (zöldség, gyümölcs, hús) körül van néha átmeneti hiány csak. Az ipart es a szolgáltatasi szektort bénitja le nagyon a helyzet. Iskolák, óvodak, egyetemek zárva, olyan dátumokat tudunk csak, hogy meddig biztosan nem nyitnak ki, de hogy mikor nyitnak ki valóban, az abszolút kérdéses. Nagyon nehéz viselni ezt.
Sokan kételkednek a statisztikában, a valós számokat sokkal többnek gondolják.
Egyebként minden tiszteletem a kínaiaké, akik rendkivül jól es látszólag nyugodtan, higgadtan tűrik a bezártságot, sokan a munka es a bevétel teljes hiányat is. Legtöbben jól betáraztak tartós élelemmel es maszkokkal. Lelkileg nagyon megviselő lehet ez a bezártság, izoláció plane ha a vírus miatti aggodalommal párosul.
Aki egyedül el, az nagyon maganyos, aki családdal, ott egy idő utan egymás agyara mehetnek az összezartságban. Poénkodnak, hogy majd 9 hónap múlva lesz egy gyerekszületesi ‘boom’, bár en azt is el tudom képzelni, és olyat is hallottam, hogy meg otthon is maszkot viselnek es nem engedik két méternél kozelebb a családtagjaikat…
Ez nem minőségi élet, es vegetálás es szimpla túlélés. Nem tudom, és senki sem tudja, hogy egy lezárt, bezárt területen mint Vuhan, vagy akár a karanténban lévő hajó- hogyan múlhat el mégis egy ennyire ragályos járvány. Csak remélni tudunk.
Én személy szerint nem aggódom a saját egészségemert, de értem hogy ez egy komoly jarvánnyá alakult, amit komolyan kell venni. Sajnálom azokat a kínaiakat, akiket rasszista támadás, vagy hátrányos megkülönböztetés ér világszerte emiatt.
A kinai közösségi médiában nagyon mennek a motivaciós és propaganda anyagok, hogy “Igen, erősek vagyunk, legyőzzük a vírust, megcsináljuk”- mindenhonnan ez folyik. A lezárások, a bezárt iskolák, az egészségügyi személyzetről is szóló halálhírek és a maszkok, a gyógyszerek hiánya egyre egyértelműbb és nyilván nem segít. Sajnos viszont úgy gondolom, hogy itt nyerni nem lehet, legfeljebb minimalizalni a kárt es a veszteségeket.
Jelenleg Thaiföldon töltöm a “kényszerszabadságomat”. Nem tudom, meddig nem lesz iskola, sajnos zajlik a maszatolás, és már januári fizetést sem kaptunk.
Thaiföldön elvagyok, ők azok, akik meglepő módon nem zártak le a határt a kinai repülőjarátok es turisták elől. Thaiföld lehet, hogy sokaknak jól hangzik, de sok a bizonytalanság a munkám es fizetésem jövőjével kapcsolatban, és hát nem terveztem ilyen hosszú nyúlt nyaralást. Most nem tudok mit tenni, mint hogy igyekszem türelmesen várni a további híreket, hogy érdemes -e egyhamar Kinaba visszatérnem, lesz-e munkám, vagy inkább utazzak haza Magyarországra.
Leave a Reply