Fogadjátok szeretettel Móni endometriózis sikertörténetét!

Nórival azon röhögtünk, hogy ez egy annyira nyálas és giccses sztori lesz, hogy olyan már nincs is. Mint ahogyan a nagy könyvben meg van írva.

Egy rossz kapcsolatból jöttem, ahol a fizikai agresszión kívül volt minden. Semmi nem volt elég jó, a tipikus esete annak, hogy ha volt hús vacsorára, az  volt a baj, hogy elhizlalom és nem figyelek az egészségünkre, ha nem volt, akkor az, hogy ő egész nap dolgozik, energiára van szüksége, mit kezdjen akkor egy sült avokádóval?

Engem sosem bántott tettleg, de tányérok, poharak, avokádók rendszeresen repkedtek minálunk esténként.

Szerencsére ez már a régmúlt, sokáig küszködtem, de fel mertem állni, ki mertem szállni ebből a pokolból.  Már épp fellélegeztem volna, amikor beütött az endometriózis, nem is értettem.

Aztán évekkel később, amikor ráakadtam  Nórira, ő volt az, aki elmagyarázta, hogy olyan ez, mint amikor a nyaralásra betegszel le, előtte egyszerűen nem engedhetted meg magadnak a pörgés miatt, a tested kifárad, hajtasz….és amikor pihenhetnél végre, akkor oldódnak a védelmi vonalaid… hát valahogy így történhetett esetemben is.

Engem legjobban a folyamatos, szinte állandósult vérezgetés zavart, a fájdalom csak pár napra korlátozódott és szinten tartható volt, tudtam dolgozni, mégha olykor összeszorított foggal is.

Frissen elváltként ez a lehetséges meddőség amit emlegettek még nem annyira hatott meg, de nem is lepődtem meg rajta, mert a házasságomban sem született baba.

Kezdetben persze azért megijedtem, hogy mi ez az egész, de nekem hatalmas szerencsém van, mert még mielőtt teljesen beszippantott volna az internetes őrültekháza, eljutottam Nórihoz és átbeszéltük az akciótervemet, és ez rengeteg időt, energiát megspórolt nekem.

Ismerem magam, ha ez a támasz nincs, valószínűleg megmakkanok a fórumok, információk és gugliabarátunk világában. Szuper érzés volt, hogy az akciótervünk által van valami a kezemben, amivel én is tehetek magamért és nem kell többé kiszolgáltatottnak éreznem magamat.

Na és akkor most jön a nyálas rész!

Mert akkor, amikor a legkevésbé számítottam rá, a semmiből felbukkant a gyerekkori szerelmem, még ovis történet, kislány koromból! Van fényképünk, ahol az ovi udvarán kézen fogva állunk, háttérben a mókuskerék, mászóka…

Egy véletlennek köszönhetően ennyi év után újra egymásra találtunk. Ő is frissen elvált, én is, neki van egy másfél éves kislánya aki sokat van velünk, úgy éreztem, kerek az életem, még a babázásból is kijut ilyen módon az endometriózis ellenére is…

Nagyon hamar, 4 hónap után úgy döntöttünk, nem védekezünk, hátha, bár engem senki nem bíztatott, sőt, két orvos is megmondta, hogy lombik, természetes útról én ne is álmodjak. Gondoltam, igaz lehet, mert a házasságomban vagy 4 évig nem védekeztünk, mégsem lett baba, tény, hogy nem volt olyan jó kapcsolat, nem voltunk azért annyira rajta ezen a témán, de négy esztendő mégiscsak nagy idő.

Úgy voltam vele, hogy a párommal most  2-3 év még belefér nekem, még így is csak 33 éves vagyok, addig azért spontán próbálkozunk, és ha addig sem, akkor majd valahogy ráveszem magam a lombikra. Esélytelenek nyugalmával voltam tehát, amikor már az első hónap után sem akart megjönni.

De még nem gyanakodtam, mert nem éreztem semmit, se hányingerem nem volt, se mellfeszülés, fáradt se voltam, sőt, aktív, dolgos…

Mégse jött meg, mégse jött meg.

Megcsináltam a tesztet, erős pozitív volt, azóta már a szívhangját is hallottuk a babának.

Nem hiszem el, hogy egyből sikerült, 4 év sikertelenség után, friss endó diagnózissal, azonnal!

Hát ez az én endometriózis sikertörténetem, itt hordom szívem alatt. Megsúgom, de csak nektek, mert még a család se tudja: kislány.

Köszönöm Nóri a támogatást, a rengeteg segítséget és a hasznos tippeket. Nem hiszem, hogy nélküled most itt tartanék!

Móni

Bejelentkezés konzultációra ITT

Könyvek, segédanyagok ITT

EndoMail ITT

Hagyj üzenetet

Az email címedet nem tesszük közzé.