Sziasztok!

Ennek a receptnek a története kicsit mulatságos. Nem csináltam belőle soha titkot, hogy nem vagyok egy konyhatündér, erről olvashattok már akkor is, amikor az első Az Igazi Endometriózis Diéta könyv megjelent. Akkor meséltem arról, hogyan fordulhat elő, hogy elrontom a zacskós rizst, most pedig ismét egy bakiról mesélek, de szerencsére ez a baki a zacskós rizses esetnél jobban végződött. Általa létrejött egy vegán, édes-sós, különleges, roppanós, igazi szilveszteri partikaja, ami abszolút beillik a képbe, amit itt az EndoBlog.hu-nál az endometrtiózis diétáról hirdetünk: lemondások nélkül is lehet egészségeset, finomat, jóízűt enni.

A story nagyjából hasonló, mint a zacskós rizs esetében- ott egyszerűen elfelejtettem, hogy éppen főzök. Az édesburgonyachips esetében az történt, hogy multitaskingoltam és egyszerre készítettem édesburgonya chipset meg csokiba mártogatott gyümölcsöket. És olyannyira sikerült belemerülnöm ebbe a feladatba hogy a sütőből kivett édesburgonya is az eperrel hasonlatos sorsra jutott, és megfürdött az olvasztott vegán csokiban. Először nevettem, de gondoltam, ha már megesett a dolog, legalább megkóstolom- és mit ad isten, finom lett. Nagyon, NAGYON  finom.

Keserűcsokis Édesburgonya Chips

Hozzávalók:

  • jó minőségű, cukormentes, vegán fekete csokoládé
  • 1 nagyobb, narancssárga húsú édesburgonya
  • egy kevés olívaolaj
  • fél teáskanál őrölt fahéj
  • adalékmentes sóból egy csipet

Elkélszítés:

Most meg, majd pucold meg az édesburgonyát, és vágd vékony, nagyjából egyforma vastagságú karikákra. Nem kell papírvékonynak lennie, de törekedj arra, hogy ne legyen túl vastag mert akkor nagyon sokára sül át a sütőben. Melegítsd elő a sütőt 180 fokosra, lehetőleg légkeveréses üzemmódban. Egy mélyebb tálban forgasd meg az édesburgonya szeleteket olívaolajban vagy kójuszolajban, és sózd, add hozzá a fahéjat is.

Helyezd el a szeleteket egyenlő távolságra egy sütőpapírral bélelt tepsin és süsd őket kb. 35 percig, egyszer fordítsd meg őket hogy mindkét oldal egyenletesen átsüljön. Ellenőrizd azért őket, mert a pontos sütési idő attól függ, milyen a sütőd teljesítménye és milyen vastagok a szeletek.

Eközben olvaszd meg a csokoládét, ezt akár mikrohullámú sütőben  vagy  a tűzhelyen is megteheted. Tarsd melegen amíg az édesburgonya is megsül. Miután ropogósra sült, azonnal merítsd az édesburgonya szeletek felét a csokiba, aztán hagyd kihűlni és megszilárdulni a csokit egy egyenletes felületen. Frissen fogyasztva a legfinomabb!

Tökéletes partysnack, a barátaid is imádni fogják, akár együtt is készíthetitek.

Jó étvágyat!

További finom és egészséges, endometriózis diéta barát recept az Igazi Endometriózis Diéta Receptkönyvekben.

 

 

Hagyj üzenetet

Az email címedet nem tesszük közzé.