Ebben a bejegyzésben a szokásos szentimántális decemberi zárjuk-le-az-évet bejegyzésem következik, azonban idén rendhagyó módon. Igen, lesz mi történt az Endobloggal az idén összefoglaló cikk, de most előbb neked szeretnék segíteni és hasznos tippekkel szolgálni, hogyan tudod lezárni az évedet. Speciális szempontokat, elgondolkodtató kérdéseket kapsz ebben a posztban, hogy visszatekint, megveregesd a vállad, levond a tanulságokat, lezárhasd az évedet és nyitottam, felkészülten vághass bele a következőbe.
Tegyél egy kicsit rendet magad körül, főzz egy csésze kellemesen meleg teát, kuckózz be a kedvenc helyedre a lakásban egy puha takaróval, készíts elő tollat, papírt, és hajrá!
Ilyen volt az elmúlt évem
-
Egészség
Mit gondolok a testemről, az egészségemről? Szembesültem-e nagyobb egészségügyi kihívással az idén? Ha igen, hogyan oldottam meg? Elégedett lehetek az életemnek ezzel a területével? Mit tettem magamért? Hogyan táplálkoztam, mozogtam az óévben? Eleget aludtam, pihentem? Van valami, amin változtatnom kell az életvitelemben? Ha 0-10-ig osztályoznom kellene életemnek ezen területét most, hányast adnék? Mit kell tennem, hogy az új év 10 pontos lehessen?
2. Munka, hivatás
Szeretem a munkám? Fejlődtem, tanultam az idén? Mi volt a legnagyob eredményem? Mit értem el ebben az évben? Mi változott? Elégedett vagyok életemnek ezen területével? Pénzügyeimet jól kezeltem az idén? Milyen a kapcsolatom a kollegáimmal? Kell valamin változtatnom életemnek ezen a területén? Ha 0-10-ig osztályoznom kellene életemnek ezen területét jelenleg, hányast adnék? Mit kell tennem, hogy az új évem 10 pontos lehessen?
3. Emberi kapcsolatok
Ha van párkapcsolatod: Milyen a párkapcsolatom? Elégedett vagyok az életemnek ezen területével? Miylen köztünk a kommunikáció? Barátok vagyunk? Elégedett vagyok a szexuális életünkkel? Mit tettünk idén a kapcsolatunkért? Mi volt a legnagyobb közös kalandunk? Elegendő időt tudtunk együtt tölteni? Milyen a kapcsolatom a párom családjával, barátaival? Szükséges változtatnom valamin? Van valami, amit meg kell beszéljünk egymással? Elégedett vagyok-e a kapcsolaton belüli szerepvállalásommal? Ha 0-10-ig osztályoznom kellene életemnek ezen területét most, hányast adnék? Mit kell tennem, hogy az új évem 10 pontos lehessen?
Ha nincs párkapcsolatod: Mióta vagyok egyedül és miért? Lezártam és elengedtem az előző kapcsolatomat? Készen állok egy újra? Van bennem igény arra, hogy kapcsolatban éljek, s ha igen, milyen kapcsolatot szeretnék? Milyen a számomra ideális pár, ki ő? Milyen elvárásaim vannak és miben vagyok hajlandó kompromisszumot kötni? Mit tudok én adni egy párkapcsolatban? Ha 0-10-ig osztályoznom kellene életemnek ezen területét ma, hányast adnék? Mit kell tennem, hogy az új év 10 pontos lehessen?
Barátok, származási család: Elegendő időt fordítok a családomra és a barátaimra? Kik állnak hozzám a legközelebb, kikre számíthattam ebben az évben? Kik azok, akik bizton számíthatnak rám? Van-e, aki megbántott, és meg szeretnék neki bocsájtani? Van-e akit megbántottam, és szeretném-e kiengesztelni? Van-e akit elvesztettem? Becsatlakoztak-e új emberek az életembe? Ha 0-10-ig osztályoznom kellene életemnek ezen területét most, hányast adnék? Mit kell tennem, hogy az új évem 10 pontos lehessen?
Kérdések az elmúlt évemről
Mire vagyok a legbüszkébb?
Mi volt a legnagyobb sikerem?
Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembesültem?
Ki volt rám a legnagyobb hatással?
Én kire voltam nagy hatással?
Mit adtam a tágabb közösségnek?
Mennyire voltam aktív?
Mi volt a legfontosabb könyv, amit elolvastam?
Merre jártam, mit láttam, tapasztaltam a világból?
Melyik 3 szó jellemzi legjobban az elmúlt évemet?
Mit tanultam meg idén önmagamról?
Van, akinek meg kell bocsájtanom?
Van, akit megbántottam?
Mire figyeltem, mi nyílt meg bennem, mi vár még megnyitásra?
Az új évem
Válassz egy szót, ami jövőre a mantrád lesz, ami nehéz helyzetben erőt ad, és egyben jellemzi is az évedet! Pl. Számomra az új év a lendület/erő/bátorság/egészség/inspiráció/egyszerűség/szerelem stb. éve lesz.
Írd össze, milyen céljaid vannak az előtted álló évre! Ha előre gondolsz, hogyan szeretnéd látni magadat? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél megtanulni? Mit szeretnél megtapasztalni? Mit szeretnél látni? Hova szeretnél eljutni? Segíthet, ha a célok összeírását is lebontod életterületekre:
- Egészség
- Párkapcsolat
- Munka, hivatás, karrier
- Önfejlesztés, önképzés
- Pénzügyek, anyagiak
- Emberi kapcsolatok, barátok, család
- Szabadidő, hobbi
- Egyéb
Szeretetben, egészségben, megvalósult álmokban gazdag új esztendőt kívánok neked!
Ha az új évben szeretnél tenni magadért, elindulni egy úton önmagad felé, keress bátran egy segítő beszélgetésre a rendelőmben! Ha pedig egy remek támogató kör tagja szeretnél lenni, csatlakozz új, 365 napos online life coaching programunkhoz,ahol szuper csapattal, új barátokkal, hatékony technikákkal várunk Téged is!
Árvai Nóra pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, szexuálpszichológiai szakpszichológus,
Könyveim elérhetőek ITT
Leave a Reply