Tájékoztató füzet endometriózissal érintett nők családtagjaiszámára

Ez a  tájékoztató füzet abban segít, hogy végre ne kelljen feszülten ülnöd a családi ebédeknél. Hogy vége ne érezd azt, hogy egy ufó vagy számukra. Hogy végre megértéssel és tapintattal viszonyuljanak hozzád, és ne a te termékenységed, a te diétád, a te egészséged legyen mindenki központi témája.

Maceramentes nyugalom, ez az, amit nyújt neked a tájékoztató füzet.

Csak add oda a családtagodnak, barátnődnek, barátodnak, kollegádnak ezt  füzetet,  és nincs több kellemetlen feszengés a kávézóban vagy a vasárnapi ebédnél! Ő elolvassa, megérti és megtanulja, mit jelent  endometriózissal élni,  mivel jár ez az életmód, mire kell figyelned és miért. Ő is kap egy rakat hasznos tippet , és megnyugszik, hiszen nem marad megválaszolatlan kérdése.

Ne feledd, hogy a nagy többségében abszolút jóindulatból, szeretettel, aggódva érdeklődnek irántad, csak nem tudják, hogyan csinálják. Sokszor még azt se tudják, hogy számodra fájdalmas lehet minden héten ezekkel a kérdésekkel találkozni, hogy eleged van a folyamatos magyarázkodásból, és hogy nagyon kellemetlen mindig újra és újra elmondani, miért nem eszel ezt, vagy miért nem érsz rá akkor,  miért fáj a hasad, miért mondod le utolsó pillanatban a programot, miért vagy sokszor fáradt, miért maradsz otthon havonta két napot, stb.

Ezzel a füzettel mindenki jól jár, te is a hozzátartozóid, barátaid is.

Segít megőrizni szeretetkapcsolataid békéjét és a családi jó hangulatot, nyugalmat.  A családtagjaid hálásak lesznek neked, hogy gondoltál erre, és neked is jó, hogy nem kell többet egyesével elmagyarázni mindenkinek újra- és újra ugyanazt.

Olvasd el Viki történetét, és ha te is mentél már át hasonlón, itt az alkalom, hogy ezzel a füzettel helyre tedd a dolgokat.

Szia Nóri!

Decemberben derült ki, hogy endometriózisom van, bevallom magamtól nem jöttem volna rá. Sokan kérdezték, hogy fájt a hasad,nem? De, fájt…  de mondta azt valaki, hogy ez nem normális? Sajnos nem. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de erről még nem is hallottam, nem hogy gyanakodjak.

Mindezek ellenére, úgy érzem szerencsés vagyok, mert már februárban sor is került a műtétre és ha erősen próbálok visszalapozni a fejemben, hogy mikor kezdődtek a fájdalmak, talán 1-2 éve.

A  kéretlen jótanácsok,  vélemények engem sem kerültek el, 2 kategóriába tudnám őket sorolni, akit nagyon nem érdekel és aki nagyon ráfeszül. Kolléganőim között is volt olyan, aki farkast kiáltott, hogy na már most azonnal gyerek kell, mert akkor soha nem jön össze ( mondanom sem kell, hogy 25 évesen kisebb sokkot kaptam). Nem azért, mert nem szeretnék, csak amíg az ember nem áll biztos lábakon ( pl saját ház stb) addig nincs ezekre felkészülve és könyörgöm ez nem csettintésre megy! A másik véglet a kedvencem, amikor rokonok szájából is elhangzik: óó hát ciszták jönnek-mennek nekem is volt, nem fáj az annyira.

Persze próbálod kézzel, lábbal, hogy nagyon nem erről van szó és egy fokkal ettől nagyobb a baj, aztán végül mindössze 2 hónap alatt belefáradtam a mentegetőzésbe. Rájöttem, hogy teljesen feleslegesen gyötröm magam, egyrészt úgy se érti ezt meg, másrészt ha nem zárom rövidre a dolgot megőrülök az állandó magyarázkodásba. Olvastam korábbi, endosztoriban és nagyon megtetszett: majd jön amikor jönnie kell.A másik véleményre a válaszom az, hogy óóó igen akkor bizonyára téged is műtöttek(ilyenkor annyira nagy a megrökönyödés, hogy valahogy nem folytatódik a beszélgetés).

Sokszor nem tudom mi a nehezebb a betegség kapcsán, maga a betegség és velejárói, vagy tudtára adni a környezetednek mi is ez az egész. Úgy fogom fel ez egy lecke az élettől, viszonylag sokat adtam másnak a szavára a betegség előtt, mostanában azon vagyok, hogy elengedjem a fülem mellett a megjegyzéseket, csak tényleg nem egyszerű. 

Köszönöm, hogy ezt leírhattam és kitartást kívánok minden endós társamnak!

Szóval, kosárba a tájékoztató füzettel, és add oda azoknak, akik fontosak neked!