Lombikbaba vagyok mesefüzet - EndoShop
162
product-template-default,single,single-product,postid-266,theme-bridge,bridge-core-3.0.1,woocommerce,woocommerce-page,woocommerce-no-js,qode-page-transition-enabled,ajax_fade,page_not_loaded,,qode-title-hidden,qode_grid_1200,transparent_content,columns-3,qode-theme-ver-29.7,qode-theme-bridge,disabled_footer_bottom,qode_header_in_grid,wpb-js-composer js-comp-ver-7.0,vc_responsive

Lombikbaba vagyok mesefüzet

3587 Ft

A modern pszichológia számára ma már nem is kérdés, hogy az emberi élet nem a megszületéssel, hanem a megfoganással kezdődik, és az anyaméhben eltöltött időszak minden ember életében hihetetlen nagy jelentősségel bíró időszak, amely kihatással van a későbbi fejlődésünkre, személyiségünkre. 

 

A magzat kompetens, már ebben az időszakban lát, hall, szagol, mozdul, érez, tapasztal, felfedez és a maga eszközeivel interaktívan kommunikál az őt  körülvevő környezettel. Megfelelő körülmények között, speciális, módosult tudatállapotot igénylő módszerekkel ezek a korai tapasztalatok felidézhetők,  megtapasztalhatjuk, milyen érzés volt magzatnak lenni az anyaméhben, átélhetjük a saját születésünket, sőt, hozzáértő terapeuta segítségével korrektíven “újrakódohatjuk” az ebből az időszakból elraktározott emlékeinketHa az élet a fogantatáskor kezdődik, akkor az asszisztált reprodukciós eljárással fogant embriók esetében ez merőben más tapasztalás, mint természetes úton fogant társaiknál.

Ezek a gyerkőcök sejt szinten érzik, tudják, hogy “velük valami más”, de fogalmuk sincs mi az, s mint ilyen, cseperedve belső bizonytalanságot, bizalmatlanságot élhetnek át. A családban a fejük felett elhangzott mondatokból -következtethetnek erre-arra, de sajnos a gyermeki fantázia gyakran félreértelmez dogokat, más irányba tereli a gondolatokat. A lombik, labor, injekció szavak jelentését a gyerek nem ismeri, vagy más, már félelemmel asszociálódott kontextusból ismeri, ettől megijedhet, szorongást kelthet benne. Volt olyan lombik gyerkőc, aki hónapokig arról rémálmodott, hogy fagyasztóba zárják testvéreivel együtt- egyke volt akkor még- , és rettegve ébredt meg éjszakánként, mindaddig, amíg nem meséltek neki a szülei a fogantatásának körülményeiről, játékosan, a saját életkorának megfelelően, a kérdéseire választ adva, további kérdések feltevésére bíztatva. Ha jószándékú barát, ismerős száján csúszik ki a egy mondat, a gyermek gyakran a szülőket hibáztatja: Miért nem mondtátok?

És tényleg: miért is nem?

Hiszen minden gyermek életében eljön az az időszak, amikor a kedvenc meséje a saját világra jövetelének története lesz. A titkok, elhallgatások mindig mérgezőek egy családban, és a gyerek pontos kis radarjai abban a pillanatban úgyis megérzik: itt valami bűzlik.  Ha pedig szeretnétek kistesót, nagy valószínűséggel úgyis végigasszisztál majd veletek egy újabb lombikot, csak ezúttal már nem főszereplőként, hanem külső szemlélőként.

Valamit mondanod kell a felmerülő kérdéseire.Miért van az a rengeteg hozzá-ne-nyúlj-gyógyszer a hűtőben? Mik ezek a szurik, ugye anyu nem vagy beteg? 

Ha te magad rendben vagy a lombik történeteddel, és már csak mosolyogsz a fórumos trollok “amit nem ad meg a természet azt nem kell erőltetni” hozzászólásain, sőt!, ha már nem is olvasgatod ezeket a fórumokat- akkor biztosan örömmel mesélsz a gyermekednek arról, hogyan érkezhetett ő is a szívetekbe, az életetekbe, a családotokba.

Fogadd szeretettel legújabb mesekönyvemet, amely ezt a beszélgetést teszi könnyűvé, meghitté, vidámmá és hitelessé!

 

Ma egy olyan emailt kaptam, aminek elolvasása után percekig csak néztem ki a fejemből.
Egy olvasóm írta, akinek most hamarosan lesz négy éves a kisfia, aki lombik eljárással fogant.
A megszületése után édesanyja hónapokon keresztül olvasgatta neki a Lombikbaba vagyok mesekönyvet, aztán egy költözés során elveszett a könyv.
Hiányolták, gondolták, rendelnek majd belőle újat, de mivel ahogy ez a költözésekkor lenni szokott, még hetekkel később is felbukkant egy újabb doboz, vagy egy pár zokni a teáskannában, úgy voltak vele, várnak még kicsit, hátha előkerül.
Végül így is lett, a kisfiú találta meg a könyvet egy Duplós dobozban, miközben egy elefántért kutatott.
Magától értetődő természetességgel mutatta könyvet az édesanyjának, Nézd anya, meglett a könyv, az én könyvem!
– kiabálta boldogan és büszkén, hogy ő lelte meg az eltűnt könyvet.
Örömükben, hogy megkerült, azonnal összebújtak s az édesanya olvasni kezdte a mesét. Miután végigolvasták, még pihentek egy kicsit így összebújva, a kisfiú elgondolkozó, réveteg tekintettel nézett a távolba. Aztán odafordult az anyukájához, és komolyan azt mondta:
-Tudod, anyu, én annyiszor de annyiszor próbáltam már jönni hozzád, mielőtt ez a Doktor Bácsi segített megtalálni az utam. De sosem sikerült, nem tudom, miért, valami nagy és erős és félelmetes elállta az utat. Még arra is gondoltam a sokadik próbálkozás után, hogy más anyukét választok, mert nem tudtam már, mit csináljak. És most úgy örülök, hogy vártam rád, és te vagy az én anyukám.
Ritkán esik meg velem, de nem tudom, mit mondjak, szó bennszakad…
De itt még nincs vége.
Az is hozzátartozik a történethez, hogy az édesanya évekkel ezelőtt, amikor termékenységi problémákkal küzdött, a páciensem volt. Úgy írta a levelet, mintha egy sok évvel ezelőtti páciensre már nem emlékezhetnék, pedig erről szó sincs, minden történet, minden élet, minden ember, aki az elmúlt évtizedben megtisztelt a bizalmával és engem választott segítőjéül, itt van velem.
Máig emlékszem, ez a leendő édesanya akkoriban egy meditációban egy kisfiút látott, aki sírt, zokogott, toporzékolt, és azt ismételgette:
“Jönnék, de nem tudok.Nem megy.”
Ekkor döntötte el, hogy mégis igent mond a lombikra, amivel kapcsolatosan sok ellenérzését kellett leküzdenünk.
Nagy utat tettünk meg, de végül sikerült elfogadnia, hogy a lombik lehet számára az anyává válás útja.
A kisifiú segítéget kapott, és jött.
Minél többet dolgozom endometriózissal élőkkel, termékenységi nehezítettséggel küzdőkkel, minél több évnyi tapasztalatot gyűjtök össze, annál inkább érzem úgy, te jó ég, mennyi mindent nem tudunk még. Mennyi mindenre nincs válaszunk.
És talán ez jól is van így.
Nem kell mindenre pontos, precíz válasz.
Egy kisfiú és az anyukája ma este összebújnak a mesekönyv felett, amit a lombikos édesanyáknak s babáiknak írtam.
Nincsenek válaszok, csak egy ölelés van, egy mese, egy világokat átszövő szeretet buborék.
Nekem s nekik ez a pontos válaszok nélkül is elég.
Kategóriák: ,
Leírás

A modern pszichológia számára ma már nem is kérdés, hogy az emberi élet nem a megszületéssel, hanem a megfoganással kezdődik, és az anyaméhben eltöltött időszak minden ember életében hihetetlen nagy jelentősségel bíró időszak, amely kihatással van a későbbi fejlődésünkre, személyiségünkre. 

 

A magzat kompetens, már ebben az időszakban lát, hall, szagol, mozdul, érez, tapasztal, felfedez és a maga eszközeivel interaktívan kommunikál az őt  körülvevő környezettel. Megfelelő körülmények között, speciális, módosult tudatállapotot igénylő módszerekkel ezek a korai tapasztalatok felidézhetők,  megtapasztalhatjuk, milyen érzés volt magzatnak lenni az anyaméhben, átélhetjük a saját születésünket, sőt, hozzáértő terapeuta segítségével korrektíven “újrakódohatjuk” az ebből az időszakból elraktározott emlékeinketHa az élet a fogantatáskor kezdődik, akkor az asszisztált reprodukciós eljárással fogant embriók esetében ez merőben más tapasztalás, mint természetes úton fogant társaiknál.

Ezek a gyerkőcök sejt szinten érzik, tudják, hogy “velük valami más”, de fogalmuk sincs mi az, s mint ilyen, cseperedve belső bizonytalanságot, bizalmatlanságot élhetnek át. A családban a fejük felett elhangzott mondatokból -következtethetnek erre-arra, de sajnos a gyermeki fantázia gyakran félreértelmez dogokat, más irányba tereli a gondolatokat. A lombik, labor, injekció szavak jelentését a gyerek nem ismeri, vagy más, már félelemmel asszociálódott kontextusból ismeri, ettől megijedhet, szorongást kelthet benne. Volt olyan lombik gyerkőc, aki hónapokig arról rémálmodott, hogy fagyasztóba zárják testvéreivel együtt- egyke volt akkor még- , és rettegve ébredt meg éjszakánként, mindaddig, amíg nem meséltek neki a szülei a fogantatásának körülményeiről, játékosan, a saját életkorának megfelelően, a kérdéseire választ adva, további kérdések feltevésére bíztatva. Ha jószándékú barát, ismerős száján csúszik ki a egy mondat, a gyermek gyakran a szülőket hibáztatja: Miért nem mondtátok?

És tényleg: miért is nem?

Hiszen minden gyermek életében eljön az az időszak, amikor a kedvenc meséje a saját világra jövetelének története lesz. A titkok, elhallgatások mindig mérgezőek egy családban, és a gyerek pontos kis radarjai abban a pillanatban úgyis megérzik: itt valami bűzlik.  Ha pedig szeretnétek kistesót, nagy valószínűséggel úgyis végigasszisztál majd veletek egy újabb lombikot, csak ezúttal már nem főszereplőként, hanem külső szemlélőként.

Valamit mondanod kell a felmerülő kérdéseire.Miért van az a rengeteg hozzá-ne-nyúlj-gyógyszer a hűtőben? Mik ezek a szurik, ugye anyu nem vagy beteg? 

Ha te magad rendben vagy a lombik történeteddel, és már csak mosolyogsz a fórumos trollok “amit nem ad meg a természet azt nem kell erőltetni” hozzászólásain, sőt!, ha már nem is olvasgatod ezeket a fórumokat- akkor biztosan örömmel mesélsz a gyermekednek arról, hogyan érkezhetett ő is a szívetekbe, az életetekbe, a családotokba.

Fogadd szeretettel legújabb mesekönyvemet, amely ezt a beszélgetést teszi könnyűvé, meghitté, vidámmá és hitelessé!

 

Ma egy olyan emailt kaptam, aminek elolvasása után percekig csak néztem ki a fejemből.
Egy olvasóm írta, akinek most hamarosan lesz négy éves a kisfia, aki lombik eljárással fogant.
A megszületése után édesanyja hónapokon keresztül olvasgatta neki a Lombikbaba vagyok mesekönyvet, aztán egy költözés során elveszett a könyv.
Hiányolták, gondolták, rendelnek majd belőle újat, de mivel ahogy ez a költözésekkor lenni szokott, még hetekkel később is felbukkant egy újabb doboz, vagy egy pár zokni a teáskannában, úgy voltak vele, várnak még kicsit, hátha előkerül.
Végül így is lett, a kisfiú találta meg a könyvet egy Duplós dobozban, miközben egy elefántért kutatott.
Magától értetődő természetességgel mutatta könyvet az édesanyjának, Nézd anya, meglett a könyv, az én könyvem!
– kiabálta boldogan és büszkén, hogy ő lelte meg az eltűnt könyvet.
Örömükben, hogy megkerült, azonnal összebújtak s az édesanya olvasni kezdte a mesét. Miután végigolvasták, még pihentek egy kicsit így összebújva, a kisfiú elgondolkozó, réveteg tekintettel nézett a távolba. Aztán odafordult az anyukájához, és komolyan azt mondta:
-Tudod, anyu, én annyiszor de annyiszor próbáltam már jönni hozzád, mielőtt ez a Doktor Bácsi segített megtalálni az utam. De sosem sikerült, nem tudom, miért, valami nagy és erős és félelmetes elállta az utat. Még arra is gondoltam a sokadik próbálkozás után, hogy más anyukét választok, mert nem tudtam már, mit csináljak. És most úgy örülök, hogy vártam rád, és te vagy az én anyukám.
Ritkán esik meg velem, de nem tudom, mit mondjak, szó bennszakad…
De itt még nincs vége.
Az is hozzátartozik a történethez, hogy az édesanya évekkel ezelőtt, amikor termékenységi problémákkal küzdött, a páciensem volt. Úgy írta a levelet, mintha egy sok évvel ezelőtti páciensre már nem emlékezhetnék, pedig erről szó sincs, minden történet, minden élet, minden ember, aki az elmúlt évtizedben megtisztelt a bizalmával és engem választott segítőjéül, itt van velem.
Máig emlékszem, ez a leendő édesanya akkoriban egy meditációban egy kisfiút látott, aki sírt, zokogott, toporzékolt, és azt ismételgette:
“Jönnék, de nem tudok.Nem megy.”
Ekkor döntötte el, hogy mégis igent mond a lombikra, amivel kapcsolatosan sok ellenérzését kellett leküzdenünk.
Nagy utat tettünk meg, de végül sikerült elfogadnia, hogy a lombik lehet számára az anyává válás útja.
A kisifiú segítéget kapott, és jött.
Minél többet dolgozom endometriózissal élőkkel, termékenységi nehezítettséggel küzdőkkel, minél több évnyi tapasztalatot gyűjtök össze, annál inkább érzem úgy, te jó ég, mennyi mindent nem tudunk még. Mennyi mindenre nincs válaszunk.
És talán ez jól is van így.
Nem kell mindenre pontos, precíz válasz.
Egy kisfiú és az anyukája ma este összebújnak a mesekönyv felett, amit a lombikos édesanyáknak s babáiknak írtam.
Nincsenek válaszok, csak egy ölelés van, egy mese, egy világokat átszövő szeretet buborék.
Nekem s nekik ez a pontos válaszok nélkül is elég.

Related products