Természetes fájdalomcsillapító módszerek 1. – A moxa

A hagyományos kínai orvoslás egyik módszere a moxaterápia.  Az akupunktúrával egyidős technika lényege hőinger alkalmazása az ismert akupunktúrás pontokra a meridián csatornák mentén. A mindennapi gyakorlatból jól ismert, hogy a betegek szeretik melegíteni az adott testrészeiket, mert tapasztalataik szerint ez segít csökkenteni fájdalmaikat.

Endometriózisban szenvedőknek egyrészt ezért ajánlom, másrészt pedig mert kiválóan erősíti az immunrendszert.[1]Hasi görcsök esetén magam is ezt tettem, és ha a fájdalom megszűnését nem is, de enyhülését általában elértem ezzel. A meleg elősegíti a környéki erek kitágulását, ezzel a szöveti vérátáramlás fokozódását, a megzavart anyagcsere normalizálódását.  Én emiatt nem végezetem erős vérzés esetén a hasi tájékon, Neked sem ajánlom.

Népi orvoslásunkban gyakran alkalmazott módszer a hőkezelés különféle gyógynövényekkel való kombinálása is. A moxaterápia során is erről van szó, a moxa rúd ugyanis szárított fekete ürömből (Artemisa vulgaris) készül.

A növény leveleinek égésekor igen erős, kellemetlen szagú füst képződik, ezért nem árt nyitott ablak mellett végezni a kezelést, és elpakolni a száradó ruhákat a  közelből, mert beléjük ivódik a tömény, kellemesnek nem nevezhető illat.  Minden este, amikor a férjem hazajött a munkából, hiába szellőztettem alaposan és gyújtottam esetleg füstölőt is, mindig meg tudta mondani, végeztem-e aznap moxát.

 

A régi időkben a moxa kúpot/rudat közvetlenül a bőrre helyezték, és sebet égettek a bőrbe. Mára érthető okoból ez az eljárás már csak nomád törzseknél dívik, nyugaton az úgynevezett nem hegesítő/heget nem hagyó moxakezelést alkalmazzák, amely során a moxakúpot csak annak kétharmadáig hagyják leégni, vagy a moxarudat kicsivel a bőr fölé tartják.  Ma már kapni helyes kis moxa-tartókat is, ami az adott testrészre helyezve kellő távolságra tartja a rudacskát, és az ember keze sem fárad el, hiszen szabad marad, nem kell hosszú percekig tartania a moxát.

A szárított gyógynövénnyel töltött rudacskát meghatározott aku-pontokon kell tartani, addig, ameddig már kellemetlennek kezded érezni a melegséget, vagy amíg enyhén ki nem pirosodik a bőröd.  A kezelés ára a legtöbb helyen meglehetősen baráti, főleg, hogy ha megmutatják és pontosan megtanulod az aku-pontok helyét, elmagyarázzák az alapvető szabályokat, akkor körülbelül 200 forintért beszerezhetsz egy moxa rudat és magad is végezheted az eljárást otthon. Érdemes kicsit eltekinteni a szagától és adni a moxának egy esélyt, hátha ez lesz az, ami enyhít a kínjaidon.

 

Szeretettel várlak legközelebb is! Még sok természetes technika van a tarsolyomban, amit szívesen megosztok Veled. Töltsd le Természetes Fájdalomcsillapító Technikák ebookemat ajándékba  az EndoMailből! ITT tudsz csatlakozni!

 


[1] Dr Eőry Ajándok,2009

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!