Trauma és endometriózis

A JAMA Psychiatry folyóiratban megjelent friss tanulmány új megközelítésből vizsgálja az endometriózis kialakulásának hátterét, különös tekintettel a pszichoszociális tényezőkre és a genetikai hajlamra. Az endometriózis egy krónikus, gyulladásos nőgyógyászati betegség, amely a fogamzóképes korú nők körülbelül 10–15%-át érinti. Bár a betegség pontos kiváltó okai máig nem teljesen ismertek, a kutatók végre egyre inkább felismerik, hogy nemcsak biológiai, hanem pszichológiai és társadalmi tényezők is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

A Yale Egyetem és más nemzetközi intézmények kutatói által végzett átfogó vizsgálat célja az volt, hogy feltárja a gyermekkori és felnőttkori traumatikus élmények, valamint a genetikai hajlam szerepét az endometriózis kockázatában. Ehhez három nagy adatbázist használtak fel: a brit UK Biobank adatait (8276 endometriózisos és több mint 240 ezer kontroll résztvevő), egy GWAS meta-analízist (közel 23 ezer endometriózisos beteg és több mint 450 ezer kontroll), valamint a finn FinnGen biobankot (több mint 16 ezer endometriózisos beteg és több mint 110 ezer kontroll alany).

A vizsgálat során a résztvevők részletes önbevalláson alapuló kérdőívet töltöttek ki, amelyek 16 különböző traumatikus vagy stresszes életeseményre vonatkoztak. Ezek közé tartozott a fizikai és szexuális bántalmazás, a gyermekkori elhanyagolás, érzelmi trauma, háborús élmények, természeti katasztrófák vagy életveszélyes balesetek. A kutatók többféle statisztikai eljárással dolgoztak, többek között többszörös regressziós elemzésekkel, rejtett osztályelemzéssel (LCA), valamint genetikai korreláció és poligén kockázati pontszám (PRS) elemzésekkel.

Az eredmények alapján az endometriózisos nők szignifikánsan gyakrabban számoltak be gyermekkori és felnőttkori traumatikus tapasztalatokról, mint azok, akik nem szenvedtek ebben a betegségben. Különösen jelentős volt a különbség az érzelmi és fizikai bántalmazás, valamint a szexuális zaklatás terén. A rejtett osztályelemzés során kiderült, hogy az endometriózisos nők nagyobb arányban tartoztak azokba a csoportokba, amelyek magasabb traumaterhelést mutattak, például az érzelmi-fizikai trauma vagy a szexuális trauma kategóriába, míg a kontrollcsoport tagjai nagyobb valószínűséggel kerültek a „nincs trauma” kategóriába.

A genetikai elemzések azt mutatták, hogy az endometriózis és a pszichológiai trauma között van átfedés. Az endometriózis poligén kockázati pontszáma összefüggést mutatott a betegség kialakulásának valószínűségével, azonban a genetikai hajlam és a trauma között nem találtak szignifikáns kölcsönhatást. Ez azt sugallja, hogy a trauma önálló rizikófaktorként működhet, és nem csupán a genetikai sérülékenység felerősítőjeként.

A tanulmány következtetése szerint a traumatikus élmények, különösen a gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, szoros kapcsolatban állnak az endometriózis kockázatával. Ezek a pszichoszociális tényezők önálló rizikófaktorként is befolyásolhatják a betegség kialakulását, függetlenül a genetikai háttértől. Ez új irányokat jelölhet ki az endometriózis megelőzésében, diagnózisában és kezelésében is.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy az endometriózisban szenvedő nők pszichológiai támogatása, valamint a trauma feldolgozására irányuló beavatkozások beépítése a kezelésbe hozzájárulhat a betegek életminőségének javításához. Emellett a korai trauma történetének szisztematikus felmérése segíthet a betegség korábbi felismerésében is. A tanulmány eredményei a női egészség holisztikus megközelítésének szükségességére hívják fel a figyelmet, és hangsúlyozzák, hogy a mentális és fizikai egészség nem választható el egymástól.

Mostmár szerencsére nem csak azért küld a orvosod pszichológushoz, mert azt hiszi, a fájdalom csak a fejedben van, hipochomder vagy túlérzékenynek tart. Szerencsére, az EndoBlog úttörő munkájának is köszönhetően egyre több szó van arról, hogy klinikai egészségpszichológiával rengeteget lehet tenni a gyógyulásért, ráadásul kellemetlen mellékhatások és kockázatos beavatkozások nélkül. Gyere te is, segítek megtalálni neked is az utat oda, ahova menni szeretnél!

Klinikai egészségpszichológiai és életmódorvoslás konzultáció időpontfoglalás ITT. 

Forrás: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/39908042/

Hagyj válaszolni

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!

hu_HUHU