Forradalmi áttörésnek tűnő megoldással áltak elő kutatók az endometriózis diagnózisát illetően. A mostani felfedezés mögött egy nemzetközi, főként női kutatókból álló csapat áll, akik Barcelonában és Gran Canarián dolgoznak, egy aktívan kutató endometriózis központban. A projektet az endogene.bio nevű párizsi precíziós orvostudományi vállalat vezeti, amelyet brit befektetők támogatnak. A cég célja, hogy áttörést hozzon a női egészségügyben, és a tünetalapú orvoslás helyett a molekuláris diagnosztika irányába mozdítsa el a területet.
A kutatás vezetője Dr. María Teresa Pérez Zaballos, az endogene.bio társalapítója és vezérigazgatója. Ő maga is endometriózisban szenved, és 27 éves korában kapta meg a diagnózist, miután öt évig járt orvostól orvosig, különféle műtéteken és eredménytelen kezeléseken esett át. Ez a személyes tapasztalat indította el abban, hogy új, gyorsabb és kíméletesebb diagnosztikai megoldásokat találjon. Mint mondja, a női egészségügy még mindig túlságosan a tünetek leírására épít, nem pedig a betegségek molekuláris megértésére, ezen akar változtatni.
A kutatócsoport tagjai között ott van Dr. Francisco Carmona is, aki több mint harminc éve dolgozik azon, hogy az endometriózisos nők jobb ellátásban részesüljenek. Ő úgy látja, ez a vizsgálat jelentős ugrás a betegség biológiájának megértésében, és hosszú távon teljesen átalakíthatja a diagnózis és a kezelés rendszerét.
A csapat szorosan együttműködik két vezető spanyol kórházzal, a Hospital Universitario Insular de Gran Canaria és a Hospital Clínic Barcelona intézményeivel, ahol az endometriózis kutatása és kezelése régóta kiemelt terület. Ezek a helyszínek nemzetközileg is ismert központjai a női reproduktív betegségek kutatásának, így ideális terepet biztosítottak a klinikai vizsgálatokhoz.
A kutatók nemcsak diagnosztikai áttörésről beszélnek, hanem egy újfajta szemléletről is: szerintük az endometriózis megértése kulcs a személyre szabott kezelések kifejlesztéséhez. A DNS-metilációs mintázatok ugyanis nemcsak azt mutatják meg, hogy valaki endometriózisos-e, hanem azt is, hogyan viselkedik a betegség az adott páciens szervezetében. Ez lehet az első lépés afelé, hogy a jövőben ne egyféle, hanem célzott, egyénre szabott terápiákat alkalmazzanak.
A kutatás egyelőre még preprint formában elérhető csak, ez azt jelenti, higy ha minden jól megy, nagy valószínűséggel hamarosan publikálják tudományos folyóiratban. Emellett két nagyobb klinikai vizsgálat már folyamatban van. Ha ezek is sikeresek lesznek, a kutatók szerint három éven belül elérhető lehet a menstruációs vérből végzett, gyors, nem invazív endometriózis-teszt. A cél, hogy a nők ne éveket várjanak a diagnózisra, ne essenek át felesleges műtéteken, és időben hozzájussanak a megfelelő kezeléshez.
A kutatócsoport története önmagában is inspiráló: orvosok, biológusok és biotechnológusok dolgoznak együtt, multidiszciplináris szemléletben, nők, van köztöóük, aki érintett is a betegségben, egy olyan betegség megértésén dolgoznak, amelyet sokáig alulkutattak, pedig rengeteg nőt érint. Munkájukra úgy tekintenek, mint eredményre, ami nem csupán tudományos áttörés, hanem egyfajta társadalmi igazságtétel is azokért a nőkért, akiknek a fájdalmát évtizedeken át figyelmen kívül hagyták.
Ha szeretnél mindig képben lenni, iratkozz fel Árvai Nóra klinikai egészségpszichológus-orvosi jövőkutató hírlevelére ITT a Substacken!,
Csatlakozz endometriózis online klubunkba ITT, itt fogok először beszámolni a legfrisebb fejleményekről a kutatás kapcsán!

Hagyj válaszolni