Nemrégiben megjelent egy figyelemre méltó tanulmány, amely szerint a transznemű és gender-diverz személyek körében az endometriózis előfordulása 3 százalék, ami alacsonyabb arány, mint amit korábbi kutatások mutattak.
A kutatás célja az volt, hogy meghatározza az endometriózis sebészi úton megerősített előfordulási gyakoriságát olyan transznemű és gender-diverz személyek között, akiknél születéskor női nemet állapítottak meg. A vizsgálat egy retrospektív, többközpontú kohorsz tanulmány volt, amelybe 325 személyt vontak be, akik 2021 és 2024 között Hollandiában és az Egyesült Királyságban három egyetemi klinikán estek át laparoszkópos kismedencei műtéten. A résztvevők átlagéletkora 27,2 év volt.
A kutatás során 10 résztvevőnél, vagyis a mintában szereplők mintegy 3,1 százalékánál diagnosztizáltak sebészi úton megerősített endometriózist. A vizsgált személyek túlnyomó többsége – 95,4 százalék – a műtét előtt már tesztoszteronterápiában részesült, és közülük több mint egyharmad (38,5%) legalább öt éve szedte a hormont a műtét időpontjában.
A fájdalmas menstruáció, vagyis a dysmenorrhoea, a teljes populáció mindössze 6 százalékánál fordult elő. Azok közül, akiknél endometriózist találtak, 30 százalék számolt be erről a tünetről. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom önmagában nem volt megbízható előrejelzője az endometriózis fennállásának ebben a csoportban. Ez éles ellentétben áll a ciszgender nők körében tapasztalt adatokkal, ahol az endometriózis 6–10 százalékos gyakorisággal fordul elő általánosan, és a tünetes nők akár felénél is kimutatható.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy az endometriózis prevalenciájának megértése a transznemű és gender-diverz személyek körében kulcsfontosságú a nőgyógyászati és gender-affirmatív ellátás javítása szempontjából. Az eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy ezeknél a betegekben eltérőek lehetnek a tünetek és az előfordulási mintázatok, ezért személyre szabott diagnosztikus megközelítésre van szükség. A kutatás azt is sugallja, hogy a nemi megerősítő hormonkezelés – különösen a korán megkezdett tesztoszteron-terápia – hatással lehet az endometriózis kialakulására és kimutathatóságára.
A vizsgálat egyik korlátja, hogy retrospektív jellegű, így előfordulhatnak adatközlési hiányosságok, a résztvevők etnikai háttere nem minden esetben volt dokumentálható, illetve az elektronikus betegnyilvántartási rendszerek közti különbségek, valamint az eltérő sebészi technikák is befolyásolhatták az eredményeket. További korlátozást jelentett a kis esetszám (n=10), ami megnehezíti az alcsoportok szerinti elemzést és az eredmények általánosíthatóságát.
Az, hogy az előfordulás mindössze 3 százalék volt – jóval alacsonyabb, mint a ciszgender nők körében tapasztalt arány –, fontos kérdéseket vet fel arról, hogy a nemi megerősítő hormonkezelések, a korai menstruációs elnyomás és az eltérő ellátási utak hogyan befolyásolják a betegség megjelenését és felismerését.
Külön figyelmet érdemel az is, hogy a dysmenorrhoea, bár jelen volt, nem bizonyult megbízható diagnosztikai jelnek ebben a populációban. Ez arra figyelmezteti a klinikusokat, hogy a hagyományos diagnosztikai mintázatok és tünetek nem minden esetben alkalmazhatók egységesen minden nemi identitású páciensre. Bár a kutatás korlátozott esetszámú és visszatekintő jellegű, mégis alapvető lépést jelent a jövőbeni prospektív vizsgálatok felé.
A legfontosabb üzenet tehát az, hogy az endometriózis a transznemű és gender-diverz személyek körében ritkábban fordul elő, mint korábban feltételezték, de ha jelen van, ugyanúgy átgondolt, empatikus és egyénre szabott ellátást igényel, mint a ciszgender nők esetében.
A szerzők hangsúlyozták, hogy a transznemű és gender-diverz populáció biológiai, pszichológiai és társadalmi szempontból is sajátos, ezért az endometriózis kutatása esetükben külön megközelítést igényel. További vizsgálatokra van szükség annak feltárására, hogy milyen mértékben fordul elő a tünetes vagy klinikailag jelentős endometriózis ebben a csoportban, hogyan hatnak a nemi megerősítő kezelések a betegség kifejlődésére és kimutatására, valamint milyen diagnosztikai és terápiás módszerek bizonyulnak a leghatékonyabbnak a bio-pszicho-szociális összefüggések figyelembevételével.
HU 
EN
Hagyj válaszolni