Nyílt levél a döntéshozókhoz az endometriózissal élők ügyében

Tisztelt Döntéshozók!

Sokan sokféleképpen írtak már az egészségügyi törvény kapcsán lehetetlen helyzetbe került betegcsoportokról, az endometriózissal érintett nőkről az elmúlt időszakban.

Olvastam olyan nyilatkozatot is, amely szerint mindössze egy endometriózis specialista nem írta alá azt a bizonyos nyilatkozatot, így csak egyetlen egy ilyen orvossal lett kevesebb . Ez nem is  hangzik rosszul, mi több, reménykeltő.

Sajnos azonban ez nem vigasz az érintetteknek.

Magyarországon 4 endometriózis specialista sebész van, akik hosszú évekig ezen a szakterületen képezték magukat.

Az én mostani tudásom szerint ebből a négyből kettő eddig is a magán ellátásban dolgozott, a másik kettő pedig az új egészségügyi törvény kapcsán döntött úgy, hogy innentől kizárólag a magán ellátás felé fordul.

Jelenleg Magyarországon tehát az endometriózissal élő nő 0, azaz nulla specialista orvoshoz fordulhat TB-finanszírozott műtétért.

Miért fontos, hogy specialista műtse az endometriózist?

Mert egy ilyen műtét rengeteg előképzettséget, speciális csapatmunkát és eszközöket igényel. A tét pedig nem kevesebb, mint a beteg életminősége, szerveinek megtartása, termékenysége, a kiújulási esélyek csökkentése. Nem lebecsülendő a többi sebész munkáját, hiszen bizonyára fantasztikus szakemberek vannak köztük, de ekkora tét mellett érthető, hogy az érintett nő specialistára bízná a beavatkozás elvégzését.

Talán még közelebb hozza a különbséget a következő hasonlat:

Fogorvoshoz akkor megyünk, ha fáj a fogunk, be kell tömni, esetleg gyökérkezelni kell. Ha komolyabb a probléma, csontot érint, műteni kell, akkor szájsebészhez megyünk, nem fogorvoshoz.

Amit fentebb elmagyaráztam, az pusztán az orvosi része a történetnek.  Már önmagában ez is elegendő lenne a törvény újragondolásához, azonban ez még nem minden.

Sok nő erején felül kifizeti a műtéti ellátás költségeit pusztán azért is, mert nem a specialistához ragaszkodik, hanem az orvoshoz, aki ismeri őt, a történetét, tudja a nevét… miért van ez?

Pszichológusként több mint 10 éve foglalkozom endometriózissal élő nők támogatásával. Annak, hogy a nő a saját orvosánál maradhasson, pszichológiai szempontból is kiemelkedő jelentősége van.

Amikor ekkora a tét, akkor nem mindegy, ki műt, egy ismeretlen, aki a beteget akkor látja először, a nevét sem tudja, vagy valaki, aki ismeri az előtörténetét, akivel bizalmi kapcsolatot épített ki, akit kiválasztott, rá meri bízni magát, az egészségét, a termékenységét. Bálint Mihály óta tudjuk: az orvos a gyógyszer maga. Nem lehet egyik pillanatról a másikra lecserélni, kicserélni.

Az endometriózissal élő nő nem hobbiból műtögetteti magát. Pontosan tisztában van a műtéti kockázatokkal,  a magas kiújulási esélyekkel. Az endometriózissal élő nő, amikor mindennek ellenére  a műtétet választja, már extrém fájdalmakkal, nagymértékben megromlott életminőséggel, gyakran ellehetetlenült szexuális élettel,  a fenyegető meddőség árnyékában él.

Amikor kétségbeesetten rábólint a műtétre, azt akarja, teljesen jogosan, hogy olyan ember műtse, aki a legjobban ért hozzá.

Sajnos rengetegen vannak, akik magán ellátásban nem tudják kifizetni a beavatkozást. Személyes ismeretségi körömben is  többen voltak, akik hazaköltöztek a szüleikhez, mert műtét ára miatt nem tudták tovább az albérletet fizetni, volt, aki, az autóját adta el, volt, aki hitelt vett fel, és olyan is volt, aki semmilyen módon nem tudta megoldani, hogy előteremtse a szükséges összeget.

Mit nyerhetnek a döntéshozók, ha meghallgatják az endometriózissal élők szavát?

Az eddigiek az érintettekről szólnak, de valójában nem csak nekik származhat hasznuk abból, ha kérésüknek megfelelően módosítják a törvényt. A gazdaság, az egészségügy szempontjából is lehet előnyös a változás. Alább összeszedtem egy csokorral ezekből.

 

  • Ha olyan specialista műti a beteget, akivel már kialakult  bizalmi kapcsolat, nagyobb a beteg részéről az együttműködési hajlandóság.
  • Ha a beteg együttműködő, az időt és energiát, ezáltal pénzt spórol az egészségügynek.
  • Ha a beteg együttműködő, felkészült, megfelelő az orvos-beteg kommunikáció, akkor kisebb lehet a  komplikációk esélye, rövidebb a kórházi tartózkodás.
  • Hamarabb eljöhet a munkába való visszaállás napja.
  • Kevesebb lehet a hiányzás a munkahelyről a fájdalom és egyéb tünetek miatt.
  • A műtét után nagyobb eséllyel történhet meg a vágyott fogamzás.
  • Esetlegesen elkerülhető s így megspórolható az államilag finanszírozott lombik ellátás költsége is.

Hosszú távon tehát minden érintett jobban jár, ha az új egészségügyi törvény összeférhetetlenségi részét módosítják, s újra elérhetővé teszik az endometriózissal élő nőknek, hogy saját orvosaik, az endometriózis speciálistái műtsék őket, ha már műtétre van szükség.

Árvai Nóra

Az EndoBlog.hu szakpszichológusa

https://endoblog.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!