Fogamzásgátló: hogyan szedd jól, és mivel váltsd ki, ha nem akarod szedni

Ez a kurzus évek óta bennem van, évek óta meg akartam csinálni, el akartam nektek mondani. De féltem. Klinikusként ugyanis belénk nevelik és sejtszinten ivódik belénk, hogy semleges legyél és pártatlan, csendes, érzelmet ne nagyon mutassál…  és én most haragszom. Régóta haragszom.

A  haragomat pedig sokáig ismeretterjesztésnek álcáztam, a kristálytiszta, tűpontos igazságot és tudományt felhígítottam, hogy emészthető legyen és még véletlenül se sértsek meg, ne bántsak meg senkit.  Ezért a mondanivalómat informatívvá tettem megkerülhetetlen helyett. Hideg profizmusnak hívtam, pedig valójában nem volt más, mint öncenzúra.


Most viszont eljött az idő. Nem várok tovább engedélyre, hogy végre kimondhassam az igazat, anélkül, hogy finomítanám. Ez egy nagyon megosztó és érzékeny téma. Tudom, hogy ha kiteszem ezt a tudást és ezt az üzenetet, lesznek, akik fenyegetve érzik majd magukat. De eljött az a pont, ahol meg kell, hogy kérdezzem magamtól: miért számít nekem még mindig az ő komfortjuk?

Haha, mert people pleaser vagyok. De közben pedig anyatigger is.  A pácienseim, az olvasóim, a vásárlóim, az endometriózissal élők, nőtársaim érdekei nekem sokkal de sokkal előrevalóbbak.

A pácienseimnek mindig elmagyarázom, amikor sírva kérdezik, Nóri, miért nem vagyok önmagam? Miért vagyok szomorú, fakó, miért nem olyannak látom a világot, mint korábban? (amikor még nem szedtem a tablettát)

Miért idegesít a párom? Azt hittem, ő az igazi, és most kiborít, konkrétan a szagát sem bírom, pedig nem csinált semmit. Mi történik?

Nóri, tudtam, hogy trombózist okozhat, de fiatal vagyok, és a dokim azt mondta, ne törődjek ezzel, mindenki szedi, nem lesz gond…

Elmondom, ahányszor csak kell, hogy mi történik.  Elmondom mindazt, amiről- nem véletlenül- senki sem beszél neked. Azt, hogy mit csinál a hormonálius fogamzásgátló tabletta a testeddel, a lelkeddel, az agyaddal, és a lényeddel. Elmondnom, pontosan hogyan, milyen mechanizmusok révén változtat meg. Hogy miért nem érzed magad önmagadnak? egyszerű: mert nem vagy az, amikor tablettát szedsz.

Tudom, mit gondolsz most. Hogy nem gondoltad volna, hogy a 7 diplomás egészségpszichológus, a kutató, a tudományok embere gyógyszerellenes. Hadd nyugtassalak meg: nem vagyok gyógyszerellenes, minimálisan sem.

Én elkenés ellenes vagyok. B@llshitelés ellenes vagyok. Az ellen vagyok, hogy boldog boldogtalannak írják fel a hormonokat kivizsgálás nélkül, rálegyintve, hogy jól van az úgy. A sumákolás ellen vagyok.

Az informált döntés pártján vagyok. Azt akarom, hogy a nők valóban tudják, mi történik velük, amikor hormonális fogamzágátlót szednek, testileg, fizikailag, lelkileg, neurológiailag egyaránt. Azt akarom, hogy ŐSZINTÉN beszéljünk arról, mire jó endometriózis esetén a tabletta és mire nem jó, és mennyi ideig.

Amikor minden információ birtokában döntesz a hormontabletta beszedése mellett, az tudatos vállalás, valódi felelősség a sahát tested és egészséged felett. Igazi szabadság. De a legtöbb nőnek fogalma sincs ezekről a dolgokról, nem azért, mert nem kíváncsi, hanem mert senki sem mondja el nekik, hogy ezek igenis létező hatások, mérlegelendő szempontok, csak a kezükbe nyomják a receptet, őket meg kifelé a rendelőből azzal a lendülettel. A legtöbb nő nem tudatosan dönt a fogamzásgátló mellett, hanem belesodródik, sokszor azért, mert azt mondják az aknéjára/rendszertelen ciklusára/endometriózisára ez az egyetlen megoldás.

Na és amikor ezt hallom, akkor megintcsak dühös vagyok.

Ebben a kurzusban főleg azokhoz szólok, akik szedik, szedni fogják, fontolgatják, vagy szedték a fogamzásgátlót, illetve azokhoz, akik úgy döntöttek, nem akarják szedni, de nem tudják, akkor hogyan tovább. Nem lesz ijesztgetés, bűnbakkeresés, nem lesz egymás b@sztatása, ha valaki másképp dönt, mint te. Tiszteletben tartjuk, hogy a te életedet és a te egyéni szempontjaidat csak te ismered.

Ha tisztában vagy a hatásmechanizmusokkal, szabadabb vagy és sokkal nagyobb biztonságban. Ebben a három hetes kurzusban elmondok mindent, cenzúra és tabuk nélkül, izgalmasan, érthető, emberi nyelven, kutatási eredményekkel, amit tudnod kell hogy nyugodt, tiszta szívű döntést hozhass, és segítek, hogy hogyan minimalizálhatod a kockázatokat és mellékhatásokat, ha szeded, és mit csinálhatsz helyette, ha úgy döntesz, nem ez a te utad.

2025. július 18-án pénteken indulunk, tarts velünk te is!

Indulás: három péntek este, július 18, 25 és augusztus 1 péntek, 18:30-19:30-tól lesznek az élők
Zárt facebook csoport: visszanézhetők az élők a kurzus vége után is még, ha lemaradnál valamelyikről
Interaktív- kérdezhetsz, kapcsolódhatsz, nem maradsz egyedül, emiatt limitált, kis létszámú csoport!
Bónusz: segédanyagok, gyakorlatok, meditációk, szuggesztív kommunikációs technikák, ajánlott irodalom, és egy teljes útmutató a felelősségteljes, tudatos döntéshez

Jelentkezni e-mailben tudsz:  írj JELENTEZÉS tárggyal a contact@endoblog.hu email címre!

A 3 hetes kurzus részvételi díja: 28890 HUF

Ez nem csak egy kurzus, hanem életre szóló tudás. A tudatos döntés nyugalma. A biztonságérzet szabadsága. Eszköztár. Rendszer. Jó hangulatban, nevetéssel, közösségben. Egy hétdiplomás egészségügyi szakember mentorálása, 16 év és 28000 konzultációs óra tapasztalatával, rengeteg tudással, emészthető, sőt, élvezhető formában tálalva.

Ez az a tudás, amit átadhatsz a lányodnak, amikor itt az idő.

Ez a kurzus nem ítélkezik. Nem rábeszél, nem lebeszél. Csak végre elmondja, amit rég tudnunk kellett volna.Neked, rólad szól. Arról, mit jelentett nőként úgy dönteni a testedről, hogy közben senki nem mondta el az egész képet. Azt nézi, személy szerint neked mi a jó, számodra mi a legjobb. És addig nem nyugszik, amíg ezt ki nem deríted, mi a legjobb neked.

Jelentkezz most, a férőhelyek limitáltak!   Írj ide: contact@endoblog.hu

Hagyj válaszolni

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!

hu_HUHU