Endó a világ körül: Endometriózis műtét Ausztráliában

Az Endometriózis a világ körül sorozat az EndoBlogon egy különleges új résszel jelentkezik. Kata, aki az ausztráliai Perthben él párjával, megírta, hogyan zajlik náluk egy endometriózis műtét. Megmondom őszintén, a magyarországi „hozzálmagaddalwcpapírt” típusú ellátást ismerve vegyes érzésekkel olvastam a történetét. Egyrészt mivel imádom őt, egy nagyon nagyon kedves régi páciensem s tanulóm, borszasztóan örültem hogy ilyen szépen bántak vele.

Másrészt fáj a szívem a hazai pácienseimért, és minden magyarországon élő endometriózissal érintett nőéert, hiszen az egészségügy,a kórházak helyzete összehasonlíthatatlan az otthanival, és az új egészségügyi törvény még jobabn megnehezíti a helyzetet, az orvosválasztást, mindent.

Fogadjátok szeretettel Kata laparoszkópiájának történetét!

Csípős szerda reggel volt. 5 fok és sötét, reggel 6-ra értünk a főbejárathoz. 6.15re volt jelenésem a King Eddies-ben. (King Edwards Memorial Hospital (KEMH), Perth, Nyugat-Ausztráli). 1916 óta fogadja a kismamákat és női betegeket. Még soha nem jártam ott az elmúlt 4 év alatt, mióta itt élünk, de aznapra a táskámban lapult a „behívó” egy 4-es stádiumú endometriózis műtétre.

Előzmények:

3 korábbi műtét otthon, Magyarországon (szépen sorban, 2 évente 2010, 2012 és 2014), közte pedig 5 lombik próbálkozás. Aztán 2017 márciusban vett egy fordulatot az életünk, és kiköltöztünk Ausztráliába, a kenguruk és koalák földjére. Ekkor még nem volt szándékomban mihamarabb kipróbálni az itteni orvostudományt, de egy idő után nem volt más választásom.

A mensim továbbra is óriási fájdalmakkal járt, aztán hol jött, hol nem, és lassan győzedelmeskedtek a korai menopauza jelei is rajtam. A háziorvosom javasolt egy doktornőt aki endó specialista, akihez adott beutalót, így kezdődött a perth-i „kalandom”. Itt úgy működik a szakrendelés, hogy a GP ad mindenhova beutalót. Magánrendelésre jártam hozzá, de végül a közkórház áldásos (szolgáltatásait élveztem 2021.május 26-27 között. A doktornő fogad és műt public és private betegeket is a KEMH-ben.

Kitérő:

Ausztráliában mindenki jogosult TB-re (Medicare), a fizetésből minimális összeget vonnak le rá és alapból szinte minden orvosi szolgáltatást igénybe lehet venni ez alapján ingyen, vagy bizonyos részt az állam áll 1-1 vizsgálatból, a többit kell csak neked. Illetve van sok magánbiztosító is, amik közül választhatsz, különböző csomagokat fizetetsz havonta és mehetsz privát kórházba is.

A nőgyógyász anno elküldött ultrahangra-nem ő csinálta, hanem van egy speciális ultrahangos hely- magán praxis, de itt is a beavatkozás egy részét visszafizeti a Medicare. Az itt készült felvételek azt mutatták, meg persze a tüneteim is, hogy újra találkoztunk egymással: én és az endóm.

Viszont mivel folyamatosan agyaltam a babaprojekten is és szörnyen nem volt kedvem újból kés alá feküdni, illetve a doktornő sem sürgette annyira a műtétet, ezért halogattam.

2019 nyarán hazalátogattunk és tettünk egy athén-i kitérőt is, ahol egy petesejtdonoros lombiknak nekimentünk, de mire visszaértünk Perth-be, már véreztem, sajnos az sem sikerült. Viszont hagytunk egy embriócskát a fagyasztóban, későbbi felhasználásra. Azt terveztük, hogy 2020 nyarán úgyis megint megyünk haza és akkor lesz egy újabb görög nyaralás. De nem lett. Sem debreceni, sem athéni.

Jött a covid és AU úgy döntött, nem kér belőle-vagyis lezárja a határokat, és se ki, se be az országba.

2020 márciustól nem lehet nemzetközi utazásokat tenni, csak borzasztóan kivételes esetben adnak engedélyt, hogy elhagyhasd az országot-aztán főjön a fejed, hogy mikor és hogyan tudsz visszajönni, mert azt már nem garantálják. Ha szerencsés vagy, elcsíped az eredeti repülőjáratodat, de aztán vár rád 2 hét hotel karantén, amit az elején még fizetett is az állam, de már egy ideje ezt neked kell kipergetned. Na de ezzel az országot úgymond megmentették, itt elenyésző volt a járvány, konkrétan Perth-ben azóta a mai napig 3x volt 5 nap, amikor maszkot kellett viselni, és ennyi. Úgy éltünk, mintha a világ többi táján nem tombolt volna a vírus. Viszont fogalmunk sem volt, mikor mehetünk vissza Athénba leghamarabb…

Amikor nyűgöm volt, meglátogattam a nőgyógyászt, illetve később jöttek a további orvosi vizitek: gasztroenterológus, dietetikus, dermatológus (vagyis pontosabban egy hajspecialista) és akupunktúra. Az athéni beavatkozás után elkezdtem puffadni, ami mindennapossá vált, bármit ettem, ittam, 6 hónapos terhesként néztem ki. Kipróbáltam a low fodmap diétát, szedtem antibiotikumot, kísérletet tettem a napi 1 kávém elhagyására, ettem glutén és tejmentesen, aztán több mint 1 év szenvedés után mostanra valamivel jobb. Elkezdtem szedni a fogamzásgátlót, abból is próbáltam több fajtát, nonstop, hogy ne legyen mensim, ne legyen fájdalom. A testem viszont mást akart, állandó görcsben voltam, kisebb-nagyobb, fájt a fejem, így pár hónap után abbahagytam, hadd jöjjön ki az a vér, ha ki akar.

A doktornő végül beadta a műtéti igényt a kórháznak, felkerültem a várólistára.

Majd jött 2020 októberben a levél, hogy kapok időpontot novemberre, ami előtt lesz egy telefonos beszélgetés. A beszélgetés vége felé éreztem, én nem állok készen erre a műtétre.

Felhagytam a fogamzásgátlóval és váltottam a Visanne-ra. Sok változást nem tapasztaltam, egy idő után hasonló tüneteim voltak (erősödött a hangulatváltozás, libidócsökkenés, fájdalmas együttlét), és ráadásul még a hajam is hullani kezdett. Közben pedig, mivel 6 hónap után újra felkeres a kórház, hogy ’hahó, mi még itt vagyunk, jöhetsz, ha szeretnél egy műtétet”, megkaptam az újbóli levelet, miszerint felkerültem a listára és várhatok egy hívást május elején.

Én pedig beadtam a derekamat, és rábólintottam a 2021 május 26-ra. Megbeszéltük a doktornővel, hogy nem tervezünk drasztikus műtétet,csak egy alapos kitisztítást csinálnak, hiszen az UH-ból is már látszott, hogy eléggé össze van nőve minden.

Majd megérkezett a felkészítő csomag postán: kaptam két kis füzetecskét, az egyikben a műtétre való felkészüléshez adtak tanácsokat, mit csomagoljak össze, mi lesz a műtét napján, másnapján, harmadnap, hogyan mozoghatok, mit ehetek, stb. A másik pedig a műtét utáni teendőket listázza. Keménykötésű, színes, mint egy céges prospektus.

Egy levél is volt hozzá, arról, hogy mikor lesz a telefonos konzultáció. Hívtak is azon a napon, egy nővér kérdezgetett ki mindenről, jó alaposan, ahol is kiderült, hogy 2 éve jártam egy athéni kórházban, na gyorsan akkor a normál vérvételi igényhez hozzácsapott még mindenféle bacikat kiszűrő „kenetvételeket” a labornak.

Ezeket nekem kellett elintéznem, egy helyen levettek mindent, nem kellett időpontra mennem, a városban a hozzám legközelebb eső laborba bementem és pikk-pakk megcsinálták, amit majd elküldtek a kórháznak. A konzultáció második része az altatós doktornővel volt.

A csomaghoz tartozott még 2 zacskó „fertőtlenítő” por is, ezeket a műtét előtti napon illetve a műtét napján hajnalban kellett lezúdítanom. A műtét előtti délután kellett telefonálnom, hogy másnap reggelre vagy délutánra kell menjek. Itt mondták meg, hogy 6.15-kor várnak szeretettel másnap reggel.

A regisztráción (1.ember, akivel találkoztam a kórházban) jelentkeztem, a behívó papírommal és az itteni TAJ kártyámmal, majd felmentünk az emeletre, ahol pár perc múlva már el is kellett köszönjek a páromtól, Zolitól . Mikor megkérdeztük a nővért (2.ember), hogy mikorra jöhet, azt mondta, hogy 3 órára van a műtő foglalva, na ettől, megijedtem kicsit, hogy mit fognak velem csinálni 3 órán át, mert az otthoni korábbi műtéteim 1 órásak voltak.

De elkezdtem mormolni a mantráimat, ahogy Nórival (Árvai Nóra endometriózis specialitsa pszichológus) a műtéti felkészítő foglalkozásokon tanultuk, és csináltam néhányat a stresszkezelő technikáink közül. Elköszöntünk és engem bevezettek egy előkészítő nagy helyiségbe, ami több kisebb-nagyobb szobából állt. A nővér millió papírt kitöltött, többek között el kellett mondjam a saját szavaimmal, mi fog velem történni.

Majd tisztítókendővel áttörölt, kaptam hatalmas köntösszerűséget, véralvadás gátló zoknit, papucsot, és a ruháimat egy kórházi zacskóba tették. Még a táskám is kapott egy „karszalagot”, a nevemmel és hogy melyik szobába vigyék majd a műtét után. Majd egy nagyobb terembe kellett leülnöm, óriási bőrfotelekbe, ahol a falon ment a TV és a köntösömet egy géphez csatolták, ami felmelegítette, illetve egy plédet is kaptam.

Majd jött a szemtelenül jóképű fiatal doktor úr (3.ember), aki szintén kikérdezgetett és elmondta, mit terveznek, előtte neki is el kellett mondanom, én hogyan tudom, mit fognak velem csinálni. Megnyughatott, minden rendben lesz, nagyon fognak rám vigyázni.

Ezután érkezett az altatós fiatal doktornő (4.ember), akivel átbeszéltük az előző műtéteket, és kértem, hogy adjanak valamit a műtét során, hogy ne legyek szédelgős és hányingeres az altatás után. Biztosított afelől, hogy minden megtesznek, hogy rendben legyek. El voltam ájulva-átvitt értelemben, álmodom vagy itt tényleg így foglalkoznak az emberrel.

Majd még kicsit melegedtem a különleges köntösben, aztán át kellett sétáljak egy másik helyiségbe, ami már közel volt a műtőhöz. Ott egy újabb nővérrel kellett pár szót váltsak (5.ember), és utána egy altatós hölgy (6.ember) bekísért a műtő előterébe. Természetesen mindenki mindig bemutatkozott, és elmondta, ő miért van ott és mi fog történni a következőkben.

Szóval besétáltam a műtő előterébe, ahol bejött egy újabb műtéti csapattag (6.ember) és kaptam a derekamra egy szivacsos kis ragtapaszt, hogy ne nyomja a derekam majd az ágy. Aztán egy újabb férfi libbent be, az altatós csapatból (7.ember), hogy váltson velem pár szót és megnyugtasson, minden rendben lesz és jó kezekben leszek.

Ezután pedig eljött a nagy pillanat, kinyílt a műtő ajtaja és besétáltam. Felfeküdtem az ágyra, amikor is megjelent egy újabb doktornő (8.ember), akinek el kellett megint mondjam, mit fognak velem csinálni, ő is elmondta, mit fognak csinálni, és biztosított arról, hogy a teljes stáb vigyázni fog rám. Majd még kicsit beszélgettünk, mielőtt a bódító szer hatott és én már aludtam is.

A fentebb leírtak kb.6.40 és 8 között történtek.

Egyágyas, fürdőszobás szobában ébredtem, s nem igazán éreztem, hogy egy 3 órás műtéten vagyok túl. Ment az infúzió, illetve katétert is kaptam. Megjelent a nővér (9.ember), aki ezután félóránként jött, és lázat, vérnyomást mért, és minden egyes alkalommal megkérdezte, hogy vagyok, mire van szükségem.

Fájdalomcsillapítókat adott, folyamatosan, valamint az asztalon volt termoszban víz, pohár készítve. A szobában volt még egy bőrszék, egy íróasztal egy székkel, szekrény a ruhámnak, illetve gyógyszeres, kötszeres, stb.szekrény a nővéreknek. Minden szobában és az ajtónál is a falon fertőtlenítők, kesztyűk, stb. A falon egy tábla, rajta a nevemmel, hányadika van, ki a kezelőorvosom, és a nővérem, diétás tudnivalók (kértem glutén- és tejmentes kaját), állapotom, valamint egy kedves üzenet is. Az ágy kényelmes, gombnyomásra mindenfelé állítható volt.

Ebéd idő tájban jöttek (10.ember), hogy mit ennék, majd hoztak finom ebédet (főétel, desszert, gyümölcs és üdítő) és egy kis menükártyát, hogy válasszam ki, mit szeretnék vacsorázni. Mikor bejött a párom, akkor délután érkezett egy hölgy (11.ember) a délutáni kávé/tea kínálattal (délelőtt is jönnek ugyanígy), még Zolit is megvendégelte.

Pár órával a műtét után már sétáltam, egyáltalán nem volt hányingerem, nem szédültem, szerintem nagyon jól viseltem és nem is voltam rosszul. Két dolog volt, ami kellemetlen volt: nyilallt a vállamba és szúrt a bordám. Folyamatosan kaptam rá melegítő párnát. Éjfélig félóránként jött a nővér (12.ember) hozzám, mérte amit mérni kellett és kérdezte, hogy vagyok, miben segíthet.

Délután persze megjelent doktorúr és a doktornő, és azzal kezdték, milyen jól nézek ki, mintha nem is egy műtét után lennék.

Elmondták, hogy jól sikerült a műtét, felszabadították az összenőtt szerveket, viszont marad egy endo rész, amihez nem tudtak nyúlni, mert túl közel van a belekhez. Garantálni nem tudják, hogy nem fog visszanőni, ezt tudtam is, de remélik, a fájdalmakon mindenképpen enyhít majd a beavatkozás. Mutattak képeket, amik a műtét során készültek, hogy honnan hová jutottak el. Hát ez nem volt annyira felemelő látvány, de másnap az anyagomban voltak, ahonnan lefotózhattam magamnak is, hogy meglegyen az utókornak.

Este kaptam 6 törölközőt (kicsiket, nagyot, kilépőt a zuhany elé) és szépen lezuhanyoztam, adtak steril hálóinget, szóval szinte semmit nem vettem ki a táskámból, amit odakészítettem, mert nem volt rá szükség.

A vacsora elég patent volt, szóhoz sem jutottam, tényleg. Ismét ki kellett választanom, mit kérek reggelire majd.

Nem paplant adnak, hogy azzal takarózz, hanem plédeket, gondolom, ezeket könnyebb fertőtleníteni. Kicsit fáztam és kértem még vagy kettőt, erre meleg plédeket hoznak. Kérdezem, hogy melegítik ezeket. Hát úgy, hogy van egy melegítő szoba, ahol ezeket tárolják.

Éjjel 2:30 körül arra keltem, hogy olyan hideg és nedves a bal oldalamnál valami, kitakaróztam és láttam, hogy a bal oldalamon a hálóing 2 tenyérnyi darabon rám van tapadva a vértől. Csengettem is a nővéreknek gyorsan. Első pillanatban azt hittem, hogy a 4 vágás közül a baloldali vérzik, de hát ennyire az nem vérezhet. Jött a nővér (13.ember) és látja, hogy a bal kezembe szúrt branül kupakja valahogy letekeredett félig és hajszálvékonyan onnan szivárog a vér. Arra emlékszem, hogy megkérdeztem vagy kétszer, hogy ugye nem kell vérátömlesztés. Biztosított róla, hogy ez még nem akkora mennyiség. Hát látványra pedig nekem annak tűnt. Talán 4 pléd volt rajtam, azok szépen átáztak. Profin kezelte a dolgot, hozott nagy nedves törlőkendőket. Letörölt, áthúzta az ágyat, kaptam újabb hálóinget és meleg plédeket és meg is oldódott a dolog.

Amúgy aznap este volt pont az óriási vörös telehold jelenség, amit majdnem lehetett látni a szobám ablakából, de jött egy nagy felhő, ami eltakarta.

Másnap reggel megszabadított a nővér a katétertől, és azt mondta, hogy minden egyes pisilésnél szóljak, és tesz egy papír „kacsa” -szerűséget a WC-be, hogy meg tudja mérni, mennyit pisiltem, majd begurította a kis 3 lábú ultrahangot és gyorsan megnézte, mennyi maradt még a hólyagomban. Ezzel mérték, hogy visszaállt-e a vesém normálisan, és ha x ml alatt van már csak bennem, akkor hazamehetek. Ezt elismételtük minden egyes pisilésnél. Szerencsére ezzel nem volt probléma.

Többször is sétáltam napközben a folyosón, ahol a falakat helyi művészek képei borították, valamint rengeteg prospektus is.

Zoli mint közeli hozzátartozó akár egész nap is bent lehetett volna velem, amúgy.

Ebéd után engedtek haza, addig még volt reggelim, ebédem, délelőtti teám/kávém, délelőtt jött még ismét a doki, és megbeszéltük, hogy 3 hónap múlva lesz kontroll, addig szednem kell a Visanne-t vagy Mirena spirált tegyünk fel. Kértem orvosi igazolást a munkahelyemre.

Jelezte, jönni fog majd a gyógyszerész, hogy ellásson ezekkel. Érkezett is a hölgy (14.ember), aki mondta, hogy nemsoká hozza akkor a csomagot nekem. Ebben a hazabocsájtó csomagban volt 2 féle fájdalomcsillapító és a Visanne, csak az utóbbiért kellett fizetnem, töredékét, mintha receptre váltottam volna ki máshol.

Majd a nővér ebéd után hozta a papírjaimat, és utamra engedett.

A csodás virágcsokorral ellátott recepción leadtam a karszalagomat és megköszöntem ezt a fantasztikus ellátást, amiben részem volt a másfél nap alatt. Konkrétan olyan érzésem volt, mintha egy hotelben való tartózkodás után köszönném meg a szolgáltatásokat.

Eredetileg 2 hetet terveztem itthon lenni, de úgy éreztem, pihennem, erősödnöm kell, nem fogok bírni egész nap ülni az irodában. Így a háziorvosomtól kértem még további 2 hétre igazolást.

A kollégáim nagyon kedvesek voltak, küldtek nekem egy ajándékcsomagot. Rengeteg üzenetet kaptam, kapok tőlük, érdeklődnek, hogy vagyok és hogyan tudnak segíteni.