Soha többé műköröm!

Ha egy ideje már követed az EndoBlogot, valószínűleg olvastad a Soha többé műszempilla! című cikkemet. (Ha esetleg lemaradtál volna róla ITT találod)

Ez a mai bejegyzés szintén még a karanténban fogant, és a témája hasonló, ezúttal nem a szempillák, hanem a körmök természetes ápolásáról írok nektek. Szolid, rövid műkörmöket viseltem az elmúlt 7 évben, – egy csúnya hajós baleset miatt eltört egy ujjam, a rajta lévő körmöm leesett egy idő után, és nem sikerült szép új körömt növesztenem, szóval annak idején a kényszer vitt a műköröm irányába.

Aztán megszerettem, hogy 4 hetente új mintát találhatok ki, volt Fiat 500-os, agaras, Londonos ls Endoblogos körmöm is.

Közben el is felejtettem, hogy eredetileg addig akartam műkörmöket, amíg az igazi meg nem gyógyul és ki nem nő rendesen. A karantén viszont ebben is kényszerpihenőre küldött, igazából olyan hirtelenséggel, hogy leszedetni sem volt lehetőségem a műkörmöket. Amikor már lenőtt, magam estem neki otthon körömreszelővel- saját tapasztalatból tudom azt mondani, hogy ezt a megoldást nem ajánlom senkinek.

Ahogy a műszempilla után csak vékony, rövidke saját szempilla csonkok voltak a dús, hosszú pilláim helyén, úgy a műköröm alatt is csak egy vékony, hajlékony, használhatatlan, szakadozós- töredezős réteg saját körömfoszlány maradt csak.

Sportolok, dolgozom, írok, anya vagyok, gazdi vagyok, háztartást vezetek- megannyi szerep, amelyben, bár előtte nem is gondoltam rá, de most egyértelműen bebizonyosodott, hogy bizony igencsak szükség lenne az erős körmökre.

Gyors otthoni megoldásra volt szükségem, így kutakodtam, és bevetettem a következő technikákat a fényes, erős, egészséges körmökért.

Körömerősítő házi pakolás

1:1 arányban keverj össze argonolajat és frissen facsart citromlevet, áztasd benne a körmeidet 10 percig. Kellemes hőmérsékletű vízzel öblítsd le a kezed, és óvatosan töröld szárazra.

További tippek:
  • Használj üveg körömreszelőt! Kívülről befelé, mindig csak egy irányba haladj vele.
  • Takarításhoz, mosogatáshoz használj gumikesztyűt! A karantén alatt úgyis volt otthon egy pár darab…
  • Egyél jól! Étkezési szokásaiddal is javíthatod körmeid egészségi állapotát. Fogyassz elegendő folyadékot és B-vitaminokban gazdag ételeket, például spenótot,  banánt.  Így elegendő biotinhoz juthatsz, ami hozzásegít az egészséges bőrhöz, hajhoz és körömhöz.
  • Hidratálj! A körmöd egészséges növekedéséért felelős sejteknek is szükségük van megfelelő mennyiségű folyadékra. Igyál sok folyadékot – a legjobb a tiszta víz, és  használj kézkrémet, időnként pedig körömápoló olajat.
  • A növényi olajok közül különösen ajánlott a ricinusolaj, mely nemcsak a hajaddal és a szempilláddal,  de a körmöddel is csodát tud tenni.Nyugodtan tisztán,  hígítatlanul felviheted a körmeidre és a körömágyakra egy vékony rétegben. A ricinus a körmöket erőssé, a körömágy bőrét pedig puhává teszi, nekem ez az olaj a házi szépségrituálém elengedhetetlen részévé vált.

 

 

További tippek és rendszeres az egészséges endometriózis diétához az Igazi Endometriózis diéta könyvekben! 

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!