Powered by plants- Mosolyka az EndoBlogon

Hatalmas örömmel konstatáltam, hogy a növényi alapú táplálkozás és a környezettudatosság hazai szószólói között üde, új színfoltként Mosolyka is hallatja végre a hangját. Csodás új kezdeményezése a Mosolyka, Flow- Vegan Food and Drink.   Növényi alapú finomságai az endometriózis diétába is beleférnek.

Mosolyka mesélt az EndoBlog olvasóinak szívéhez közel álló témákról, mint egészséges táplálkozás, táplálkozástudatosság, önmegvalósítás és vállalkozás, hitelesség és környezetvédelem.

Powered by plants! Hajrá, Mosolyka, sok-sok sikert kívánunk a Flownak!

Árvai Nóra: Mikor es miert jott a Mosolyka Flow – Vegan food drink & ötlete?

Mosolyka: Két tényezős volt a megvalósulás. Jó ideje férjemmel Sankóval együtt a növényi táplálkozást részesítjük előnyben, imádok itthon főzni és látni, ahogy jóízűen fogyasztja a műveimet. Viszont nem mindig volt időm és energiám ételeket készíteni a munka mellett, így kézenfekvő volt az ötlet – elsősorban Sankónak – , hogy milyen szuper lenne magunkból is kiindulva, ha lennének jó mínőségű valóban vegán készételek elérhetőek az országban, amiket a boltok polcairól lekapunk, megmelegítünk – lehetőleg nem mikróban – és már jól meg is esszük, ha nem érünk rá főzni, vagy inkább egy újabb bakancslistás célt valósítanánk meg. Másfelől pedig nyáron a barátainktól két nagy láda friss cukkinit kaptunk a tanyájukról, amiből folyamatosan készítettem, amit csak tudtam, hogy még véletlen se kelljen kidobni. Mondhatni véletlen, – de ebben nem hiszek – , készítettem végül egy cukkini szószt, ami egy az egyben emlékeztetett gyerekkorom kedvenc sajtszósz ízéhez. Felcsillant a szemem és a megmaradó cukkiniből már csak azt csináltam. Több liternek köszönhetően a szomszédokat is megleptem vele és egyöntetű pozitív visszajelzéseket kaptam. Sőt volt, aki venni szeretett volna még belőle magának, de ekkor még ezt nem készíthettem hivatalosan, így inkább csak ajándékba vittem és örömködtem a fogadtatástól. Mára ebből lett a Cukkenni krém, ami mellé érkezett a Paradicsók és a Padlizsálom, ami hamarosan kaphatóak lesznek a boltokban és online webshopban is. Már nagyon izgatott vagyok!

Á.N.: .Mit jelent számodra vegánnak lenni?

M.: Jó érzést testemnek, lelkemnek. Nem vagyok tökéletes és van még mit tanulnom ezen a területen is, de élvezettel fedezem fel ezt a világot, ezt a szemléletet. Elsősorban 6 éve hagytam el a tejtermékeket, ami nagyon nehéz volt. Imádtam az ízeket és nincs mit szépíteni gyerekkorom több meghatározó ételének alapja volt. Akkor egészségügyi okok miatt döntöttem így. Ma már áldom a percet, hogy elhagytam a fehér löttyöt, ami csak több szövődményt hozott akkor, de mostanra hála kitisztult a szervezetemből többségében és sokkal erősebb az immunrendszerem és a korábbi éves több hetes megbetegedések minimálisra és pár naposra csökkentek és ez csak egy előny a több tucat közül. Férjem már akkor is vegetáriánus volt, mióta őt ismerem 6 éve, alig láttam ágynak dőlni és pár nap alatt visszatért egészsége a téli időszakban is. Fokozatosan hagytam el az állati eredetű ételeket. Meg kellett tanulnom, hogy mivel tudom pótolni, mert a megszokás az nagy úr volt, de nyertem. Számomra ma már az állatok szemszögéből is ez a táplálkozás az “emberi”, főképp az a nagyüzemi “embertelen” bánásmód, ahogy a világ húshoz jut részemről támogathatatlan. Az vagyok, aki nem harcolni akar ellenne, hanem erősíteni a másik oldalt. Úgy hiszem, hogy a harc harcot hoz, ezért inkább igyekszem megmutatni a növényi táplálkozás végtelen előnyeit. Senkire nem erőltetném, tiszteletben tartom, ha valaki nem így tesz, de hiszem, hogy tapasztalás útján egyre nagyobb tudással többen lesznek, akik csatlakoznak a szemlélethez.

Á.N.: Hogyan reagált a környezeted, ki biztatott az új vállalkozasra, ki intett óva?

M.: Nagyon-nagyon jól reagáltak, sőt lelkesedéssel várják már hogy elérhető legyen. Mikor még csak a gondolatról meséltem közösségi oldalamon már akkor több konkrét megkeresést kaptam forgalmazásra és rendelésre. Elsősorban magamat intettem óva, hisz ételeket készíteni felelősség. Vicces, de pont egy éve emlékszem, hogy elhagyta a számat: Egy biztos, hogy ételekkel nem fogok foglalkozni!

Aztán valahogy mégis úgy hozta a sors, hogy ez lett az egyik utam. Feltölt, örömmel és lelkesedéssel csinálom és ez annyira jó! Megéri és azért valljuk be nem én vagyok az első a világon, aki ételekkel mert foglalkozni, így biztattam magam, de legfőképp férjem és akik kóstolták az ételeim, hogy vágjunk bele! Utána jártunk Sankóval, hogy miknek szükséges megfelelni és csak olyan helyen készülnek az ételeink, alapanyagaink, ahonnan magam is enném, hisz fogom is! Nem fogom megspórolni a tiszta és biztos utat, ahogy a mínőséget sem. Fontos, hogy amit képviselek, ami mellé állok, azzal együtt tudjak élni és jól aludni. Számomra az is fontos, hogy egy jó és virágzó vállalkozáson túl értéket tudjak képviselni. Ha valami nem jó, vagy csak az anyagiak miatt jött létre, akkor az gyorsan kipukkad, ezért is teszem bele szívem-lelkem és vannak, amikben nem kötök kompromisszumot. Ilyen a műanyag kérdése is. Termékeinket igyekszünk mentesíteni a műanyag csomagolástól és az adalékoktól is.

 

Á.N:. Milyen finomságokat rendelhetünk tőled es hol?

M.:Alap, hogy minden állati eredetűtől mentesek lesznek az ételek. Találhatóak lesznek készételek, mint például zöldséges lencseragu, vagy töltött káposzta. Lesznek levesek és tészták. Valamint a fent említett szószok, amik mehetnek tésztára, kenyérre vagy nasinak mártogatni bele zöldséget, esetleg snacket. Továbbá általam is használt alapanyagok a mindennapi főzéshez, mint például lisztek, köles, zabpehely és száraz hüvelyesek. Lesz ami gluténmentes verzióban is kapható lesz. Sajátossága a magas mínőségen túl, hogy műanyag csomagolás helyett újrahasznosítható papírba várható terveink szerint, ami belül sem rejt műanyagot. Ez nálam kiemelt fontosságú téma.

Á.N.: Mi a személyes kedvenc kajád?:-)

M.: A Paradicsók szósz az egyik legnagyobb kedvenc és újonnan a varázslisztből készülő házi ropogós héjú kenyér, amit könnyen el lehet készíteni.

 

Á.N.:. Bonyolult volt letrehozni a Mosolyka Flowt? Mi a menete?

M.:Sokkal  bonyolultabb volt, mint azt a kezdeti fellángolásnál gondoltam volna. Nagyon összetett dolog egy vállalkozás. Főképp egy jó vállalkozás, ami kiemelkedik a tömegből. Figyelni szükséges a minőségre, a korrekt foglalkoztatásra, a színvonalas kiszolgálásra és a több tucat háttérmunkára, amiből igazán az ügyfél semmit nem lát, csak jó esetben élvezi a kézhez kapott termékeket. A menete még tesztelés és kialakítás alatt van, így erről kicsit később kérdezz kérlek. Az biztos nem szeretnék versenyezni a szupermarketek főképp gépesített áraival. Nálunk a termékek kézzel, szívvel-lélekkel készülnek, csomagolódnak így az emberi munka emeli az értékét és a végeredményt. Például egy szósz, míg eljut a végfelhasználóig, addig legalább 9 ember értékes munkája szükséges. Őket nem szeretnénk gépekre cserélni. Ezzel is támogatjuk a magyar munkaerőt. A termékeink mellé receptekkel és közösségépítő közös főzésekkel, programokkal fogunk kedveskedni. Terveink szerint a Mosolyka Flow – Vegan food & drink egy értékes szemlélet képviselője lesz a piacon.

 

Á.N.:Mekkora részt vállalsz te a vállalkozásbol, te főzol peldául mindent? Mi az, amit igyekszel kiszervezni?

M.:Kezdetben számomra nyilvánvaló volt, hogy a főzést én fogom vinni, segítséggel, hisz ez az egyik legjobb alkotó része a folyamatnak. Nekem meditáció a főzés, kevergetés és az eredmény öröme. Aztán be kellett látnom, hogy ez több szempontból sem működőképes még. Egyfelől a saját akadálymentesített konyhánkba itthon nem készülhetnek a termékek, azt egy arra alkalmas növényi üzemben valósítjuk meg. Másfelől, ha csak a konyhai dolgokban veszek részt ki csinálja a többi részét? Így döntöttem, hogy a recepteket magam kísérletezem ki és állítom össze, teszem mellé a missziómat, gondolataimat és intézzük Sankóval a vállalkozás motorikus részét. A közösségi oldalait kezelem és válaszolok a felmerülő kérdésekre. Sankó készíti a csodás ételfotókat, együtt díszítjük és örömködünk az eredményben. A többit olyan emberekre bízom, akik beleillenek a csapat szemléletébe. Így én megálmodom az ízeket, viszem a missziót, de nem én ízesítek a lábas felett, inkább a Mosolyka Flow – Vegan food & drink vállalkozás “fűszerezését” viszem és igyekszem beletenni azt a pluszt Sankóval együtt.

Á.N.: Mit üzensz az EndoBlog olvasóinak, Mosolyka?

M.:  Ó, hadd gondolkozzam egy picit, hogy ez nektek személyes legyen… Talán azt üzenném az olvasóidnak, hogy fontos lelkesedést, tetteket és erőt tenni az elképzelésekbe, mert ha így teszünk, az álmok akkor meg is valósulhatnak az életben, ez a tapasztalatom. Hiszem, hogy olyan a környezetünk, amilyenné tesszük, és az életünk is pont olyan, mindig van lehetőség szebbé, jobbá tenni az életünket, a környezetünket és így a világot is. Ehhez kívánom az erőt, a hitet és  a lelkesedést az EndoBlog olvasóinak!

 

www.endoblog.hu

Bejelentkezés konzultációra ITT

Infótermékek ITT az EndoShopban

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!