Mai bejegyzésemben egy esettanulmányt szeretnék bemutatni Nektek.
Egy 30 éves nőbetegről van szó, akit elsődleges terméketlenséggel diagnosztizáltak, melynek okát a feltáró műtét során stage 3 (közel stage 4) endometriózisban találták meg. A nőt mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikára irányították, melyet ő elutasított. Ezt követően 8 hónap múlva várandós lett, zavartalan terhesség után egészséges gyermeknek adott életet, császármetszéssel. Az illető nő 14 éves korától 23 éves koráig normális menstruációs ciklusokat élt át, azt követően viszont fokozatosan erősödő menstruációs és szexuális zavarokat tapasztalt. A körültekintő és WHO ajánlásoknak megfelelő vizsgálatok végén következett a diagnosztikus laparoszkópia és hiszteroszkópia (előzőleg nem találtak magyarázatot sem a panaszaira, sme a meddőség okára). A műtét során gyakorlatilag teljesen elzáródott petevezetőket, csokoládé színű folyadékkal teljesen telt Douglas- üreget és a méh körüli szalagok felszínén súlyosan szétszóródott elváltozásokat találtak.
Az American Society for Reproductive Medicine pontrendszere szerint a betegség 38 pontot kapott, vagyis a stage 3 besorolásba tartozott, mindössze 2 ponttal elmaradva a stage 4, súlyos endometriózis kritériumától.
8 hónappal a diagnózis után a nő 6 hetes terhes volt, a fiát a 38. héten szülte meg, császármetszéssel. A császármetszés során úgy találták, hogy a bal oldali petevezető és petefészek továbbra is el van zárva, a jobb oldali petevezető egészségesnek tűnt, bár a jobb oldali petefészket beborították kívülről az endometriotikus elváltozások és erősen meg volt nagyobbodva. Ráadásul a méh hátsó falát is fehér színű endometriózis csomók tarkították.
A történet csak egy a több száz közül, amelyekben orvosilag lehetetlen körülményeket találtak a foganásra és terhesség kihordására, mégis egészséges baba született.
Egy újabb bizonyíték arra, mennyi minden fejben dől el, mennyi minden függ attól, hogyan gondolkodunk a dolgokról, és hogyan kezeljük a negatív szuggesztiókat, amelyek érnek bennünket.
Ez a képesség tanulható, így azok számára is elérhető, akik nem veleszületetten ilyen optimisták és öntudatosak. Várunk szeretettel, ha többet szeretnél megtudni arról, hogyan befolyásolhatod a tested működését pozitív és természetes, mégis hatékony módon.
Árvai Nóra
pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró,
Bejelentkezés konzultációra ITT
Esettanulmány: Arch Gynecol Obstet. 2012 Oct 17 Shekhar S, Sharma C, Singh K.
Spontaneous viable birth in a case of stage III pelvic endometriosis with bilateral tubal damage following diagnostic intervention: who deserves the credit?
Hagyj válaszolni