Pszichológusként a minap egy nagyon izgalmas könyv került a kezembe, a szerző Emma Bombeck, a cím meglehetősen hosszú és sokat sejtető: Azt akarom, hogy kinőjön a hajam, fel akarok nőni, Boise-ba akarok menni…riportkönyv a rákot túlélt gyerekekről.
A könyv bevallottan azzal a szándékkal íródott, hogy egy hiányt pótoljon a szakmai palettán: legyen végre egy mű, amely humorral, optimizmussal közelíti meg a krónikus, súlyos betegség témáját. számos megkapó és elgondolkodtató dolgot olvastam a 15 fejezetben, de most csak egyetlen egyet fogok kiemelni közülük, amelyet minden krónikusan beteg embernek szívből ajánlok megfontolásra.
Tekintsünk most egy pillanatra el attól, hogy a lány, aki ezeket a sorokat írta, rákbeteg volt. Nem ez a lényeg, hanem a betegséghez, a kezelésekhez, a gyógyuláshoz való hozzáállása, és az üzenet, amelyet eza néhány sor tartalmaz.
„Úgy szeretném, ha mindenkinek, aki súlyos, krónikus betegsége van, valami hasznosat tanulna belőle. Számomra az a legszomorúbb dolog, amikor valaki végigszenvedi a a kemoterápiát, a műtéteket, a gyógyszereket, a mellékhatásokat, és eközben semmit nem tanul önmagáról. Az én rákom ajándék. „
Jessica, 19
Jessicanal 18 éves korában diagnosztizálták a betegséget, amikor ünnepelt teniszjátékos volt, akit csak néhány nap választott el a szalagavatójától. elmondása szerint ekkoriban a legnagyobb gondja az volt, aznap milyen színűre lakkozza a körmeit, de mára alapjaiban változott meg a személyisége. Ezt nevezzük posztraumás személyiségfejlődésnek.
Legyőzvén egy nagy akadályt, traumát Jessica ma egyetemista, könyvet írt tizenéves rákbetegek számára és csoportokat vezet, egészséges és boldog. Bárki számára például szolgálhat, így is lehet csinálni!:-)
Szép hetet kívánok Mindanyiótoknak!
Árvai Nóra
Leave a Reply