Március Reset & Reflection + Teljesen megújul az endometriózis klubunk, a Sisterhood

Véget ért az endometriózis figyelemfelhívás hónapja, és micsoda hónap volt!

Most megmutatom, mikben voltam, miket csináltam, de nem öncélúan teszem. Ezek a havi visszatekintések, elmélkedések rendszeresek lesznek a teljesen megújuló EndoStop SisterHoodban. 

Eddig a SisterHood csak azoknak szólt, akik képesek önállóan tanulni. Egy zárt felület, gyakorlatilag egy könyv- és tudásár várta a tagokat, az hazánk, de most, hogy megkártam Európát és Amerikát is endó szempontból, bátran állítom, hogy világszinten egyedülálló, a legkomplexebb, gyakorlatias tudást tartalmazó információk tárháza, első kézből, jövőorientált szemlélettel.

Minden, amit endomeriózis témában most tudni lehet, ott van, de kihasználva jövőkutatói tudásomat, az is ott van, ami még csak fel-felsejlik az egészségügy látóhatárán, szóval biztos lehetsz benne, hogy tagként te fogsz hallani mindenről legelőször.

A teljesség igénye nélköl csak felsorolok néhány témát ízelítőül, miket találsz meg a tanfolyamokban, hanganyagokban, előadásokban, felöltött könyvekben, magazinokban:

Március Reset& Reflecion

A márciusom New Yorkban most főleg a tudományról szólt. A hónap elején a Times Square-en adtam elő az Endometriosis Foundation of America Medical Conference-en. A témám az volt, hogy miért marad sokszor fenn a fájdalom a sikeres endó műtét után is, és mit lehet ez ellen tenni páciensként, mit lehet ez ellen tenni orvosként. Amúgy a gyakorló előadásomat erről is feltöltöttem az EndoStop Sisterhood zárt felületére.

Ezután még maradtam és másokat is végigallgattam, ha akartok erről beszámolót, írjátok meg és csinálok.  Szintén előadtam, vagyis panelbeszélgetésen vettem részt a Neumann Series: The New Frontiers konferencián a Columbia Egyetemen, azon belül is a gyönyörű Pupin Hall-ban,és volt lehetőségem interjút adni a Rabi Room-ban, ahol a Nobel-díjas kutatók szelleme elképesztően inspirálóan hatott ránk. De ami számomra a legfantasztikusabb volt, látni a valódi életet, mi hétvégén voltunk itt, de a fekete falon mindenhol egyenletek, számomra összevissza betű-és számkombók, de a fizikusunk azt mondta, értelmes dolgok vannak felvésve.

Két kör peer review után elfogadása került a legújabb paperem a JMIR Medical Education-ba. Nagyon megizzasztottak, de végig tudtam, hogy ez a cikk egy fontos mérföldkő lesz, nemcsak a PhD-m során, hanem abban a hozzájárulásban, amit a munkám a tudomány számára ajánl. Ezzel raktam le az alapkövet annak, ahogyan az orvosoktatást kell majd átformálni a remélhetőleg minél közelebbi jövőben, hogy felkészült, lelkes orvosok kerüljenek ki az egyetemekről, akik tudják, hogyan ne égjenek ki és hogyan használják a rendelkezésükre álló modern technológiát ennek érdekében, valamint tudják, hogyan működjenek együtt az empowered betegekkel.

Rengeteget olvastam, tanultam, írtam, közben viszem ugye az online klinikai pszichológiai praxisomat, figyelek a pácienseimre, akár endometriózisban, termékenységi nehezítettségben érintettek, akár az autóvezetéstől való félelemben, és véget ért a második élő csoportos kurzusom is endometriózis és hormonális fogamzásgátlók témában, iszonyúan szerettem ezt a scapatot is, fanatsztikus kérdésekkel érkeztek, akítvak voltak, jajj, imádom az ilyat amikor így látod eső kézből hogy a tudásod miatt valakinek az élete, döntései könynebbek lesznek, az életminősége javul. Nincs ennél jobb motiváció.

Igyekszem jó példát mutatni a viselkedésemmel, így én is figyelek magamra, itt a gyors komfortkaják világában az  nehezebb, mint gondolnád, szóval most rászoktam arra, hogy inkább nyers vegán dolgokat eszem, de itt konkrétan még arra is figyelni kell, hogy a répa amit megveszel mosva, ne legyen megcukrozva külön… és az egészséges étkezés mellett figyelek arra, hogy ki is mozduljak.

A hónapban voltam közös könyvolvasáson egy tündéri kis borbárban, felfedeztük barátokkal az őjonnan nyílt vegán sushi helyet, még mindig képtelen vagyok pálcikával enni amúgy, de ettől függetlenül finom volt, bár nem vagyok továbbra sem egy nagy sushi fan. A magyar lányokkal rendelztünk március 15-én egy nagy zabálást, Eszter remekelt, valahogy a hónap inkább az otthoni közös főzőcskézésekről szólt, szerintem a sushis hely volt az egyetlen éttermezésem a hónapban, még szerencse, hogy vannak jól főző barátaim, mert ahogy Eliott kétségbeesett kis pofiján látjátok, az n hűtőmben a gyümölcsökön kívül csak növényi tej, kávé és adaptogénes italok sorakoznak… tényleg nem főzök itt, nincs rá sem időm, sem indíttatásom.

Barabás Lőrinc adott koncertet valami olyan kis eldugott helyen, ahol konkrétan percekig gyéren megvilágított alagsori folyosókon mentünk, olyan ajtófeliratok mentén, mint sóbánya, meg ilyenek, de egyszerűen szuper volt, úgyhogy nagyon is megérte a kommandót.

Aztán még voltam ilyen közösségi somatikus-meditációs eventen, tök fura, hogy milyen magabiztossággal mozgok és megyek bárhova teljesen egyedül, nyilván a késő esti éjszakai newyorki metrózás az kevésé fun, de maga így a közösségi élmények jók, hiába vagyok inkább introvertált, ha nem barátkozol, New Yorkban kb. neked annyi, úgyhogy social butterfly lettem. Sokszor amúgy ezek az események inkább leszívnak, nem feltöltenek, tök kimerülten érek haza a nagy barátkozástól, de az a paktum magammal, hogy megyek, mert tényleg itt nagyon sok minden múlik a networkingen. Az Unmuted egyik eseményére is elmentem, ahol Tim Wu és Dr. Allison Schrager a Manhattan Institute vitáját hallgathattuk meg arról, hogy kell a Big Tech-eket, mint a Meta, Amazon, stb., szabályozni. A beszélgetést Kate Farmer, a Wall Street Journal riportere, moderálta, nekem az ő hozzájárulása volt amúgy a legszimpatikusabb, haha. Végül, de nem utolsó sorban, egy Podcast Clubba is bekukucskáltam, ahol arról beszélgettünk, miért olyan k magányos mindenki. Szerintem amúg elég egyértelmű, itt mindenki éjt nappallá téve dolgozik, szabit sem vesz ki, mert nem eshet ki fizetés mert akkor nem tudja fizetni a rentet,  a kapcsolatik felszínesek, az ismerkedés csak agyors szexről szól, senki nem akar elköteleződni, mert annyi a lehetőség, hogy midnig van jobb, még a szomszéd boroughba sem metrózol át senki kedvéért, mert nincs időd rá, szóval persze, hogy elmagányosodik az ember ebben a hustle-culture-ben. Ami viszont érdekes, hogy az amerikaiak úgy nyilatkoztak Európáról, mint a béke szigetéről, ahol szebb a bőrük, mert nem tömik tele minden szarral az ételeket, jobb a levegő, az emberek tovább élnek, a családok, barátok összetartóbbak, és a kisgyereket szerintük még mindig egy egész falu neveli. Fogalmuk sincs, hol van vagy mi az, hogy Magyarország, ha tudják is, egy orosz gyarmatnak gondolják, és  bár egy részük elvágyódik, idealizálja Európát, főleg hogy ott nem kell midenkinek szinte kötelezően tolni magába az étvágycsökkentő injekciókat, de közben a gazdaságot végtelenül lenézik és elrettentő példának látják, ahova Európa jutott. Ja, és Európa, az nekik kb. egy ország, az én akcentusom pedig „európai” akcentus. 🙂

Voltunk még a The Bat előadáson, a magyar valóságot mutatja be egy eltűnt kis játék denevér története kapcsán, hát, eléggé ütött azért, illetve ha már networking meg szociáliskodás, a Magyar Nagykövetségen voltam még hivatalos egy díszvacsorára, ahol amúgy semmi vegán nem volt, de a hangulat viszont tök jó volt, bennem tényleg volt egy ilyen prekoncepció amire nem vagyok büszke, hoyg majd biztos ilyan karót nyelt emberek lesznek, szóval úgy mentem hogy nem baj, végigcsinálod, mosolyogsz, eljössz, na ehhez képest tök jól éreztem magam, mindenki nyitott és kedves volt, és megmondom őszintén alig várom, hogy visszamenjek, a következő jelenésem a Nagykövetségem a SZAVAZÁÁÁÁÁS lesz és iszonyúan bizom benne, hogy rendszert váltunk. Jaj, akit kikészít a kampány, meg a politikai stressz, olvassa el a legutolsó cikkemet az Endoblogon túlélőtippekkel, mindenkinek jól jön, akit megviselnek a hírek és a nyomás.

És aztán—Jézusom, majdnem elfelejtettem az egész hónap egyik legjobb részét: meglátogatott e-Patient Dave. Azonnal megvolt köztünk az a fura, elektromos összhang abban, ahogy a betegekről, az autonómiáról, meg úgy általában arról gondolkodunk, hogy merre kellene mennie az orvoslásnak. A beszélgetéseink percek alatt ötletelésbe csúsztak, gyorsabban jöttek az új gondolatok, mint ahogy be tudtuk volna fejezni a mondatainkat, és egyszer csak egymásra néztünk, és kb. kimondtuk: oké, csinálunk együtt valamit a páciensekért. Szóval stay tuned, mert ez tényleg meg fog történni. És közben voltak ilyen Bryant Park-os, csak úgy létezős pillanatok is, amiket nagyon imádtam.

Szóval így állt össze a balance a hónapban, munka és kikapcsolódás között, nézzétek meg a képeket a galériában. Gyertek a megújuló EndoStop Sisterhoodba, hogy igazi, mély szövetségben, kapcsolódva, dolgozhassunk tovább az egészségedért!