Együtt könnyEBb- fuss a kutyáddal!

Sok tévhit kering a különféle mozgásformák és az endometriózis kapcsolatáról, egy közülük a futás kérdése.

Sajnos több helyen olvasni az interneten, hogy ártalmas a kocogás, holott semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy az futás elősegítené az endometriózis terjedését.

Ha szeretesz futni, nyugodtan hódolj ennek a szenvedélyednek, hiszen remek segítség is a betegség elleni küzdelemben: fitten, erősen tart, jókedvre derít, magabiztossá tesz.

Bevallom, a futás sosem tartozott a kedvenc mozgásformáim közé. Nem értettem a  futókat, halálosan unalmas, fárasztó, izzasztó, hát nem sokkal jobb olvasni egyet a szobabiciklin vagy elmenni egy jó kis pilatesre?

Aztán, ahogy lassan közeledtem a 3. X -felé, rájöttem, hogy az a mozgás, ami addig formában tartott, már nem elég.

Vagy enni kellene kevesebbet, vagy beiktatni valami izzasztó kardió mozgást. Dilemma volt, bizony, mert bár a futás rémesen unalmas, dehát enni azt nagyon szeretek…

A futás felé billent a mérleg, de nem igazán leltem örömömet benne, inkább kényszer volt, semmint feltöltő rekreációs tevékenység. Így persze nem sok értelme volt, egészen addig, amíg a kutyám, Karma, akit a Facebook csoportunkból már jól ismerhetek, meg nem nőtt akkorára, hogy első ízben kísérhetett el a szokásos köreimre.

babakarma

Akkor átkattant bennem valami: élveztem a futást.

Engem is magával ragadott az a szenvedély, amivel az agaram futott, az az életöröm, ami minden légies mozdulatából sugárzott. Így lett a futás unalmas kényszerből vidám szórakozás, közös móka, ami egyaránt jót tesz nekem és a kutyámnak is. Legjobb a saját kutyáddal nekiindulni, de ha nem teheted, kérd kölcsön a szomszédét, hidd el, hálás lesz érte:-)

sovány 2

Íme néhány tipp, ha szeretnéd kipróbálni a kutyás futást:

1. Mikor kezdhetem?

Fél éves kora előtt semiképpen ne eddz a kutyáddal, a kölyöknek ugyanis még fejletlenek a csontjai, izületei, sérülékenyek a porcai. Az túl korai terhelés komoly következményekkel járhat, amelyekre gyakran csak jóval később derül fény. Fokozatosan szoktasd hozzá a kutyát a futáshoz, lassan emelve  a megtett távot.  A közös sportolás közben nagyon fontos a bizalom. Saját és kutyusod biztonsága érdekében csak akkor induljatok együtt útnak, ha az eb jól szocializált, hiszen valószínű, hogy sok más kutyás futó kocog majd veletek szembe.  Fontos, hogy a kutyád már hallgasson az alapvető parancsszavakra: állj, hozzám, lábhoz.

2. Bármilyen kutyával futhatok?

Igen, ha elmúlt fél éves, és egészséges. Nyilán egy csivava nem bír hosszútávon veled futni, de pár percet kocogni ő is szeret. Ha kifejezetten futótárs kutyát szeretnél, válassz a munkakutyák közül, pl. északi kutyafajták, vizslák, agarak.

2. Mire lesz szükségem?

Elsősorban egy lelkes kutyára, emellett egy pár futócipőre magadnak, egy kutyakulacsra, vízre, és egy rugalmas, csípőre erősíthető pórázra, és egy kutyádra illő húzóhámra, amit -leginkább külföldi- kutyás sportboltok webshopjaiból rendelhetsz meg.

3. Merre menjek?

Amerre jó a levegő, kevés a jármű, nincs nagy forgalom, és ahol nem kell aszfalton futnotok.

4. Mire figyeljek?

Elsősorban a kutyádra és magadra.:-) Figyelj arra, te is és a kutya is jól érezzétek magatokat, találd meg a megfelelő közös ritmust. Ez kezdetben némi gyakorlást igényelhet. Úgy a legélvezetesebb a közös sport, ha a canicross sport szabályainak megfelelően gyakoroljátok: a kutyád előtted fut, a póráz közöttetek feszül, és pusztán verbális utasításokkal irányítod a blökit. Nyáron, a nagy melegben célszerű kora reggelre vagy késő estére időzíteni az indulást, mert a kutya csak a nyelvén keresztül képes hűteni magát, nem izzad. A kullancsok elleni védekezésről se feledkezz meg!

karma fut

Árvai Nóra és Karma:-)

Here, info, program és letölthető ajándékok neked ITT az Endomailben!

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!