Ki segít az orvosnak?

Az egyik legkeményebb próbatétel életünkben, amikor mi közöljük valakivel, hogy pótolhatatlan veszteség érte. Halálhír, rosszindulatú betegség, krónikus betegség vagy meddőség diagnózisa, egy szerv elvesztése, egy képesség elvesztése…  Nagyon sok múlik azon, milyen módon kommunikálunk a beteggel vagy a gyászolóval ebben az embert próbáló helyzetben.  

Ki segít az orvosnak, akinak naponta tízszer kell odaállni reménykedő, aggódó családtagok elé, és el kell mondania az elmondhatatlant, hogy a szerettük- édesapjuk, nagyanyjuk, lányuk, testvérük- meghalt?

Hogyan érez a nőgyógyász, aki kénytelen a meddőség diagnózisával szembesíteni a csillogó szemű, egymás kezét szorongató fiatal párt? Mit mondhat a szonográfus, aki elsőként tapasztalja, hogy a vizsgálóágyon fekvő anya méhében addig rendben fejlődő magzatnak nincs szívhangja? Mit az a nővért, aki az altatásból ébredő még gyermektelen nőbeteg mellett van, akinek el kellett távolítani a méhét? Mit az az onkológus, aki kénytelen közölni páciensével, hogy az gyógyíthatatlan beteg?

Ki segít az orvosoknak, nővéreknek. pszichiáterknek, pszichológusoknak, perinatális szaktanácsadóknak, és más egészségügyi szakdolgozóknak szakemberenek és embernek maradni a legnehezebb pillanatokban is?

Vajon mi a titka, hogy a páciens a tragédiában is azt éli át, tisztelik őt, és az érzéseit?

Hogy fájdalma ellenére érti, mi történik körülötte? Vajon mi a titka annak a segítőnek, aki „nem hal bele” minden tragédiába, mégsem távolítja el magától, hogy a páciens tudja, emberként, nem pedig tárgyként kezelik? Hogy lehet „elég jól” benne lenni ebben a nehéz helyzetben?

Hogy lehet őszintén, higgadtan, de empátiával segíteni, hogy közben a saját lelki egyensúlyunk se sérüljön?

 

Persze nem csak a páciensekről van szó.
Szinte biztos, hogy az segítő foglalkozású, aki nem tud mit kezdeni más gyászával, maga is sérül a helyzetben, mind szakmai kompetenciaérzésében, mint magánemberként.  Nem egyszer megtörténik, hogy a feldolgozatlan nehézségek eredménye kiégés vagy pályaelhagyás lesz. Ezt megelőzendő a PAF (Pozitív Attitűd Formálás) – Az emberibb egészségügyért Alapítvány  szakemberi olyan egyedülálló képzést szerveztek, amelyek az egészségügyi dolgozók munkáját segítik, hogy választ kaphassanak a fenti kérdésekre, és hatékonyan tudjanak segíteni a legnehezebb pillanatokban is.
 2015. szeptember 4-5  rendezik meg Budapesten az Őszinteség vészhelyzetben című workshopot, ahol onkológus és kommunikációs tréner szakemberek segítenek ebben a nem könnyű témában eligazodni.
Mikor lehet szükség erre a tudásra?
  • súlyos, nehezen gyógyítható, gyógyíthatatlan betegség, rendellenesség diagnózisát követően;
  • meddőség diagnózisakor
  • a magzat súlyos, nehezen gyógyítható, gyógyíthatatlan betegségének, rendellenességének diagnózisát követően;
  • a magzat elvesztésének diagnózisát követően;
  • váratlan szülészeti események során (váratlan szülésindítás illetve császármetszés szükségessége esetén);
  • olyan műtétek előkészítésekor, amikor amputáció vagy egy szerv funkciójának kiesése várható;
  • amikor a családtag halálhírét közöljük;
  • társadalmi megbélyegzéssel járó pszichiátriai, pszichológiai vagy gyógypedagógusi diagnózis közlésekor;
  • bármilyen rossz hír közlésekor, ami jelentős negatív hozadékkal jár a kliens/család számára;
  • amikor továbbra is együttműködünk a veszteséget átélő pácienssel és/vagy a családtagokkal.
Akiknek hasznos a tréning
orvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak, szonográfusoknak, pszichológusoknak, gyógypedagógusoknak, szociális munkásoknak, perinatális szaktanácsadóknak, állatorvosoknak.

Elöljáróban….Így kellene halálhírt közölni

1. Előkészítés

  • A halál tényének, pontos körülményeinek megállapítása, a beteg kórtörténetének áttekintése, nyugodt helyszín megtalálása, a hír közlésének átgondolása.

2. A beszélgetés kezdeti szakasza

  • Bemutatkozás, az egészségügyi rendszerben való pozíció megemlítése, a rokonsági fok azonosítása, hellyel kínálás.
  • Soha nem szabad gyerekkel halálhírt közölni és üzenetrögzítőre sem szabad felmondani.

3. Információk átadása

  • Érdemes kifejezni sajnálatunkat, majd egyszerűen és közérthetően közölni a hírt. Szóképeket kerülni kell.

4. Érzelmi reakciók kezelése

  • Segítő módszerek, empatikus visszajelzések, a sírás kezelésének technikái.
  • Telefonos közlésnél megtudni, van-e valaki vele, személyes találkozás lehetőségét felajánlani.

5. Kérdések lehetősége, további tájékoztatás

  • Az elhunyttól való elbúcsúzás lehetőségeinek tisztázása, a boncolás vagy szervátültetés kérdéseinek megbeszélése, a gyászterápia lehetőségeinek megemlítése.

forrás: Pilling János (szerk.): Orvosi kommunikáció (Medicina) Rossz hírek közlése c. alfejezet

Árvai Nóra
pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!