A hétvégénextrát Endoblogos kihívás utolsó fejezetéhez érkeztünk, és az egyik kedvenc ételemet készítjük el együtt, egy igencsak felturbózott változatban. Elképesztően kevés szabadidőm van, így a sütés-főzés terén annak a híve vagyok, hogy ha megvehetem boltban jó minőségben, akkor inkább nem pepecselek vele otthon.
Ezért nem vettem meg végül a magtej készítő gépet, hiába szemeztem vele hónapokon keresztül, és bevallom,a kedenc kajámat is inkább a sarki gyrososnál szereztem be, mint hogy nekiálljak otthon házi készítésű hummuszt és falafelt készíteni.
De szeretek időről-időre kimozdulni a kis komfortzónámból, így úgy gondoltam, szép befejezése ennek a kihívásnak, ha az amúgy „csak leszaladok” típusú kaját most saját kezűleg, otthon készítem el. És hogy hívem tükrözze a #hetvegenextrat szellemiséget, még fel si dobjuk ezt a receptet, quinoát, sütőtököt is csempészünk bele. Szerintem megérte a pepecselést, próbáld ki te is!
Hozzávalók:
- 90 g friss sütőtök
- olívaolaj
- himalájai só
- frissen őrölt fekete bors,
- 150 g csicseriborsó konzerv vagy előáztatott
- 3 teáskanál tahiniszósz
- 3 fej fokhagyma
- 60 g bio quinoa
- 260 ml tiszta víz
- 8 zöldborsó
- 1 mark rukkola
- 20 g növényi sajt
- 100 g növényi joghurt
- egy lime frissen facsart leve
Elkészítés:
Melegítsd elő a sütőt 180 fokosra, és bélelj ki sütőpapírral két tepsit. Az egyikre helyezd rá a kb. 3 centis kockákra darabolt sütőtököt. Alátehetsz egy kevés olívaolajat, de maximum olaj spayvel, tényleg csak nagyon keveset. Ha szeretnéd, kissé sózd és borsozd meg, de ez elhagyható. Süsd a sütőben kb. 25 percig , amíg a tök szépen barnulni kezd és érzed a jellegzetes illatát. Utána tedd félre, hagyd kihűlni.
A falafel elkészítéséhez tedd bele a tahinit, a puhára áztatott csicseriborsót, a fokhagymát, a paprikát, a köményt és a koriandert egy turmixgépbe és pürésítsd amíg majdhogynem teljesen sima pépes nem lesz. Oszd el a masszát három egyenlő részre, helyezd egy tálba tedd a hűtőbe 30 percre.
Addig amíg fagyasztod megcsinálhatod a quinoát, forralj vizet egy fazékban, öntsd bele a quinoát és kevergesd rendszeresen. Aztán vedd le a hőfokot és alacsony lángon, lefedve hagyd a quinoát hogy a folyadékot teljesen felszívja és megduzzadjon, megpuhuljon. Akár előző este is megfőzheted a quinoát, hűtőben eláll simán.
Formálj falafel masszából gombócokat, helyezd őket a második sütőpapírral bélált tálcára és süsd őket a sütőben óvatosan aranybarnára, ropogós héjúra. Ez kb. 15 percet vesz igénybe.
Helyezd a vegán sajtot, a babot, a rukkolát és spenótleveleket, illetve a sütőtököt egy nagy tálba és gyengéden rázogasd össze hogy elkeveredjen.
A tálaláshoz a salátát tedd a tányérra, helyezd rá a falafelgolyókat, löttyents rá egy kis növényi joghurtot (kesudióból a legfinomabb), és díszítsd kedved szerint lime szeletekkel!
Egészségedre!
További haladó endometriózis diéta receptek az Igazi Endometriózis Diéta könyv második részében!
Leave a Reply