Miért pont én?- endometriózis lelki okai

Biztosan Benned is felmerült már a kérdés: miért pont én? Miért pont nekem lett endometriózisom? Mivel érdemeltem ezt ki? Több orvosi elmélet is született már ennek a betegségnek a kialakulásáról,-ezekről később majd fogunk beszélni,- de egyik sem magyarázza az összes esetet. Én most egy másik szemszögből szeretném megvizsgálni ezt a kérdést.  Arra vagyok kíváncsi, amiről egy amerikai, holisztikus szemléletű szülész-nőgyógyásznő írt könyvében.

 

Dr. Christiane Northrup Női test, női bölcsesség című művében azt állítja, hogy az endometriózis tipikus versenybetegség, s mint ilyen akkor jelentkezik, ha egy nő érzelmi szükségletei és a külvilágban vállalt szerepe egymással ütköznek, vagyis versenyeznek egymással. Amikor egy nő úgy érzi, hogy az ő legbelsőbb érzelmi igényei konfliktusba kerülnek mindazzal, a mit a világ követel, vár el tőle, akkor a test az endometriózis által próbál segítségért kiáltani és felhívni a figyelmet a problémára.[1]

Érdekes feltevés, Te tapasztaltál ilyet a saját életedben? Kíváncsi vagyok, mi sarkallta ezt az orvosnőt erre a kijelentésre, talán a  saját prakszisában tett megfigyelései alapján vallja ezt. Te egyetértesz vele? Nálad fennállt ilyen vagy ehhez hasonló helyzet, amikor diagnosztizálták a betegségedet? Írd meg a véleményedet bátran!

Ahogy én is megírtam a saját véleményemet erről és az ehhez hasonlító áldozathibáztató, pszichologizáló  elméletekről.

ITT olvashatod a cikkemet Munka és Endometriózis kapcsolatáról Virágkötőnek nem lesz endometriózisa? címmel. 

 

 

 


[1] Dr. Northrup, 1998

 

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!