Amikor a pszichológus gyászol

Mindig is igyekeztem transzparens lenni veletek, EndoBlog olvasókkal, tanulóimmal, pácienseimmel. Egy nem könnyű időszakon megyek most keresztül, és ebben a cikkben arról mesélek nektek, hogyan segítek magamon a gyász időszaka alatt, hogyan dolgozom, hogyan igyekszem alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Bízom benne, hogy nem sűrűn lesz szükséged az itt ismertetett technikákra, de ha valamikor mégis, sokat fog jelenteni, hogy van mihez visszanyúlnod.

Az első és legfontosabb tippem, ha veszteség ér, hogy merd kimutatni és megélni az érzéseidet. Számomra mindig is a szavak voltak a legjobb terápiás eszközök,  a naplózás, az érzések, gondolatok papírra vetése segített a legtöbbet. Az első lépés a mentális egészségem érdekében, hogy röviden leírom a történteket, egyrészt, hogy kiírjam magamból, másrészt, mert annyian kérdezik, mi történt, hogy  a mindig újra és újra elejétől a végig elmesélés nagyon kimerít. Sokan hiszik azt, hogy a nehéz élmény részletes és több alkalommal való elmesélése segít, de valójában ha nem egy-egy pontra fókuszálva történik a dolog, hanem a teljes narratíva a lényeg, akkor csak újra traumatizál. Szóval innentől kezdve én sem elmesélem majd, hanem egyszerűen elküldöm majd ezt a linket.

 

TRIGGER WARNING

ÉRZÉKENYEBBEK A KÖVETKEZŐ RÉSZT UGORJÁK ÁT! MEHETSZ EGYENESEN A TECHNIKÁKHOZ

 

Karma majdnem egyidős volt a fiammal, gyakorlatilag együtt nőttek fel. Az elmúlt 13 évben mindent együtt csináltunk,  egyetlen egy nyaralásra nem vittem el, de amúgy végig együtt voltunk. Egészen különleges kutya volt, bár tudom, minden gazdi ezt mondja, és mindnek igaza is van. Nekem ő volt az első és a leghosszabb szerelem az életemben. Kétszer is legyőzte a rákot, igazi küzdő volt, soha nem adta fel.

De az idő a soha fel nem adók felett is elszáll… az utolsó időkben sokat jártunk állatorvoshoz, Karmának időskori epilepsziája lett, sokat remegett, gyenge volt, és idegrendszeri problémái is kialakultak. A két hátsó lábán már nem működtek a reflexei, tudtuk, hogy néhány hónap és teljes bénulás várható, de igyekeztem felkészülni az utolsó időszakra. Rendeltem neki egészen kicsi TENS-készüléket, nézegettem kutya kerekes-székeket, elkezdtük a masszázst, hogy amennyire lehet stimuláljam a kis izmait.

Abba a gondolatba kapaszkodom, hogy Karma erre a küzdelmes maradék jövőre mondott nemet. Mindig olyan kis méltóságteljes princess volt, nehezen viselte nagyon hogy vizelettartási nehézségei lettek, hogy sok időbe tellett feltápászkodni, hogy sokszor kézben kellett már levinni a lépcsőn, de ezzel még valahogy elboldogult. De lebénulni, azt biztosan nem akart.

Hirtelen, mindössze 2 nap alatt elment, pontosan nem tudjuk, miben, valamiben, ami sok vérzéssel és hányással, és az utolsó napon nagyon sok szenvedéssel járt. Én valamilyen agyi történésre gondolok. Végig mellette voltam, az utolsó lélegzetvételéig és még utána is. Elmondtam, bár pontosan tudta, hogy mennyire szeretjük, hogy a mindenünk,  és hogy nem hagyjuk magára, ahogy ő is mindig mellettünk volt minden nehézségünkben az elmúlt 13 évben.

Hogyan dolgozom segítő szakemberként, miközben gyászolok?

Annyira kevés szót hallunk erről! Valahogy az a tévképzet alakult ki, hogy egy pszichológus nem lehet szomorú és nem történhetnek rossz dolgok az életében, ha jó példa szeretne lenni, ami teljes agyf@sz. Én abban hiszek, hogy mivel hatalmas felelősség mások legmeghittebb pillanataival, legfontosabb döntéseivel, kríziseivel dolgozni, ezért minden egyes konzultációra olyan állapotban kell érkezni, hogy képes legyek ennek a felelősségnek a felvállalására és a 100%-os osztatlan figyelmem a másik emberre tudjam fordítani. Erre nem tanítanak az egyetemen, ezt minden szakember maga ítéli meg és dönti el, csinál-e valamit, és ha igen, mit, hogy felkészüljön a konzultációkra.

Az elmúlt másfél évtized során saját kis módszereket alkottam meg, amelyek elvégzek egy-egy nehezebb élethelyzetben vagy nehezebbnek ígérkező konzultáció előtt, hogy ezt a teljesen osztatlan figyelmet lehetővé tegye számomra. Ehhez kiforrott önismeretre is szükség van, hiszen van az a pont, amikor a technikák sem elegendőek ahhoz, hogy teljesen háttérbe szorítsuk a személyes életünkben zajló dolgokat.

Ilyenkor a legjobb megoldás lemondani a konzultációt, úgy, hogy a páciensnek nem túl részletekbe menő (nem kell a saját nehézségedet rápakolni), de igaz magyarázatot adsz a lemondásra és a lehető leghamarabb adsz új időpont lehetőségeket, hogy ne érezze magára hagyva magát. Nekem Karmus halála után negyed órával kezdődött volna egy konzultációm, de azt nem vállaltam, illetve még másnap is kértem egy időpont módosítást, amikor eljöttek a kis testéért a hamvasztással foglalkozó cégtől. Megrázó volt látni ahogy fekete zsákban begyömöszölik egy fém ládikóba, időre volt szükségem, és ezt megadtam magamnak.

Egyébiránt annak, aki szereti a munkáját, maga a munkavégzés is lehet örömforrás és mint ilyen, gyógyító erejű.

Hogyan támogatom magam a gyász időszakában? 

• Kapcsolódom olyan emberekkel, akik szerették és ismerték Karmát, és sokat sztorizunk róla, idézünk fel szép emlékeket
• Kapcsolódom olyan emberekkel, akik engem szeretnek és örömmel hallgatják végig ugyanazt a cuki sztorit akár négyszer is egy héten
• Ha valamin nagyon elszomorodom, például hirtelen a szívembe markol az üres ágyának a látványa, akkor megengedem magamnak, hogy sírjak és szomorkodjak, nem próbálom elnyomni
• Összeírom vagy kiegészítem a külső- és belső erőforrások listámat, hogy akkor is lássam, mennyi mindenre támaszkodhatom, amikor nagyon nehéz ezeket észben tartani
• Rendezgetem a képeit, csinálok az életéről egy videót, ezáltal van a kezemben egy kis kontroll, hogy mire és hogyan akarok emlékezni
• Tudatosítom magamban, hogy hosszú, boldog, rengeteg élménnyel és szeretettel teli élete volt, és nem szenvedett sokat a végén
• Nem csinálok úgy, mintha csak az én szívem tört volna össze, jelen vagyok a fiam és a szintén gyászoló másik kutyusom számára is
• Több időt fordítok az öngondoskodásra, nagy sétákra, hosszú fürdőzésekre
• Búcsúszertartást szervezek neki gyertyagyújtással, közös képnézegetéssel
• Eladakozom a tápját, ruháit, hogy még halálában is jót tehessen valakivel
• Eldöntöm, mi az, amit én szeretnék megtartani emlékbe
• Teljesen elengedem a sminkelést, úgyis bőgök még minden nap, legalább a festék ne csípje a szememet
• Együttérzést tanúsítok önmagam iránt
• Megengedem magamnak, hogy egy-egy pillanatra elfeledkezzem róla, hogy gyászolok, és felhőtlenül élvezzek például egy finom kávét
• Minden nap végzem a kis szomatikus gyakorlataimat az idegrendszerem stablitása érdekében: földelés, orientáció, progresszív izom relaxáció, légzőgyakorlatok
• Nem felejtek el hálát adni a testemnek amiért nehéz időszakban is számíthatok rá, teszi a dolgát és mellettem áll
• Naplózom
• Festek, többet, mint szoktam
• Merem azt mondani azoknak, akik csak kíváncsiskodnak, meg katasztrófa turistáskodnának az életemben, hogy nem szeretnék beszélni Karmus halálának körülményeiről, határokat szabok

Remélem, hogy sokáig és jó egészségben élvezheted négylábú családtagjaid társaságát!

Ne feledd, nem csak egy kutya! Vidd magaddal, ahová csak tudod, mert a végén, amikor majd számot vetsz, rengeteget fog számítani.