Endometriózis a világ körül: Horvátország (Trogir, Primosten, Sibenik)

Boldog vagyok, hiszen idén végre újraindult az Endometriózis a világ körül sorozat, ahol különböző országok egészségtudatos, endometriózis diéta barát helyeit és lehetőségeit mutatom be. A koronavírus Horvátország sokat fejlődött az elmúlt években egészséges életmód szempontból, de még mindig nem tartozik a legegyszerűbb endometriózis diétabarát országok közé.

Idén nyáron egy tündéri, eldugott kis halászfaluba sikerült szállást foglalnunk, pont ilyet akartunk, erre vágytunk, nyugalomra, feltöltődésre, pihenésre, nem a strandon tömörülésre és turistaáradatra. A közelben, másfél óra autóúton belül megtalálhatóak voltak azonban felkapottabb városok is, így egy-egy nap kirándultunk Sibenikbe, Trogirba és Primostenbe is.

 

Egy nagyon picike, eldugott falut sikerült találni, ami egyrészt tök jó pl. covid szempontból, másrészt határozottan megnehezíti a vegán, endó diéta barát kajálást.

 

Már az első nap megnyugodtam, amikor láttam, hogy a tengeren reggelente kiköt egy kis csónak, s ha odaérek időben a meredek lépcsőkön lefele caplatva, akkor mennyei, zamatos, friss zöldséget, gyümölcsöt vehetek.

Van egy kisbolt, az ottani zöldség és gyümölcs nagyon csúnya és itt ott rohad, szóval nem

konkurál a kora reggeli kishajóval. Viszont más vegán cucc nincs, és van egy étterem, ahol

főként halak és pizza van, szóval no go.

Legnagyobb meglepetésemre azonban ebben a kis tengerparti étteremben van vegán burger, ráadásul GM verzióban is kérhető. Lehidaltam!

Szokásomhoz híven beszélgettem, kérdezgettem, és ismét egy étterem konyhájában találtam magam, de itt valami olyan szeretettel és odaadással meséltek az ott készült ételekről, hogy udvariasságból még a tenger gyümölcseiről szóló horvát-angol-kézzellábbal előadást is meghallgattam.

A kis faluban az étterem vezetője szerint nincs vegán lakos, viszont!! -> kicsi a világ, vagy sok az endós, de az úr tudta, mi az endometriózis, mert az unokájának aki 12!!!! éves, az van, nemrég diagnosztizálták.

Mivel gyakran jönnek meglátogatni őket, a kisunoka miatt lett vegán burger a menüben, és a falubeliek közül eddig zéró darab ember kóstolta meg, turisták közül is csak néhányan.

Csakhogy kérdésemre kiderült, hogy a vegan buri “húspogija” szójából van…

Gondolkoztam, hogy mondjam-e ennek a tüneményes bácsinak, mert annyira nem akartam elrontani az örömét és a büszkeségét, de végül a kislányra gondolva csak kiböktem nagyon óvatosan, hogy a szója nem jó endometriózis diétában…

Nem mentem bele részletesen, nem meséltem az ezt övező vitákról, stb, csak körbeudvaroltam a bácsit hogy milyen csodás nagypapa, és összeírtam neki pár dolgot, amivel helyettesítheti majd a szóját a burijában.

Természetesen nem eszem egy hétig minden este szójás vegán burit, de bizony egyszer igenis meg fogom kóstolni.

Akárhova megyek a világban, azt tapasztalom, hogy az étel, a gondoskodás egy elképesztően fontos szeretetnyelv.

Nekünk endós életmódot tartva meg kell tanulnunk navigálni, egyensúlyozni a finom, és szeretetteli visszautasítás és a jól van, ez még belefér, direkt nekem készítette- között.

Ha nem vigyázunk, ez brutál játszmák melegágya lehet, de bizony olyan lélekmelengető pillanatok is vannak, amilyet tegnap este itt tapasztaltam.

Egy eldugott kis horvát halászfaluban a magyar endóspecialista turista nő s egy idős, büszke horvát úriember összedugja a fejét egy étterem konyhájában, s beszélgetnek: ételről, családról, egészségről, betegségről.

Igen, beszélgetnek, pedig nem is beszélnek közös nyelvet.

Vagyis dehogynem: az egymás munkája iránti tiszteletét, a szeretetét, és a segíteni akarásét.

A halászfaluban reggeli kishajó volt a zöldséges, de a nagyobb városokban vannak piacok, ahova érdemes kilátogatni vegánként is, lehetőleg minél korábban. A piacon jól láthatóan elkülönül a turistacsalogató gagyi törülköző-strandlabda részleg a kajától.

Tengerrel bíró ország lévén rengeteg tengeri herkentyűjük van, de ami számunkra endometriózis diétávan fontos, az a sok friss zöldség és gyümölcs. Napérlelte, ízletes, lédús gyümölcsök, finom zöldségek garmadája áll rendelkezésedre, feltéve, ha elég hamar kiérsz a piacra.

A nagy kísértés Horvátországban a pékség, pekara, ahol mindig jó illatok vannak, és a városokban minden sarkon van egy. Azonban ezekben sajnos még nem ismerik a vegán opciókat, minden tojással készül, és fehér liszt felhasználásával. Ha találsz is esetleg valamit, ami leveles tésztás, abban is van húsos vagy tejtermékes töltelék. Minden sós, van például túrós táska szerűség, de az sem édes.

A szupermarketekben (Tommy, és a kisebb boltokban is) van többféle növényi tej, a kávézókban azonban még nem igazán, így a legjobb, amit tehetsz, hogy veszel növényi tejet a boltban és  viszel magaddal belőle, ha kávézni szeretnél a sétáid során.

A mi kis halászfalunkban egyetlen étterem volt, amelyikről fentebb már meséltem, de a nagyobb városokban lépten nyomon mindenhol éttermek vannak. A kínálat mindenhol nagyon hasonló, és a vegán opció a zöld saláta. Ha hosszas keresgélés után mégiscsak találtunk olyan éttermet, ahol volt vegán fogás, az minden esetben vegán burger volt, általában szójából vagy lencséből készítve. Egy lencse alapút láthattok a fenti képen, a sült krumpli a kutyáknál landolt, mert általában nem vegán az olaj, amiben kisütik.

Hát igen, ez a növényi alapú élet macerás oldala, néha az sem vegán, ami amúgy igen!

De van néhány fogás, ami eredendően vegán-barát Horvátországaban.

Az Ajvar egy fűszer, amelyet főleg piros kaliforniai paprikából, olajokból és olyan fűszerekből készítenek, mint a fekete bors. Igazából kenegetős szószként tudod használni, abonettel, kenyérrel, friss zöldségekkel nagyon finom.

A Soparnik egy hagyományos dalmát pite, amely svájci mángolddal, fokhagymával és zöldhagymával pakolnak meg.  Laktató étel, és a tésztája tojásmentes, szóval szuper vegán választás. Én azért mindig megkérdezem, hogy  nem raktak-e bele valami extrát, de ritkán fordul elő.

A Pasta Fazol pörköltszerűség, tésztaétel jó sok babbal. Eredetileg kolbászból és szalonnából készítik, azonban néhány étteremben rájöttek, hogy nagyon könnyű ebből  vegetáriánus/vegán változatot is kínálni.

Az Arancini cukorral bevont citrom és narancs, néha grapefruit héja, ezek mind népszerű desszertek. Megtalálhatók önmagukban, vagy cukrozott, fahéjas mandulával, egy másik dél -horvátországi snack kedvenccel. Mindig hangsúlyozom, hogy az igazi endometriózis diéta nem egyszerűen egy vegán diéta. Ezek a desszertek, snackek például szuper jó választások lehetnek egy vegánnak, de endometriózis diétában a brutál mennyiségű cukor miatt, amivel bevonják, sajnos no go kategóriássá teszi.

Nem azt mondom persze, hogy ne lehetne megkóstolni, ugyanis tényleg nagyon finomak, de nem érdemes nagyon rákapni.

Ami még szuper Horvátországban, hogy van néhány étterem, ahol nincs menü egyáltalán, hanem aznap döntik el, mit fognak készíteni, annak alapján, hogy aznap reggel mi volt szép és friss a piacon. Ha ilyen helyen előre szólsz, hogy holnap mennél, akkor a reggeli bevásárlásnál gondolnak rád, és vesznek több vegán alapanyagot. így aztán biztos lehetsz benne, hogy frisset, finomat lakomázhatsz!

Egészség, betegség, egészségügy:

Nyilán egy ország egészégügyi helyzetének elemzése messze túlmutat ennek a cikknek a keretein, ne is célom belemenni. Mindössze annyit mesélek el, hogy útitársamat baleset érte, emiatt néhány napig (na jó, b@sszus, az első és az utolsó napot leszámítva végig) kórházban tartózkodott. Tiszta, jól felszerelt, átlátható, normális, higgadt, odafigyelő… minden, amit itthon nem mondhatunk el az állami kórházakról. Meglepett, hogy ebből a szempontból tényleg szinte mindenhol jobb, mint otthon, de örültem, hogy biztonságban, s jó kezekben tudhattam a sérültet.

 

A sportról annyit, hogy nyilván nem hemzsegnek a fitnessz termek, de kinek hiányoznak? A sziklás  partokon sétálni is kihívás, a falu meredek utcáin a kutyasétáltatás felért  a kardióval, és természetesen a legjobb: bármikor ott a tenger egy csobbanásra. Ami délelőtt csak egy kellemes csobbanás, az estére a hullámok miatt fárasztó edzéssel is felér.

Ha már hullámokról beszélünk… nagyon bízom benne, hogy most már ilyen hosszú megszakítások nélkül folytatódhat az Endó a világ körül sorozatunk, és nem fog bekavarni a koronavírus!

Az új, utazás alatti egészségtudatos életmódról hamarosan új minikurzussal jelentkezem az online kurzus felületemen. Addig is válogass kedvedre a most elérhető kurzusok közül!

Bejelentkezés online konzultációra ITT

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!