Olvastad a legutóbbi bejegyzést az Endometriózis a világ körül sorozatban? Akkor Svájca mentünk a CERN-be és MIKA koncertre, ezúttal pedig egy hosszabb, 10 napot felölelő road trip-re invitállak magunkkal.
Mielőtt indultunk volna, én pár napot Bécsben töltöttem, így az útitársamat egy bécsi vasútállomáson szedtem fel. Bepakoltunk a Volvóba, és elindultunk Ljubljanába. Sok élmény köt engem a szlovén fővároshoz, sajnos nem csak jók, de nem a hely tehet róla. Érdekes, hogy pont itt tartózkodásunk alatt jött szembe velem egy poszt az Instán, hogy:
Go back to the places you have cried, and laugh. Change the narrative.
(Menj vissza azokra a helyekre, ahol sírtál, írd át a narratívát.) – és pontosan ezt tettem. Most kifejezetten sokat ökörködtem és röhögtem, reméltem, hogy a legjobb barátom, aki mindig olyan megfontolt és komoly, majd visszafog az esztelen vásárolgatástól, de sajnos inkább én voltam rá hatással, mint ellenkezőleg, és végül még én vártam rá, amíg ő végeláthatatlanul shoppingolt és negyed órát válogatott a számomra teljesen ugyanolyannak tűnő faragott kismadarak között. Ezt majd jobban át kell gondolnom legközelebb. Valahogy minden alkalommal, amikor átlépjük az országhatárt, az addigi listagyártós, tervezzük meg a költségeket típusú személyiségem átvedlik egy végülis mindegy,egyszer élünk- félébe, és legközelebb akkor vagyok hajlandó ránézni a bankszámlámra, amikor hazaértünk. Az mondjuk elég fájdalmas pillanat szokott lenni. De most őszintén, ki az isten tudta volna otthagyni ezt a pulikutya bőrtáskát?
Szóval egy Landzeites kitérő után- ami a kedvenc megállom minden alkalommal, amikor Ausztriában járok, mert mindig van többféle vegán fogás a salátabárban, és mindig van új unikornis plüss a boltban- megérkeztünk a Villa Emonába Ljubljanába. Sokadjára térek ide vissza, nagyon jó kis szállás, szép, közel van mindenez, – jó, mondjuk Ljubljanában nehéz nem közel lenni mindenhez- self check in-es szóval nem kell senkihez sem alkalmazkodni, kutyabarát, és van saját parkolója, ami hatalmas könnyebbség és ha ez létezik, ehhez az opcióhoz a Volvo méretes feneke miatt még jobban ragaszkodom egy szálláson, mint a wifihez.
Első délután belevetettük magunkat a város forgatagába, koktéloztunk, végigjártuk a sétálóutcát, benéztünk az összes kis pop up store-ba, fagyiztunk, vízzel locsoltuk Eliottot, mert brutál meleg volt, bevásároltunk arcmaszkokból a Lush-ban- mindig fel vagyok háborodva, hogy sokkal nagyobb a választék, mint itthon- aztán felmásztunk a várba is. Kiláttunk, fotózkodtunk, nem siklóztunk mert otthon felejtettem a szájkosarat, Eliott összeveszett egy csivavával, aztán a nagy harcokban elfáradva végül az estét a kedvenc itteni éttermemben fejeztük be, a Le Petit-ben, ahol hatalmas adag avokádós buddha bowl-t ettem. Amúgy rendszeresen belefutottunk abba, hogy a bestiem már hatkor éhes volt, én meg még egyáltalán nem, így a kaja háromnegyedét mindenhonnan hazacipeltük az aktuális szállásra, ahol aztán éjfél után, amikor az én bioritmusom diktálta, lecsaphattam rá. Ha kíváncsi vagy, hogyan ettem endometriózis diétát követve a roadtrip ideje alatt, akkor nézd meg ezt az Insta posztot az official dokumentációért.
Ljubljanából másnap a bledi tóhoz kirándultunk. Reggelire jól feltankoltunk a szokásos helyünkön- Bazilika kávézó, ahol legfinomabb az avokádós és a banános-juharszirupos-mogyoróvajas szendó-aztán nekiindultunk. Arra számítottam, hogy kicsivel több, mint egy óra alatt ott leszünk, de rádobott vagy még egyet a dugó. Parkolóhelyet találni lehetetlenség volt, viszonylag messze álltunk meg a tótól, és már épp készültem turista agyf@szt kapni amikor megláttuk a kristálytiszta vizet a hegyek ölelésében… egyszerűen gyönyörű, ezt a helyet tényleg látni kell. Nagyon vigyáznak a tóra, az erózió miatt például nem lehet közvetlenül a parton végigsétálni, csak kicsit távolabb, de a látvány így is csodaszép.
Egy helyen lehet strandolni, Eliott miatt mi közvetlenül a strand mellett tudtunk lubickolni, de így legalább nem volt tömeg. Nem is kellett a tengeres etapig várni, már ilyen korán, az utazásunk második napján kiderült, hogy hiába hoztam el Eli mentőmellényét, továbbra sem hajlandó bemerészkedni a vízbe, és engem is csak úgy enged be, ha valaki közben nonstop vakargatja a füle tövét, amíg én csobbanok, különben pánikrohamot kap. Ljubljanába visszatérve már farkas éhesek voltunk, én is, a Barbarella Plant Bistroba mentünk, ami határozottan a leges legjobb döntésnek bizonyult. Mutatok néhány dolgot, miket ettünk, ittunk, annyira belelkesültem, hogy egy szlovén nyelvű szakácskönyvet is megvettem itt, bár főzni se nagyon szoktam, szlovénül meg nem tudok, szóval ne kérdezd, miért, nincs rá logikus magyarázat. Szépek benne a képek, pont, mint a többi 35367836382393932 másik szakácskönyvemben otthon, amiket szintén soha az életben nem nyitok ki. Instán meghallgathatod, miket mesélt a tradicionális szlovén sütemények veganizálásáról a bisztró tulajdonosa, és hogymint üzent az Endoblog olvasóinak.
Másnap tovább indultunk Horvátországba, Porecben volt a bázisunk. Én kértem, hogy ezúttal néhány napig maradjunk egy helyben, és innen kirándulgassunk, mert azért elég fárasztó ezeken a road tripeken naponta kipakolni, bepakolni, bőröndből élni, illetve bevallom szerettem volna egy napot amikor nem kell vezetni és ihatok egy pohár bort az ebédhez. Tudom, hogy ezekben az országokban nincs zéró tolerancia és egy pohár bor beleférne, de nálam zéró tolerancia van, ha vezetésről van szó. Erről sokat mesélek a Dare To Drive kurzusaiban is, hogy vezetés előtt mindig meg kell győződni róla, hogy vezetésre alkalmas állapotban vagy. Ez nekem magam miatt is fontos, de ha az én vezetésemen múlik valaki másnak az élete vagy ne használjak ilyen nagy szavakat, mondjuk csak a nyaralása is, akkor meg főleg nem fér bele. Szóval hétfőn csak ettünk, ittunk és pancsoltunk. Porec tök jó kis hely, szerencsénk volt mert gyönyörű tiszta volt a víz, mások elmondták, hogy néhány napja még valami undi hínármoszat-izé fedte a víz tetejét métereken keresztül, de mi ebből már semmit nem tapasztaltunk. Szabad szemmel is lehetett látni mini kis medúzákat meg halakat is. Meglepett, hogy egy ilyen apró helyen is van vegán étterem, jó, nem olyan fancy nyilván mint Ljubljanában de nagyon finomat ettünk itt is. (Restaurant Artha) Amúgy nem akartam a bestimet állandóan vegán helyekre cipelni, szóval sokszor beültünk mindenféle éttermekbe is, és szerencsére most már tényleg mindenhol van növényi alapú, vagy legalábbis könnyen veganizálható választás.
Egy nap ebből a semmittevésből elég is volt, megint izzítottuk a Volvót és meg sem álltunk Triesztig, ahol az olaszok vezetési stílusa miatt szükség volt a kis stresszkezelő technikáimra, de még a 3638736525522 emeletes parkolóházat is sikerrel abszolváltuk. Zsuzsi és Andrea (Andrea olaszul férfi név amúgy) voltak olyan jófejek, hogy az egész napjukat ránk szánták, és végigkalauzoltak Andrea gyönyörű szülővárosán. Életem legfinomabb házi paradicsomszószos summer veggies GM pizzáját ettem az étteremben, igazi olasz gelatoval és növényi tejes lattéval koronáztuk meg az élményt a Coffe Tomasseoban ami a legszebb kávézó ahol valaha jártam, grasszáltunk a tündéri kis utcákban, felmentünk a katedrálishoz, ahol Zsuzsiék voltak olyan bátrak hogy bevállalták Elit és én is bemehettem így hello turistkodni. Nem tudom, hogy Andrea otthonát illető szerelmes szavai, a város iránti lelkesedése, vagy tényleg mindaz a szépség amit aznap magunkba szívtunk, de jól rájuk ijesztettem, ugyanis Trieszt felkerült az itt is jó lehet élni, talán egyszer ideköltözöm- listámra. Legközelebb majd jobban meggondolják, kinek idegenvezetnek ilyen ellenállhatatlanul:-D
A következő nap bakancslistás programpontja a delfin les és az éjszakai úszás volt. Láttunk egy csomót delfint ugrabugrálni, majdnem bőgtem de aztán visszapislogtam:-). Legutolsó poreci napunkon pedig szétváltunk bestiemmel, ő túrázni ment valami szigetre én pedig eltöltöttem egy napot egy kedves helyi családdal, akik kb. örökbefogadtak, voltunk halászni, – hiába rinyáltam, nem dobták vissza őket, sőt, őket ették ebédre, szörnyű volt ez a része,- de azért bár teljesen értetlenül, szegény kislányozva hogy miféle hóbort miatt nem eszem még a tenger gyümölcseiből se, de végül csináltak nekem házi olívaolajon grillezett zöldségeket salival, szóval én sem haltam éhen. Aztán elmentünk egy nagyot hajózni, egészen Rovinj-ig, megnéztünk közben egy kalóz barlangot, és Eliott barátságot kötött a család kiskutyájával is.
Ezután ismét Szlovénia felé vettük az irányt, Mariborban is tutira mentünk és a City Hotelben szálltunk meg, amiről tudtam, hogy szuper jó, és minden van, ami nekem fontos. Kicsi ez a város, de szép és barátságos, helyi italokat és csokikat kóstoltunk a Lokalka-ban, Eliottot pedig megvendégelték házi kutyaüstivel, mi pedig feltankoltunk mentás étcsokis tökmagból, korianderes étcsokiból, képeslapokból, naplókból és ginből, hogy aztán annyi csomagunk legyen, hogy a városnézés felérjen egy komolyabb kardióval, főleg Eli rángatásával súlyosbítva.
Igazából itt minden látnivaló nagyjából egy kupacban van és egy nem túl hosszú séta közben megnézhető, szóval nagyrészt itt is ettünk és ittunk, a La Cantina Centert ajánlom, mert jó akkor is, ha nem vegán az útitársad, és van növényi tej meg vegán sajt. Annyit azért megsúgok, hogy azért győződj meg róla, hogy amikor kókusztejjel kéred a lattédat, kókusztejjel is kapd, mert ha véletlenül nem, akkor akadhatnak gondjaid, amik megnehezíthetik az utazást. Ahhoz képest, hogy több, mint 15 éve nem ittam tejet, egész jól viseltem a kis bakit.Igaz, 2-3 korty után feltűnt, hogy ezzel a kókusztejjel valami nem stimmel…:-D Este bevetettük magunkat a hotel gym-be, és reméltük, hogy az egy óra edzés semmissé fogja tenni a egész heti kilengéseinket. (nem tette) Amúgy én pilateseztem minden éjjel, csak Andris nem hiszi el, mert ő már bőven húzta akkor a lóbőrt.
Mariborra már kezdett kicsit akklimatizálódni a bioritmusomhoz, eleinte 10-kor már kidőlt, és reggel hat harminc, hét körül már kukorékolt. Amúgy ezzel nem lett volna gond, mert figyelt hogy ne zajongjon és én, aki valamikor hajnalban érkeztem haza az éjszakázásokból, és még akkor álltam neki pilatesezni- tudjak még reggel pihenni, de sajnos Eliott már nem volt ilyen megértő, ha valaki felkel, akkor az neki azt jelenti, hogy indul a nap, és a nap nem indul anya nélkül, úgyhogy nem egyszer egy gyengédnek nem mondható vetődéssel rám omló kutyára ébredtem pár óra szundi után. Mariborban már éjfélig is bírta bestie, de az éjszakába itt sem tartott velem.
Másnap Bécsbe érkeztünk, volt egy kis drámánk a hotellel, nagyon ritkán mondok ilyet de ezt a Hotel Calmot őszintén nem tudom semmilyen szempontból sem ajánlani, egyetlen jó dolog van benne, hogy mellette van maga a mennyország a Paper Republic, amiről mesélek majd.
Szóval, ha azt hittétek, hogy Bécsből majd csodás épületfotókat hozok, sajnos csalódást kell okoznom! Annyira kimerültem a 10 napos utazás végére, annyira intenzív volt minden, hogy eddigre már egy kicsit zombi üzemmódba kapcsolt az agyam, és nem bírtam új élményeket befogadni. Ráadásul vasárnap Bécsben minden zárva, ami nem a legjobb hír nekem, aki ugye imád felesleges dolgokra költeni. Így hát, amíg a bestiem múzeumozott, én a European Coffee Tour appal specialty kávézókat kerestem, és egész nap ettem, hogy legyen energiám az esti Coldplay koncertre. Most már van Bécsben is kedvenc kávézóm, a Coffe and Beard. A koncert egyébként fantasztikus volt, sokkal több special effekt volt, mint a magyarországin, és sok más számot is játszottak. Megemlékeztek a pórul járt Swiftikről és megköszönték a tetőn sorakozó mesterlövészeknek, hogy nekik nem kellett lemondani a koncertet a terrorveszély miatt. Picit ezen befeszültem volna, ha nem Coldplayen lettem volna, de Chris csodát tesz a hangulatommal mindig, szóval nagyon jót mulattunk, és Eliott is szuper jól viselkedett egyedül a hotelszobában, nem volt rá panasz.
Hétfőn reggel alig vártam, hogy nyisson a Paper Rebublic, már nyomultunk is be Elivel. Ez egy csodahely, ahol személyre szóló gyönyörű bőr naplókat készíttethetsz, meg vannak workshopok is. Már a naplók illatától is teljesen lázba jöttem. Custom made-et sajnos nem volt időm csináltatni, de elhoztam azért egy piros gyönyörűséget magammal. A road trip alatt amúgy összesen 12 darab naplóval és füzettel lettem gazdagabb (nézőpont kérdése hogy gazdagabb vagy szegényebb). Szerencsétlen bőröndömet az első naptól kezdve nem lehetett összecsukni normálisan, csak teljes testsúllyal ránehezedős, rajta ugrálós nem túl kíméletes manőverek árán, a Volvo meg tele volt dobálva mindenféle csomagokkal a végére, pedig odafelé még olyan kis összeszedett volt. Aztán a hotelben megint leb@sztak hogy csak 10 perccel a check out előtt (??) csekkoltunk ki, de már csak mosolyogtunk, addigra már megszoktuk hogy hiába vagyunk végtelenül udvariasak és kedvesek, mindenért is leb@sznak itt. Halált megvető bátorsággal első nekifutásra kiverekedtük magunkat a teljesen lehetetlen szögekben kanyargó miniatűr dodzsem parkolóházból, és elindultunk haza, Budapestre. Kettő körül érkeztünk, és négytől már dolgoztam is, elég nehéz volt a gyors visszaállás de aztán hamar visszarázódtam a dolgos mindennapokba.
Amióta vállalkozó vagyok, azaz 15 éve ez volt az első olyan nyaralásom, ahol nem dolgoztam páciensekkel, „csak reggelente pár órát” és nem volt „csak gyorsan megírok egy cikket/hírlevelet” , most tényleg semmit nem csináltam, még a webshopot is bezártam erre az időre. Érdekes konstatálni, hogy nem dőlt össze a világ és nem mentek csődbe a cégek és úgy nagyjából minden oké. Persze rám hullanak most a dolgok és kicsit kapálózok a sok minden alatt, de összességében megérte úgy értékelem. A PhD kutatásom majdnem behúzott mondjuk péntek éjszakára, de utolsó pillanatban végül tudtam azt mondani, hogy legyen inkább Maribor by night, ki tudja, jövök-e még valaha. Lehet, hogy lesz még ilyen nyaralásom, nem tudom, de tény, hogy már most a következő road tripen töröm a fejem.
Ha szeretnél többet tudni az speciális diétával való utazásról, akkor EZT a kurzusomat nézd meg, ha pedig szívesen olvasnál még tőlem, iratkozz fel az EndoMailre ITT.
Leave a Reply