Levél a 76 Endometriózis Sikertörténet c. könyvhöz

Részlet a levélből, amelyet a 76 endometriózis sikertörténet olvasói kapnak a kötet mellé

Bár már több könyvet írtam az endometrinzisról, ez, amit a kezedben tartasz és hamarosan belekezdesz, az egyik kedvencem. 

Különleges kötet számomra, hiszen együtt írtam 76 páciensemmel, olyan nőkkel, akikre hihetetlenül büszke vagyok, mert nehéz utat jártak be, de nem adták fel, és mára egészséges, életörömmel teli, felszabadult életet élnek. 

Két dolgot szeretnék kihangsúlyozni, mielőtt belekezdesz a könyvbe. 

Az első az, hogy kérlek forgasd tisztelettel. Minden nő története valós, a bennük leírt szenvedésen mindannyian valóban keresztülmentek. Néhány apróságot etikai okokból megváltoztattam, hogy ne lehessenek felismerhetőek. 

Nem szépítettem a szóhasználatot, ha valakiből a nagy fájdalom közepette kibukott egy b@sszus, vagy hasonló, egyébként könyvbe nem illő szó, benne hagytam a küldött szövegben, hogy hitelesen adja át a valós érzéseket, élményeket. 

Sok nő sírva írta, sírva gépelte a történetét. Néha én is könnyeztem, igaz,  én a meghatottságtól és a büszkeségtől… Az érzelmileg nagyon intenzív, nagyon zaklatott részeknél nem változtattam azon sem,  ahogyan az adott nő elbeszélte a történetét. Így még jobban átüt az az erő, az az energia, ami mozgatta a megszólaltatott nőket. 

Olvasd tisztelettel és nyitottsággal, elfogadással! Minden nő más, mindannyian másképpen küzdöttek meg az endometriózissal összefüggő démonaikkal. Lehet, hogy valakivel nem értesz egyet, vagy te nem úgy csináltad volna- semmi gond. 

Ez nem egy győzködő könyv.

Látni fogod, hogy ahány nő, annyi sors, annyiféle megoldás- konkrétan tényleg semmi nem azonos bennük csak egy: mertek felelősséget vállalni, mertek döntéseket hozni és amellett kitartani, mertek dolgozni a céljaikért. Néha akkor is léptek egyet előre, amikor fogalmuk sem volt, van-e ott út, ahova érkeznek, de bíztak, és mentek, és végül megérkeztek. 

Szóval ne aggódj, ha esetleg a saját elveiddel nem egyező sikersztorit olvasol: nem számít. Semelyik út nem jobb vagy értékesebb a másiknál. 

Még valami. 

Ha ebben a pillanatban te még nagyon elkeseredett vagy és nem látod a kiutat, akkor lehet, hogy átfut majd az agyadon a gondolat: Ezek a nők mind megcsinálták, nekem mégsem megy, nem sikerül! Akár még dühös is lehetsz egy pillanatra. 

Nem baj.

 

Tudatosítsd magadban, hogy amit gondolsz, az szerencsére csak egy gondolat, és nem a valóság, nem a valóságod. Látni fogod, hogy a megszólaltatott nőknek sem AZONNAL sikerült, keresgéltek, eltévedtek, tanultak, felfedeztek, ki gyorsabban, ki lassabban, de aztán végül mindenki célba ért.

Így lesz ez veled is! Ha most még nem is bízol magadban, adjon erőt a tudat, hogy én mindennél jobban bízom benned, és szemernyi kétségem sincs, hogy meg tudod csinálni.

Tudod miért?

Mert 11 év alatt, 25000 óra konzultációs tapasztalattal a hátam mögött megszámlálhatatlanul sok nővel beszéltem, megszámlálhatatlanul sok nő avatott be a bizalmába és megismerve őket és a történetüket pontosan tudom: Ha egy nő akar, akkor talál utat.

Ahol akarat van, ott út is van- maximálisan egyet értek ezzel a mondással. Mindaz, amit én ehhez a szakpszichológusi, szaktanácsadói munkámmal hozzáteszek, az pusztán annyi, hogy ez az út gyorsabban, könnyebben, kevesebb tévelygés után legyen meg- csak a lépteidet egyengetem, kicsit lesepregetem előtted, figyelmeztetlek a bukkanókra, de TE mész az úton.

Engedd meg tehát, hogy egy olyan ember szavaival búcsúzzam Tőled és engedjelek végre olvasni, aki nálamnál sokkal szebben megfogalmazta már ezt a bölcsességet:

“A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla. S ha különbnek érzed magad azoknál, akik még az út elején vannak, s magadnál különbnek azokat, akik már célbajutottak: behagyod csapni magadat az idő káprázatától; hiszen hogy valaki az út elején, közepén, vagy végén van-e, csak dátum különbség.”   (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Szeretettel:

Árvai Nóra

szakpszichológus, szaktanácsadó, szakíró

Bejelentkezés konzultációra ITT!

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!