Szokott bűntudatod lenni? Szoktad ostorozni saját magadat? Ismerős az a kis genyó belső hang, aki szemétséget suttog a füledbe?
Ha igen, akkor ez a cikk pont jókor jön most neked. Egy elsőre bagatellnek tűnő dologról fogok mesélni nektek: lebucskáztam a lépcsőn, ez történt. Nem figyeltem oda, éppen egy e-mailre választoltam a telefonomat szorongatva, mentem lefelé a sötétben, és magam alá fordult a jobb bokám. Hogy lesz ennek a sztorinak köze az endometriózishoz és az egészségpszichológiához?
Nagyon is van!
Bennem rengeteg mindent elindított ez az esés, és ezeket a gondolatokat megosztom most veled is, mert biztos vagyok benne, hogy hasznát veszed.
Ez egy ösztönös dolog, a pillanat tört része alatt az ember nem gondolkozik. Én is nagyjából akkor eszméltem, amikor már lebukdácsoltam a lépcsőfordulóig és ott ültem a földön, pislogva, hogy mi is történt.
Kung-fus versenysportoló múltamból adódóan alapvetően belém vannak (kellene legyenek) kódolva azok a mozdulatok, amelyekkel egy esés következtében meg tudom védeni a legsérülékenyebb területeket. Ezeket teszteltem bőven fiatalabb koromban, amikor kutyaszánhajtást tanultam, illetve bikejöringeltem: estem keltem, repültem, komolyabb problémám nem volt soha az esés tompító technikáknak köszönhetően.
Most viszont azon kaptam magam, ahogy pörgettem vissza a fejemben az eseményeket még mindig a földön ücsörögve, hogy amit csináltam, az ellentmond minden ösztönnek. Saját magam helyett ugyanis telefont védtem, azt emeltem a magasba, hogy ne törjön szét, és nem magamat.
Azért ez elég durva eszmélés volt, nem gondoltam volna, hogy ilyet csinálnék, főleg, hogy azt tanítom, szeresd a testedet, vigyázz rá, légy neki hálás, ápold, gondozd legjobb tudásod szerint.
És erre tessék. Komolyan ezt csinálom?
De még tovább is mentem ennél.
Feltápászkodtam, megnéztem, hogy mi a helyzet, tört-e, szakadt-e valami, mozognak-e a lábaim… a jobb bokám ugye magam alá fordult, fájt, de pár perc pihenés után jobb lett, így végül úgy döntöttem, nincs itt gond, mehetek utamra. Egy hosszú, beszélgetős éjjeli sétára indultam a Duna partra éppen, s nem akartam cserbenhagyni azt, aki várt rám, hiszen régen nem tudtunk találkozni, s nagyon vártam én is, hogy végre láthassam.
El is feledkeztem a kis balesetről, és egy jót sétáltam, beszélgettünk, majd másnap reggel otthon arra keltem, hogy hasogat a bokám, krumplira van dagadva és szép lila…
Na, itt jött be az önostorozás a képbe.
Hogy nem elég, hogy a telefon volt a legfontosabb, fontosabb, mint a saját testi épségem, utána még hiába vagyok tisztában a szalag sérülések fiziológiájával és hogy a gyulladásos reakció kis késéssel indul el, mégis képes voltam ráterheli a frissen sérült bokámra, csak mert nem akartam utolsó pillanatban lemondani egy találkozót.
Pszichológiai szempontból a bűntudat az az érzés, amiből nehéz bármi pozitívat is kihozni. Zsákutca. Ha ezt veszem észre magamon, igyekszem minél hamarabb a végére járni a dolognak, és kiszedni magam az önostorozás ördögi köréből.
Elmondom, hogyan csinálom, ezt kicsit jobban kifejtve, cizellálva sokszor tanítom meg pácienseimnek is, akiknek szintén ott a vállukon a gennyóságokat suttogó kismanó.
Bűntudat elleni gyakorlat 1
Helyezd a szituációt tágabb perspektívába! Kérdezd meg MIÉRT cselekedtél így, ahogy?
Például, esetemben ostoroztam magam, hogy miért volt szükség arra, hogy sötétben lépcsőn lefelé sétálva írjak e-mailt. Szerencsére azt már régen nem engedem, hogy a felelősségre vonó belső hang csúnyán beszéljen velem, szóval nem hülyézett le vagy küldött el melegebb éghajlatra, de a legnagyobb udvariasság hangján is tud kíméletlen lenni…
Egy lépéssel hátrébb lépni, tágabb perspektívából szemlélni a helyzetet és meghatározni az okot gyakran segít elhallgattatni a Bűntudat Manót. Ebben a helyzetben én egy nagyon szomorú életeseményt elszenvedett páciensemnek írtam vissza egy mondatot, hogy együttérzésemet fejezzem ki számára és biztosítsam arról, hogy bízom benne, tudom, hogy képes lesz végigcsinálni az előtte álló kihívást jelentő időszakot.
A szándékom tehát jó volt, ez máris egy olyan pont, amivel kicsit halkabbra lehet venni a Bűntudat Manót.
Bűntudat elleni gyakorlat 2
Nevesítsd a füledbe sustorgó kritikus hangot!
Az én Bűntudat Manóm neve Kis Genyó. Ha azon kapod magad, hogy túlságosan hosszú belső beszélgetésbe elegyedtél vele, egész egyszerűen csak nevezd a nevén, és kérd, hogy most már hagyjon békén.
Ha nevesíted, máris magától különálló entitásként tudsz tekinteni rá. Ez azért jó, mert magunkat általában komolyan vesszük, de egy kis manót,- akit amúgy elképzelhetsz olyan formában, ami teljes mértékben komolyan vehetetlen- már egyáltalán nem feltétlenül.
Sőt, akár ki is kérheted magadnak, hogy mit képzel, miért beszél így veled. Ha Kis Genyó bűntudatkeltő beszéde nagyon elfajulna, én bizony képzeletben hasmenéses rohammal elküldöm wc-re – na onnan dumáljon csak, ha még van kedve…:-D
Bűntudat elleni gyakorlat 3
Legyen egy bűntudatkeltő gondolat stop technikád. Legtöbbször elegendő, ha csinálsz valami nagyon szokatlant, és máris el tudod hallgattatni a bűntudat manódat. Kezdj el hirtelen ugrálni, mint egy kisgyerek! Válts pozíciót, ha ültél, állj fel, ha álltál, feküdj le, vagy menj ki a lakásból az utcára, kezdd el zengetni az ohm-manitrát vagy utánozz egy ködkürtöt… amit csak szeretnél, lényeg, hogy kívánjon tőled valami aktivitást, valami szokatlant.
Nyilván én most nem ugrabugráltam, de cserébe piros pacsi kihívást kezdeményeztem a fiammal, amibe végül beszálltak a kutyák is- innentől kezdve a Kis Genyónak esélye sem volt.
Bűntudat elleni gyakorlat 4
Ha bűntudat manó létezik, miért ne létezhetne a jóbarát manó is?
Alkosd meg magadnak a szeretettel, elfogadó, pártodon álló manót is, és ha bűntudat manó nagyon elemében lenne, egyszerűen hívd elő őt is. Hagyd, hogy lemeccseljék ők.
A jófej manód szájába adhatod azokat a szavakat például, ahogy ugyanebben a helyzetben egy szeretett barátodat vigasztalnád, támogatnád.
Az én jófej manóm azt mondta nekem, hogy szép dolog, hogy még este a szabadidőmben is számíthatnak rám a pácienseim, nagyon támogató és lelkiismeretes segítő szakember vagyok. Azt is elmondta, hogy még jó, hogy védtem a telefont is, hiszen nekem az munkaeszközöm, és sértetlensége a záloga volt annak, hogy másnap reggel ott tudjak lenni az online konzultációkon. Imádom a jófej manómat, zseniálisan tud racionalizálni:-DD
A jófej manó anélkül, hogy ítélkezne, leül veled ötletelni, hogyan csinálhatnád másképpen, jobban, ha valaha hasonló helyzetbe keverednél.
Esetemben például a jófej manó arra biztatott, hogy legközelebb kapcsoljam fel a lámpát a lépcsőházban, vagy szóljak a rég nem látott barátomnak, hogy ne sétálni menjünk, hanem üljünk be valahova, vagy csak jöjjön fel és beszélgessünk a teraszon, az is hangulatos.
Bűntudat elleni gyakorlat 5
Sokszor tulajdonítunk túl nagy jelentőséget dolgoknak, hibáknak… kérdezd meg magadtól, lesz-e a bakidnak következménye 1 év vagy 5 év múlva?
A válasz általában nem, ahogyan most esetemben is így volt. Azonban sok mindent tanultam belőle, ez viszont segíthet fejlődni emberként és lehet pozitív hatással a jövőmre. Ez át is vezet rögtön a következő gyakorlathoz.
Bűntudat elleni gyakorlat 6
Kérdezd meg magadtól, mit tanultál a dologból, és hogyan használhatnád épülésedre?
Én azonnal bocsánatot kértem a testemtől, és megígértem neki, hogy hagyok neki időt a felépülésre, regenerálódásra, nem hajtom túl, nem megyek el futni mert „már csak egy kicsit fáj..”, és így tovább.
Továbbra is rendszeresen ünneplem az egészségemet, a testem, a szervezetem munkáját, a lehetetlenből való gyógyulását, vagyis ha politikailag korrektek akarunk lenni, akkor inkább úgy fogalmazok, hogy az élethosszig tünetmentességet, hiszen endometriózisról van szó. Ez pedig az utolsó gyakorlatunkhoz vezet tovább bennünket:
Bűntudat elleni gyakorlat 7
Ez mind közül a leges legfontosabb!
Ne kergesd a tökéleteset, mert nem elérhető, és folyamatosan kudarcosnak fogod érezni magadat. Legyen a célod a legjobb, amit képességeid és lehetőségeid szerint elérhetsz, nem pedig a tökéletes kirakat élet.
Nagyon fontos, hogy a hibákhoz, bakikhoz is tudj a szeretet és az elfogadás mentén viszonyulni.
Maradjunk továbbra is a lépcsőn lebucskázós bokatekerős továbbsétálós példánál. Nagyon nem illik a képbe ez a történet a hivatásom során rólam kialakult képbe, hiszen az egyik legfőbb üzenetem az öngondoskodás fontossága, a saját test szeretetteli ápolása…
Bizony egy pillanatra meg is fordult a fejemben, megosszam-e veletek ezeket a gondolatokat, nem fogom-e azt kapni, hogy na, vizet prédikál, bort iszik, tessék, itt tanít a test ünnepléséről, elfogadásáról, szeretetéről, és erre fontosabb neki a telefonja, mint a testi épsége…
A bűntudat manómat, Kis Genyót itt a szeretet és az elfogadás viszonyulásával bírtam elcsendesedésre.
Attól, hogy fontos üzenetem az öngondoskodás és test szeretettei táplálásának, gondozásának hangsúlyozása, még nem kell 0-24-ben ennek a hirdetőtáblájának lennem. Lehet őszintén fontos számomra annak ellenére, hogy néha én is követek el hibákat, mint most a telefonvédős esés kapcsán.
Mit csinálok ilyenkor?
Továbbra is igyekszem a legjobb tudásom szerint szeretni és gondozni a testem, meghálálni neki azt az elképesztő teljesítményt, amit nyújt nap mint nap, amivel meggyógyult a gyógyíthatatlanból, továbbra is igyekszem mindent megtenni érte, és…valószínűleg továbbra is egészen jól fog menni, majd néha becsúszik majd egy-egy baki.
Akkor majd bocsánatot kérek, igyekszem kompenzálni, minimalizálni a károkat, és menni tovább előre. Arra jutottam, nem kell tökéletesnek lenni, nem kell elrejteni ezeket az apró hibákat, sőt, talán még motiválóbb, még emberibb, ha látjátok, történnek ilyenek mindannyiunkkal, velem is.
Ha a szeretet, elfogadás, öngondoskodás útján haladsz, és a mindennapokban ez a törekvésed, akkor a tested azt is el tudja majd viselni visszaesés nélkül, ha néha történik egy ilyen – esetemben szó szerinti- kisiklás.
Sokan azért nem lépnek rá erre az útra, mert félnek, nem tudják majd tökéletesen, nem tudják majd elég jól csinálni, úgyhogy inkább bele sem kezdenek. Pedig nem kell tökéletesen csinálni, egyáltalán nem- csak csinálni kell.
Emlékszem, az egyik legszebb visszajelzés, amit valaha kaptam egy olvasómtól az volt, hogy látott egy étteremben vacsorázni. Nekem semmi nem tűnt fel az egészből, elmélyedtem a beszélgetésben és a kajálásban, de ő figyelt.
Látta, hogy végigmazsolázom a menüt, vakarom a fejem, nem találok semmit, amit ehetnék, végül elkészítenek nekem egy a menün eredetileg nem megtalálható villámgyors tavaszi zöldséglevest, majd egy nagy adag salátát grill zöldségekkel, szigorúan csak egy kis olívaolajban grillezve, nem vajban.
Tanúja volt, ahogy skippelem a limonádét, mert cukros, és a desszertet is, mert nem volt semmi vegán. Az egész hercehurca után pedig a fullos egészségtudatos vegán menüt leöblítettem egy gin tonikkal.
Aznap este egy üzenet várt ettől a számomra ismeretlen lánytól az instán, amelyben azt írta, annyira jólesett neki ezt látnia, hallania, hogy én is „emberből vagyok”, és mennyire felszabadító érezés volt számára rádöbbenni arra, hogy ezek szerint neki sem kell akkor végtelenül mereven, tökéletesen csinálnia…
Persze, hogy nem. Csak törekedni a saját magunk elég jó-jára, ünnepelni a fejlődést, örülni a klassz döntéseinknek, és magabiztosan, cinkosan összepacsizni magunkkal, ha néha-néha másképpen adja az élet- hiszen nem dől össze a világ.
Remélem, volt, akinek ez az őszinte, személyes cikk segített egy kicsit, hogy tudjon, merjen, reméljen, akarjon, elessen, felkeljen, koronát igazítson, tovább menjen, mindig tovább.
Bejelentkezés konzultációra ITT
HU 
EN
Hagyj válaszolni