Karácsony a vírus árnyékában

Idén rendhagyó karácsonyra készülünk, a koronavírus árnyékában.

Több európai országban teljes lezárást, boltok, szórakozóhelyek, éttermek bezárását, kijárási korlátozást vezettek be már novembertől, hogy „megmentsék a karácsonyt.”

Való igaz, egy világjárvány kellős közepén nehéz belegondolni, idén vajon hogy lesz:

  • Igaz, nem ott vásároltam, de akkor is, a hangulat, a fények, az illatok miatt minden évben kötelező program volt a Vörösmarty téri karácsonyi vásár– idén ők voltak az elsők, akik jelezték: idén turisták hiányában egészen egyszerűen nem éri meg nekik kibérelni a faházikókat. A karácsonyi vásározás elmarad.
  • Tömött bevásárlóközpontok, sorbaállás, lökdösődés- ez egyértelműen felejtős- mondjuk talán ez az, amit  a legkevésébé bánunk! 😀  Viccet félretéve: ha valóban Ausztria példáját követi Magyarország, ott most a bevásárlóközpontok is bezárnak. Egyelőre ez hazánkban még nem történet meg és nem is helyezték kilátásba, rengetegen vannak az üzletközpontokban. Az üzleteknek 19 órakor be kell zárniuk, ez minden.
  • Utazás. Nagyon sokan az ünnepi időszakban el szoktak utazni kikapcsolódni, szilveszterezni. Sokaknak élnek külföldön a szerettei, rokonai. Mi is minden évben kiutazunk Franciaországba, hogy az ünnep egyik felét a családunk francia ágával töltsük. Idén ez is megvalósíthatatlannak tűnik.
  • Családok együtt ünneplése. Általában van valaki, aki a karácsonyi lakoma felelőse, akinél összegyűlik a család apraja-nagyja. Sokszor ezek az idősödő szülők, akikhez hazalátogatnak a gyerekeik a saját családjukkal. Ez legalább három háztartás találkozása egyetlen zárt térben, ami világjárvány idején nem javasolt. De akkor mégis mi legyen?
  • Magány.Mi lesz az öreg, egyedül élő szülővel, egyedül tölti az ünnepet, gyermekeitől, unokáitól távol? Mi lesz az egyedül élő, szingli fiatal lánnyal: ő se mehet haza a szülői házba, mert potenciális veszélyforrás?

A WHO ajánlása szerint idén legjobb, amit tehetsz, ha nem találkozol a más háztartásban élő szeretteiddel. Nyilván logikus, érthető, ésszel felfogja az ember, mégis nagyon nehéz elképzelni egymás nélkül az ünnepet.

Az első és legfontosabb javaslatom, hogy hallgass a WHO-ra. Ha mégis úgy döntötök, hogy mindennek ellenére együtt szeretnétek tölteni a karácsonyt a tágabb családdal, akkor fontold meg, hogy előtte aki csak tud,  töltsön el  néhány napot önkéntes karanténban, vagy még jobb, csináltasson PCR-tesztet a találkozás előtt.

Ez bizony nem kevés pénz, nem valószínű, hogy marad utána keret ajándékokra, de az öröm, hogy biztonságosan lehettek együtt, kárpótol érte. Egy kedves páciensem így tervezi, megbeszélték a szülőkkel, hogy idén nincs ajándék, mindenki kifizeti magának a PCR-tesztet, és az ajándék az együtt töltött idő lesz.

Milyen karácsonyt tartogat számunkra 2020 a koronavírus árnyékában?

Szeretném néhány tippel megkönnyíteni a karácsonyi készülődést és ünneplést ezek között a körülmények között is.

  1. Idén tényleg készülj fel időben, jó előre, átgondoltan, tervezetten, hogy ne kelljen utolsó pillanatban a legnagyobb tömegbe beugranod egy apróságért, amit elfelejtettél!
  2. Ne csak az ajándékokra, hanem a teljes ünnepi menüre is gondolj, írd össze, mit fogsz készíteni, milyen hozzávalókra lesz szükséged. Amit csak lehet, rendelj házhoz!
  3. Hozd magad karácsonyi hangulatba! Lepd meg magad egy cuki meleg plüss zoknival, vicces karácsonyi mintás pizsamával. Olvass karácsonyi regényeket, nézz ünnepi vígjátékokat esténként, igyál fűszeres teát, dekoráld ki a lakást, add meg a módját idén az ünneplésnek! Idén végre nem a zaklatott kapkodásról, vásárlásról szól az ünnep, kapcsolódj ki, töltekezz fel!
  4. Ha általában te vagy az, akinél összegyűlik a család, és úgy döntesz, hogy vendégeket fogadsz, fontold meg, hogy nem egyszerre hívsz át mindenkit, hanem  például egyik napra az egyik gyermeked családját, másik napra a másik gyermeked és családját invitálod meg. Minél kevesebben üljetek egyszerre zárt térben az asztal körül.
  5. Nyugodtan kérd meg a vendégeidet, hogy mossanak kezet, amikor megérkeznek, és viseljetek mind maszkot!
  6. Ha egy mód van rá, próbáld tartani a távolságot az ünnepi asztalnál azok között, akik nem egy háztartásban élnek!
  7. Tegyél ki kézfertőtlenítőket, hogy ne kelljen állandóan kirohangálni kezet mosni. Csinálj a kézfertőtlenítős üvegekből is karácsonyi dekorációt, öltöztesd fel őket Mikulásnak, rénszarvasnak, stb.
  8. Ne egyetek közös tálból, tudom, idén többet kell majd mosogatni, de akkor is, az előétel, a nasik, olyan tálkák, amibe belenyúltok kézzel, most mindenkinek legyen külön a saját tányérja mellett.
  9. Fontoljatok meg egy szuper hangulatos, nagyon beöltözött kerti, szabad levegőn történő ünneplést, közös éneklést, lessétek az angyalkákat, menjetek sétálni, ha az időjárás megengedi, töltsetek  kicsit több időt nem zárt térben!
  10. Levegőztess rendszeresen!
  11. Ha van olyan családtagod, aki úgy döntött, nem jön el, mert valamiért fokozottan veszélyeztetett helyzetben van, ne feledkezz el róla, hívd fel, ha lehet, videón, és egyetek távolról is együtt! Küldj neki ajándékot, képeslapot!
  12. A vendégek távozása után alaposan takaríts ki, ne feledkezz el a kilincsekről, kapcsolókról és a toalett fertőtlenítéséről sem.
  13. Mindenek előtt pedig: érezd jól magad. Ne felejtsd el, hogy ez egy ünnep, öröm, és nem stressz forrása. Bárhogy döntöttél is, lényeg, hogy a döntésed meghozatala után élvezd az ünnepet, és hozd ki belőle idén is a legjobbat!

Plusz egy:

  • Ha idén nem tudsz/akarsz utazni, és emiatt egyedül töltöd az ünnepeket, ne félj segítséget kérni, akár a barátaidtól, akár szakembertől! Igyekezz minden online lehetőséget kihasználni a másokkal való kapcsolódásra!

További tippek a Karácsony korona idején című ebookomban, valamint karácsonyi letölthető, nyomtatható tervezők az EndoMail tagjainak ITT!

Ne felejtsd el szombatonként nézni a Spektrum Home műsorát, az Adventi Készülődés című műsorban Csonka Andrással és Havas Dórával  beszélgetünk a karácsonyi tervezésről, egyedül töltött vagy magányos karácsony különbségeiről és a koronavírus végett kialakult fura helyzetről az ünnepek alatt.

Ez volt 2020-ban. Idén is volt Spektrum Home, most a tapintatlan kérdések kezeléséről beszélgettünk, ITT tudod megnézni az adást.

Boldog ünnepeket kívánok!

Árvai Nóra

Bejelentkezés konzultációra ITT

Az EndoBlog karácsonyi képeslapjaival elmondhatod a párodnak, barátaidnak, dokidnak, hogy mennyire értékeled a támogatásukat, vagy egyszerűen csak kikerülheted a kellemetlen kérdéseket a karácsonyi asztal körül ezzel a képeslappal, amit itt a képen is megmutatok.

A képeslapokat dec 20-án éjfélig rendeld meg, hogy odaérjen a fa alá, ITT tudod megtenni. 

Maradjunk kapcsolatban! Itt tudsz találkozni még a velem és a tartalmaimmal:

FB

INSTA

ENDÓ KÖNYVEK

ONLINE KURZUSOK

ONLINE PSZICHOLÓGIAI/ÉLETMÓD KONZULTÁCIÓ

ENDOMAIL

TIKTOK

YOUTUBE ENDOVIDEO

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!