Trauma és endometriózis sorozatom második részében egy viszonylag újonnan felfedezett stresszzavart mutatok be. A komplex poszttraumás stressz zavar (cPTSD) olyan rendellenesség, amely extrém mértékben fenyegető vagy borzalmas eseményeknek való kitettséget követően alakulhat ki, leggyakrabban olyan hosszan tartó vagy ismétlődő traumatikus élmények után, amelyekből való menekülés nehéz vagy teljesen lehetetlen, például kínzás, rabszolgaság, népirtási kampányok, hosszan tartó családon belüli erőszak, ismételt gyermekkori szexuális vagy fizikai bántalmazás.
WHO legújabb diagnosztikai rendszere, az ICD-11 diagnosztikai kézikönyv a stresszhez társuló rendellenességek között, közvetlenül a poszttraumás stressz zavar után tartalmazza a komplex poszttraumás stressz zavart, amelyben a sima PTDS minden diagnosztikai kritériuma teljesül. Emellett a komplex PTSD-re további három tünetcsoport rakódik rá. Jellemzőek a súlyos és tartós érzelemszabályozási nehézségek, az önértékelés sérülése, amikor is az egyén önmagát csökkent értékűnek, legyőzöttnek vagy értéktelennek látja, és ezzel együtt szégyent, bűntudatot vagy kudarcérzést él meg a traumatikus eseménnyel kapcsolatban, valamint a kapcsolatok fenntartásának nehézségei és az érzelmi közelség megélésének problémája is. Ezek a tünetek jelentős mértékű működésbeli károsodást okoznak az intim, a családi és egyéb társas kapcsolatokban, valami a tanulásban és a munkában és/vagy más fontos életterületeken.
A cPTSD diagnózisához szükséges jellemzők
Kitettség egy vagy több extrém mértékben fenyegető vagy borzalmas eseménynek, leggyakrabban hosszan tartó vagy ismétlődő traumatikus helyzeteknek, amelyekből nehéz vagy lehetetlen volt a menekülés. Ilyen események például a kínzás, koncentrációs táborok, rabszolgaság, népirtási kampányok és más szervezett erőszakformák, illetve a hosszan tartó családon belüli erőszak, az ismételt gyermekkori szexuális vagy fizikai bántalmazás.
A traumát követően legalább néhány hétig fennáll a poszttraumás stressz zavar három alapeleme: a traumatikus esemény újraélése a jelenben, amely során az esemény nem csupán felidéződik, hanem újra meg is történik az itt és most élményeként. Ez jellemzően élénk, tolakodó emlékképek vagy képek formájában történik, úgynevezett flashbackekkel, amelyek lehetnek enyhék átmenetiek, vagy akár egészen súlyosak is. Gyakran fordulnak elő ismétlődő álmok vagy rémálmok, amelyek tematikusan kapcsolódnak a traumához. Az újraéléshez rendszerint erős vagy túláradó érzelmek, például félelem, rémület, valamint intenzív testi érzések társulnak.
A jelenbeli újraélés során az egyén úgy érezheti, mintha újra elmerülne azokban az intenzív érzelmekben, amelyeket a traumatikus esemény során átélt, anélkül hogy tudatos gondolati tartalom társulna hozzá; ez gyakran a traumára emlékeztető ingerek hatására történik. Pusztán az eseményekről való gondolkodás vagy azok felidézése nem elegendő az újraélés kritériumának teljesítéséhez, ez nem összekeverendő az akaratlan emlékbetörésekkel.
A második alapelem a trauma emlékeit kiváltó ingerek elkerülése, amely történhet egyfajta belső elkerülés formájában (gondolatok, emlékek kerülése), vagy külső elkerülésként (emberek, beszélgetések, tevékenységek, helyzetek kerülése, amelyek a traumára emlékeztetnek). Súlyos esetekben az egyén akár a környezetét is megváltoztathatja (például elköltözik, munkahelyet vált), hogy elkerülje a triggereket.
A harmadik alapelem a fokozott fenyegetettség észlelése, amely gyakorlatilag folyamatosan fennáll. A CPTSD-ben szenvedő emberekre jellemző ez az úgynevezett hiperéberség, amely gyakori és intenzív rémületreakcióval jár váratlan ingerek, pl. hirtelen zajok megjelenésekor. A fokozottan éber személyek állandóan védekező állapotban vannak, úgy érzik, hogy saját maguk vagy közeli hozzátartozóik állandó és valós veszélynek vannak kitéve. Úgy szoktam ezt a pácienseimnek magyarázni, hogy olyanok ők, mint a rókamanguszták- biztosan te is láttad őket az állatkertben vagy a National Geographic-on, azok a cuki kis vörösesbarna mókus-patkány-valamiféle rágcsáló kombók (oké, nem biológus vagyok, hanem pszichológus, bocsi) akik folyamatosan őrségben állnak a vicces kis pofájukkal, nonstop jár a kis fülük meg orruk, minden érzékszerükkel feszülten fogyelnek, és a legkisebb apró neszre összerezzennek és azonnal riadót fújnak. A különbség az, hogy ezek a cuki kis állatkák vetésforgóban váltják egymást, és tökéletesen megbíznak az őket leváltó következő őrszemben, és addig vidáman pihennek vagy kajálnak, amíg újra rájuk nem kerül a sor, viszont a cPTSD-ben szenvedő emberek nem szervezik ki az őrséget. Nem bíznak senkiben, nekik kell folyamatosan monitorozni a körülöttük lévő veszélyekkel teli kegyetlen világot. El tudod képzelni, milyen kimerítő ez, nonstop készültségben lenni? Az érintettek sokszor olyan viselkedéseket és szokásokat alakíthatnak ki, amelyek célja a biztonságérzet fokozása, például nem ülnek háttal az ajtónak, mindig sor szélére ülnek, hogy veszély esetén azonnal mozdulhassanak, extrém gyakorisággal ellenőrzik a visszapillantó tükröt autóvezetés közben, stb. Ami érdekes, hogy cPTSD esetén, a PTSD-től eltérően, az ijedtségi reakció bizonyos esetekben csökkent is lehet, nem csak ilyen végletekig felfokozott- én ezt a kimerültség illetve a „nekem már mindnegy mindegy” fázis beálltának a számlájára írom.
Komplex PTSD esetén súlyos és átható érzelemszabályozási problémák állnak fenn, mint például a fokozott érzelmi reaktivitás akár kisebb stresszhatásokra is, erőszakos kitörések, meggondolatlan, felelőtlen vagy önkárosító viselkedés, disszociatív tünetek, és érzelmi eltompulás, különösen az öröm vagy pozitív érzelmek átélésének képtelensége. Tartós hiedelmek önmagukról mint értéktelen, legyőzött vagy értéktelen személyről, melyhez mély szégyen-, bűntudat- vagy kudarcérzettel társul. Például az egyén bűntudatot érezhet azért, mert nem tudott elmenekülni vagy túlélte a helyzetet, miközben a társa meghalt, esetleg mások szenvedését nem tudta megakadályozni.
Ezenkívül gyakoriak még a tartós nehézségek a kapcsolatok fenntartásában és a másokhoz való közelség megélésében. Az egyén következetesen elkerüli a kapcsolatokat, bagatellizálja azok értékességét, vagy egyszerűen többé nem érdeklődik társas kapcsolatok iránt úgy általánosságban. Alternatív módon előfordulhatnak intenzív, akár túl intenzív kapcsolatok, de az illető nehezen tudja ezeket fenntartani, és sokszor kipukkannak ezek az erősnek tűnő kapcsolatok, mint egy lufi. Ahogy korábban már említettem, a zavar jelentős károsodást és működési zavart okoz minden életterületen. Ha esetleg a működés fennmarad, az csak jelentős többlet erőfeszítések árán tud megtörténni. ezek az embernek küzdenek, hogy maszkolják a tüneteiket, ezt általában a kiemelkedően intelligens emberek szokták csinálni, akik tudják, hogyan kell ezt csinálni, képesek is rá és nagyon fontos számukra, hogy fennmaradjon vagy legalább látszólag fennmaradjon a funkcionalitásuk.
További klinikai jellemzők lehetnek az öngyilkossági gondolatok és az önbántalmazó viselkedés, szerhasználat, depressziós tünetek, pszichotikus tünetek és szerteágazó testi panaszok. A komplex PTSD tünetei az élet bármely szakaszában kialakulhatnak, jellemzően hónapokon vagy éveken át tartó, krónikus, ismételt traumás eseményeknek és/vagy áldozati helyzeteknek való kitettség után. A komplex PTSD tünetei általában súlyosabbak és tartósabbak, mint a PTSD esetén. Az ismételt traumáknak, különösen a korai fejlődés során való kitettségnek nagyobb a kockázata a komplex PTSD kialakulására, mint az egyszerű PTSD megjelenéésre.
A tartós személyiségváltozás katasztrofális stresszélményt követően alakulhat ki. A stressz olyan mértékű kell legyen, hogy ne legyen szükséges a személyes sérülékenység figyelembevétele annak mélyreható hatásának magyarázatához. Példák: koncentrációs tábori élmények, kínzás, katasztrófák, életveszélyes helyzeteknek való tartós kitettség (pl. túszhelyzet – hosszan tartó fogvatartás azzal a folyamatos fenyegetéssel, hogy megölik az embert). A PTSD megelőzheti ezt a személyiségváltozást, amely ezután a stresszbetegség krónikus következményeként tekinthető. Más esetekben azonban tartós személyiségváltozás alakulhat ki anélkül is, hogy egyértelműen felismerhető PTSD-szakasz megelőzte volna. Rövid ideig tartó életveszélyes élmény (például autóbaleset) utáni hosszú távú személyiségváltozás nem sorolható ebbe a kategóriába, mivel a legújabb kutatások szerint az ilyen út előfeltétele egy már meglévő pszichológiai sérülékenység.
cPTSD Diagnosztikai irányelvei
A személyiségváltozásnak tartósnak kell lennie, és olyan rugalmatlan és alkalmazkodásképtelen jellemzőkben kell megnyilvánulnia, amelyek károsítják az interperszonális, társadalmi és munkahelyi működést. A személyiségváltozást rendszerint a közeli kötődési személyek is megerősítik. A diagnózis felállításához lényeges, hogy új jellemzők jelenjenek meg, amelyek korábban nem voltak megfigyelhetők, mint például: ellenséges vagy bizalmatlan hozzáállás a világhoz, társas visszahúzódás, üresség- vagy reménytelenségérzet, krónikus „készenléti állapot”, mintha az egyén folyamatos fenyegetés alatt állna. A klinikai diagnózishoz a személyiségváltozásnak legalább két éve fenn kell állnia, és nem szabad magyarázhatónak lennie korábban fennálló személyiségzavarral vagy más mentális zavarral. A differenciáldiagnózis során ki kell zárni azokat az agyi betegségeket vagy sérüléseket, amelyek hasonló klinikai képet mutathatnak.
Csatlakozz a klubomba ITT ha többet tanulnál
Ha segítségre van szükséged, foglalj online pszichológiai konzultációt hozzám ITT
HU 
EN
Hagyj válaszolni