Úgy foglalkozom lassan tíz éve endometriózissal és más krónikus női betegségben szenvedőkkel, hogy annak idején magam is végigjártam mindennek a poklát. Személyes tapasztalatból és több ezer másik nő őszinte, kendőzetlen történetét hallgatva, olvasva most nőnap alkalmából szeretném megosztani veletek mindazt, amit arról tapasztaltam, mit jelent nőnek lenni krónikus betegséggel élve.

A csapból is ez folyik: mai napság nagy ma rajtunk, nőkön a nyomás. Szépenek kell lenni, csinosnak kell lenni, kedvesnek kell lenni, okosnak kell lenni, sikeresnek, trendinek, tájékozottnak, vidámnak kell lenni, fehér villanó mosolyúnak, odaadó anyának, feleségnek, szexistennőnek, sportolónak és szakácsnőnek, aki szabadidejében- haha- jótékonykodik, de legalábbis a szülői munkaközösség oszlopos tagja. De persze, ami a legfontosabb, mindenekelőtt vékonynak kell lenni.

Mindezen elvárásoknak igyekszünk mindenekfelett, maximálisan megfelelni. Meg is tesszük, erőn felül, mígnem egyszer csak beüt a krach… nem mennek úgy a dolgok, ahogyan azt elképzeltük.

Fáj, puffad, görcsöl, vérzik, nem jön… a test, ami addig engedelmes szolgaként tette a dolgát, mosott, főzött, takarított, dolgozott és karriert épített, családot alapított és gondozott, sportolt és ruhát próbált, szexelt, sminkelt, mosolygott, egyszercsak arra ébred, hogy minden megváltozott. Szépen lassan, csendesen, alattomosan bekúszott a mindennapokba a félelem. A fájdalom. A magány. a tehetetlenség. A rettegés. Hogy egyedül, és hogy senki sem.

Bekúszott a mindennapokba az orvosi rendelőkben várakozás unalommal vegyes feszültsége. Bekúszott a mindennapokba a kórházi fertőtlenítő szaga. A műtét utáni első éjszaka, egyedül a fájdalommal. Amikor nem éred el a nővérhívó gombot. Ha eléred, nem szól. Ha szól, nem jönnek.

A kontrollvesztettség élménye. A nem tudom. A talán ő majd tudja. A csalódás. A negatív, hónapról hónapra. Az a végtelen, szomorú, üres magány és fáradtság, amit nem ért meg senki más, csak az, aki maga is fájdalmakkal küzdve éli az életét, és próbál megfelelni, kapaszkodni felfelé és előre a többiek után, miközben úgy érzi, mázsás súlyok nehezítik az útját.

Nehéz a női mivoltunkat, a nőiességet ünnepelni a wc-n ülve, miközben szó szerint a fenekünkből is is vér folyik. Nem kellene leírnom? Nem illik, nem való? Talán. Emberek, nők milliói küzdenek vele nap mint nap? Biztosan.

Nehéz a női testet, a nőiességet ünnepelni évek múltán, hónapról hónapra a negtív terhességi tesztek felett szemet hunyorgatni, hogy most talán hátha, de nem.

Nehéz nem azt mondani, hogy a francba vele, kinek kell ez, kinek hiányzik ez.

Nehéz a nőiességet, a termékenységet ünnepleni és virágot üdén mosolyogva vázába tenni március nyolcadikán, ha az embert frissen nyilvánították meddővé. Nehéz úgy ránézni a párodra, akit szeretsz, hogy tudod, valószínűleg soha nem szülöd meg majd a közös gyermeketeket.

Nehéz a női testet, női mivoltot, női létet ünnepelni, ha a görcsöktől dermedten fetrengeni tudsz csak, és örülsz, ha valahogy elkúszol a wcig időben, amikor hányni kell a fájdalomtól.

Nehéz a nőiességet ünnepelni, amikor holnap a petefészkedet műtik. Amikor hosszú évek sikertelen próbálkozása után petevezető átjárhatósági vizsgálatra vársz. Amikor közlik, a méhedben hordott babának nincs többé szívverése. Amikor felébredsz a műtétből, és sztómazsákot látsz az oldaladon. Amikor épp elhagy a párod, mert a szex már nem ugyanolyan, mint volt.

Mennyi negatív indulatot, mennyi győlöletet. mennyi félelmet, csalódottságot, haragot láttam és hallgattam nőktől az elmúlt hét éveben a rendelő falai között. Senki sem tudja annyira bántani, sérteni, megalázni és keseríteni magát, mint a nő, akit bűntudat gyötör, a nő, aki a méheltávolító műtét, a vetélés, a válás. az abortusz, a műtét, az erőszak után nem érzi magát teljesértékű nőnek többé.

Neked, nem terhességtől puffadt hasú, neked, wc-n görnyedő, neked, negatív tesztelő, neked, lombiktól rettegő, neked, lelkesen diétázó, neked, műtétre váró, neked, friss diagnózisodra guglizó.

Drága Endós és Nem Endós Társam , Kedves EndoBlogos Barátom! Kívánok Csakazértis Boldog, Boldog Nőnapot!

Kívánok a szemedbe csillogást, ajkaidra tündöklő mosolyt, szívedbe melegséget, lelkedbe békét, kívánok melléd szerető társat, kívánok megnyugvást, reményt, vidámságot. Kívánom neked az élet örömét, kívánok magabiztos, elégedett kacér hunyorintást, amikor tükörbe nézel, kívánok önfeledt szexet és szerelmes romantikát, kívánom neked az élet teremtésének képességét, és kívánom, hogy élni tudj vele, ha élni akarsz és tudd bátran fiókba tenni, ha nem ez a te utad. Kívánok védő-óvó anyai ölelést, meghitt sutyorgást a testvéreddel, kívánok igaz barátokat, öledbe kucorodó doromboló macskát, nevetős hancúrozást a kutyáddal, meghitt beszélgetéseket egy pohár bor mellett, tengerparti hullámmorajlást, kellemes napfény-cirógatást a tarkódra, szellőborzolást a hajadba, nevetőráncokat a szád szélére, ölelő karokat a derekadra.

Kívánok neked egészséget, boldogságot, életörömet.

Kívánom neked a teljességet, a bátorságot és az erőt, a bizalmat magadban és a testedben, a bizalmat a világban, amely körülölel.

Szeretettel küldöm nőnapi ölelésemet minden Nagybetűs, EndoBlogos Nőtársamnak!

Küldd el annak a barátnődnek, kolleganődnek, édesanyádnak, szomszédasszonynak ezeket a sorokat, akiről úgy gondolod, hogy szüksége lehet rá.

Árvai Nóra
krónikus nőbetegeket segítő pszichológus
www.endoblog.hu

Ha segítségre van szükséged, ITT megtalálsz

Hagyj üzenetet

Az email címedet nem tesszük közzé.