Egyre kevesebbet látod a párodat, vagy éppen te magad vagy az, aki az idejét sem tudja, mikor kapcsolódtál ki egy kicsit? Vajon meddig „normális” a túlmunka, és hol van a munkamánia határa? Hogyan tudod eldönteni, hogy belefér-e, ami zajlik az egészséges keretekbe?
Az, hogy az ember a munkába menekül, nem új keletű dolog, már a 18. század közepén megemlítette Flaubert azokat az embereket, akik túlságosan is a munkájukba temetkeznek. Magyarországon először Ferenczi hívta fel erre a figyelmet, és nevet is adott a jelenségnek: vasárnapi neurózisnak keresztelte azt a téblábolást, azt a szerencsétlenkedést és különféle testi tüneteket, amelyek vasárnap napközben bukkannak fel azoknál, akiknek fogalmuk sincs, mihez kezdjenek magukkal, amikor nem dolgoznak.
A magyar fordításban munka-alkoholistának hívott workoholic az az ember, akinek az élete felett a munka átvette az irányítást, és fontosabbá vált minden másnál. Olyan ez, mint a függőség, akár egy drogos esetében, csak a társadalom jobban elfogadja, sőt, van ahol még piedesztálra is emeli a céges kultúra azokat az embereket, akik mindent feláldoznak a munka oltárán.
Pedig egyébként valódi munkamániással egyáltalán nem könnyű együtt dolgozni, hiszen ahogy halad előre az állapota, egyre jobban kizsigereli magát, egyre kimerültebb, egyre ingerlékenyebb, hangulatingadozásai és koncentrációs problémái lehetnek. Egyre többet hibázik a fáradtságból adódóan, amelyet aztán további munkába ölt órákkal igyekszik korrigálni, szóval ördögkör… Ráadásul a munkamániás a kollegáival bizalmatlan, sokszor mindent maga akar elintézni, nehezére esik kiszerveznie dolgokat.
A munkamániás, hiába okoz szenvedést a környezetének akár a munkahelyen, akár otthon családban, nem érzékeli, hogy problémája van, sokszor inkább dühös arra, aki erre felhívja a figyelmét, pedig komolyan veszélybe kerülhet mind az egészsége, mind az emberi kapcsolatai.
A környezetét munkamániás viselkedéses tünetei viselik meg, a dühkitörések, az ingyerlékenység,a feszültség, a kikapcsolódási képtelenség, a hiperaktivitás, türelmetlenség, mindebből sok konfliktusa adódik.
Amivel azonban mégis orvoshoz fordul általában a munkamániás, azok nem ezek a viselkedésben megnyilvánuló tünetek, hanem a szerteágazó testi tünetek, például légszomj, szívdobogás-érzet, emésztési zavar, has-és fejfájás, mellkasi fájdalmak…
Háziorvosnál vagy különféle szakrendelőkben köt ki ezekkel, és ott van egy esély az intervencióra, ha az orvosok nem csak elküldik azzal, hogy a panaszai mögött nincsen szervi ok, hanem elirányítják pszichológushoz, pszichiáterhez.
És hogy mi a különbség a munkamániás és a túlórázó, vagy nagyon elkötelezett, elivatott ember között?
Egyrészt a határok szabása, tehát az egészséges és rendben lehet, ha tudom, hogy szabadságon van a főnök és két hétig nekem kell tartanom a frontot a kisboltban egyedül, én nyitok, én zárok, de ez két hét, van egy eleje, van egy vége, utána pedig elmegyek szabadságra magam is.
A munkamániásnál ennek nincs eleje, vége, csak a munka van, mert úgy érzi, dolgoznia KELL– még akkor is úgy érzi, hogy kell, ha valójában egyébként nem kellene. Ha nem dolgozhat, szorong, feszült lesz, és ettől a szorongástól a munkába menekül.
A másik nagy különbség, hogy az elhivatott ember élvezi a munkáját, szereti, és élvezi annak a gyümölcsét is. A munkamániás nem lel élvezetet, örömet a munkában, csak átmeneti szorongásoldódást, és a munka eredményének sem tud örülni igazán.
Interjú a témában a szerzővel a Dunakanyar FM adásában (08. 17. reggel 8:30, élő)
Szeretnél még többet tudni? Maradjunk kapcsolatban! Itt tudsz találkozni még a velem és a tartalmaimmal:
Leave a Reply