Megint eltelt egy év, és úgy érzed, nem haladtál sehova?

Sokan vannak, akiknek nem az év végi nyüzsgés a kedvenc időszakuk.

Decemberben, s aztán január elején az ember számot vet az előző évével, sőt, akár a teljes életével. Akár leírtuk őket, akár csak a fejünkben van meg a lista, de ilyenkor értékeljük azt is, hol tartunk az életünkben, hogy állunk a vágyaink, céljaink, terveink megvalósításával.

Az év végi ünnepek, a karácsony, a szilveszteri buli mind-mind olyan rítus, olyan a mindennapjainkból kiemelkedő esemény, amely hangsúlyozza, aláhúzza ezeknek a jelentőségét.

Azoknak, akiknek nem úgy alakult az elmúlt év, ahogyan azt szerették volna, nincs könnyű dolguk.

Ha idén sem sikerült a lombik, ha idén sem fogant meg a vágyott baba, ha idén sem ment végig a várandósság, ha eltelt megint egy év, és még mindig ugyanazon az unalmas munkahelyen gyötöd magad minden áldott nap, ha eltelt egy év, és még mindig nem fogytál le, sőt, ha nem tartottál ki az edzésterved mellett, amit múlt januárban a kezedbe nyomott a személyi edző, ha idén sem írtad meg azt a könyvet, ami pedig ott szunnyad benned, ha idén újra kiújult, újra műtétet javasolnak, ha eltelt egy év, és most is pontosan ugyanúgy érzed magadat, mint egy évvel ezelőtt, amikor bőszen fogadkoztál, hogy na majd jövőre…

akkor ez most neked szól.

Ha eled van, hogy egy rakás csődtömegnek érzed magad az évnek ebben a szakaszában, ha kiköveted az embereket, mert boldog(nak tűnő) karácsonyi családi szelfivel szórják tele a Facebookodat, ha már nem tudsz örülni a barátnőd, kolleganőd várandósságának, ha pont úgy érzed, ha meglátsz még egy terhes pocakot vagy egy cuki kisbabafotót, akkor falnak mész,  ha nem mersz ráállni a mérlegre, ha hetek óta nem nyitod meg a társkeresőn a profilodat, mert mi a fenének is húznád az idődet a sok f@sszal….

Ha eleged van abból, hogy tehetetlennek, életuntnak, magányosnak érzed magad, ha azt érzed, hogy valahogy szétestél, nem uralod az életedet csak sodródsz amerre visznek a dolgok, ha úgy érzed, a kontroll már régóta nem a te kezedben van a sorsodat illetően, ha látod, hogy kellene, de nem mersz lépni, ha néha úgy érzed, a szorongás megbénít, ellehetetlenít akkor…

 most nagyon figyelj.

Az, hogy néhányszor már nekifutottál, és nem ment, nem jelenti azt, hogy nem is tudod megcsinálni.

Nem kis bátorság kell hozzá, hogy felállj, leporold a térdedet, igazítsd a koronád és újra nekiveselkedj. Egy év múlva ilyenkor hálás leszel önmagadnak, aki ma meghozza ezt a döntést.

Mindössze napi hét percedbe kerül, ennyi idő alatt elolvasod a napi emailt és elvégzed a napi feladatot. A 365 napos online coaching programunk Take back your life! (Szerezd vissza az életed) címmel. Egy éven keresztül minden nap – beleértve a hétvégéket és az ünnepnapokat is – modern pszichológiai feladatokat, gyakorlatokat fogsz kapni e-mailben, amelyek hozzásegítenek önismereted és önbizalmad erősítéséhez, képességeidnek kiaknázásához, életed rendbe tételéhez fizikai, lelki és spirituális síkon is.

Az adott életterületekkel a tréningben külön tematikus blokkokban foglalkozunk.

Ennek a tréningnek a tematikáját úgy állítottam össze, hogy az életed minden területén előre lendítsen, minden elakadásodban továbbgördítsen, legyen az önismeret, munka, hivatás, anyagiak, párkapcsolat- és baráti kapcsolatok, egészség és megjelenés, önmegvalósítás. Otthonod kényelmében, vagy bárhol a világon végezhető, mégis egy közösség részének érezheted magad.

Minden szükséges tudást megad ahhoz, hogy gatyába rázd az életedet, ráadásul mindezt egy támogató, diszkrét, jókedvű online közegben. Internetelérésre és napi hét percre, valamint egy tollra és füzetre, vagy egy online naplóra lesz szükséged, semmi másra. Nincsenek rejtett költségek, előre nem látható szükséges kellékek.

Mindent  megtudhatsz erről a lehetőségről ITT a tréning honlapján.

A jelentkezés január 17-ig van nyitva, aztán ez a hajó elmegy örökre, ugyanis jövő januárban már nagyon nem ennyibe fog kerülni ez a program. 

Hatalmas szeretettel várlak Téged is! Gyere és menjünk együtt!

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!