Fogadjátok szeretettel Linda endometriózis sikertörténetét!
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy meg merjem-e írni. Féltem kitárulkozni, féltem, hogy rossz, lesz, hogy bántó kommenteket olvasok majd… de aztán megpróbáltam felülemelkedni ezeken a gondolatokon, és bízni abban, hogy Nóri vezetése alatt az Endoblog Facebook oldalán még sosem olvastam oltogatást, sosem tapasztaltam bántást. Ez lenne az a megtartó, szeretettel, nyitott és elfogadó közeg, ahol mindenről lehet beszélni? Nos, most kiderül, izgulok nagyon!
Én ugyanis selejtes vagyok. Ez omlik rám mindenhonnan. Az anyukámtól, a családomtól, a volt párjaimtól, a jelenlegi páromtól, a munkahelyemről, a nőgyógyászomtól, és barátaim nagy részétől is. Régebben még reménykedtek, majd kinövöm, majd másképpen látom, de ma már, 39 évesen, a 40 felé közeledve senki sem mosolyog elnézően, mikor erre terelődik a szó, és megtudják, hogy nem akarok gyereket. Inkább jönnek a folyamatos, tapintatlan kérdések, a kéretlen jótanácsok, és a lesajnáló, h@lyének néző, értetlen pillantások.
Előre leszögezem, ebben a sikersztoriban nem lesz csodababa.
Négy évvel ezelőtt egy nagyon erős hasi görccsel kezdődtek a tüneteim, ami a semmiből jött, előtte nem akardt gondom a menstruációmmal. Fájni fájt néha, de csak egy-két gyógyszernyire, amire én abszolút úgy gondoltam, hogy ez belefér. A semmiből jött hasgörcs viszont megijesztett, és az ügyeleten kötöttem ki, ahol csokoládécisztával diagnosztizáltak, amiről akkor még nem hallottam. Megműtöttek, és én úgy voltam vele, hogy akkor ez ennyi volt, egészen a műtét utáni hat hetes kontrollig, amikor is már ismét ott volt az újabb kis csokiciszta mind a két petefészkemben. Innentől kezdve nem voltak többé pokoli tüneteim, a nagy hasgörcs sem ismétlődött meg, éltem az életem a két picike, stagnáló cisztával, és nem csináltam belőlük nagy ügyet, nem is tekintettem betegként magamra.
Azaz, csak éltem volna, ha hagyták volna. Ugyanis ez az egész endometriózis téma csak olaj volt a tűzre a gyerek témával kapcsolatosan.
Nagyon zavart, hogy az endometriózis nem rólam szólt, aki megélte, akinek fájta kit műtöttek- hanem a nem létező leendő gyermekemről. Nem voltam ebben az egész történetben senki, csak egy tenyészkanca, akinek a méhét, a fogamzóképességét veszélyeztető állapota van. Ha említettem, hogy nem tervezek gyereket, sem most, sem később, embertelenül reagáltak, volt, aki még kiabált is velem a rendelőintézetben, hogy majd később megbánom, és hogy fogadjam el, amit mond, mert ő csak a legjobbat akarja nekem. Még azt is megkaptam egyszer, hogy nem is nő az ilyen, iszonyúan fájt.
Sok okom van rá, miért döntöttem így, ezeket most nem fejtem ki, mert elfáradtam már a magyarázkodásba, és végre ki tudom mondani, ez az én személyes ügyem, az én személyes döntésem. Senki nem látott azon túl, hogy az oké, hogy ők a legjobbat akarják nekem, de az nekem nem a legjobb, amit őt gondolnak.
Senkit nem érdekelt, én mit szeretnék, én hogy érzem magamat, egyedül Nórit, akinek azóta is nagyon hálás vagyok. Először még hozzá is féltem bejelentkezni, látva a honlapján egyre növekvő EndoBlog babák számát, de nagyon szerettem a cikkeit, és ebből merítettem bátorságot. Szerencsére kiderült számomra már az első konzinkon, hogy Nórinak nem az a fontos, hogy egy újabb szám legyen a honlapján, és ugyanolyan erővel tudott engem támogatni, mint azokat, akik babáért küzdenek. Mindössze néhány alkalommal találkoztunk, de az a pár alkalom is elég volt ahhoz, hogy megtaláljam a saját utamat az endometriózissal, sportolni kezdtem és imádom, átálltam a növényi étrendre és imádom, és már nem érzem azt, hogy meg kell felelnem bárkinek is. Harmóniában vagyok, és végre újra jól érzem magam az életemben és bőrömben.
Három hónap sem telt el és a bal oldali ciszta úgy ahogy van eltűnt, a jobb oldali pedig 2,5 cm-ről 1 cm-re zsugorodott.
De ez csak a fizikai része a sikersztorimnak. Az én legnagyobb sikeremnek a felszabadultság érzetemet tartom, és azt, hogy újra szívből tudok mosolyogni.
Minden endós sorstársamnak kívánok mielőbbi felépülést, és babát, ha babára vágytok, és minden nőtársamnak, akinek gyermek nélkül teljes az élete, kívánom, hogy senki se bántson érte benneteket!
Linda
Leave a Reply