Ezt mind véghezvitted az idén- rendhagyó újévi jókívánságaim az EndoBlog.hu olvasóinak

Valószínű, hogy nekik fel sem tűnt.

Te vagy a nő, aki néha elkésik kicsit sűrű elnézéskérések közepette.

Ha nem volt időd hajat mosni, csak felfogod egy gyors kontyba. Ha orvoshoz kell menned, szabadságot veszel ki. Műtét után sietsz vissza dolgozni. Te vagy a lány, aki minden hónapban kér egy-két home office napot-  az, hogy egyébként képtelen lennél bemenni, nincs a homlokodva írva, és másnap már mintha mi sem történt volna, újra mosolyogsz. Szóval, másoknak talán fel sem tűnt.

Ami számomra elképesztő, hogy néha még neked magadnak sem tűnik fel, mi mindent csinálsz, hány fronton állsz helyt, mi mindenre vagy képes nehezített körülmények között is.

Ezek nem kitalált történetek, hanem a valóság, amelyen nap mint nap szembe találjátok magatokat, amivel minden nap megküzdötök.

Erőt, energiát nem kímélve teszed a dolgod, akkor is, amikor nagyon fáj.

Felkesz, bemész a munkahelyedre, akkor is, amikor fél órádba telik kivakarni magad az ágyból.

Belevágsz a negyedik lombikba, pedig úgy érzed, képtelenség. Képtelenség, és mégis megcsinálod.

Bemész az iskolába és végigülöd a szülőit, pedig zubog belőled a vér- az elvesztett második gyermeked után.

Amikor újra pozitív a terhességi teszt, rettegsz, hogy újra méhen kívüli lesz, de akkor is, csak azért is, az a gyerek megérdemli, hogy örömmel és ne félelemmel fogadják.

Nem visítasz, hanem kivárod, amíg az orvos elmagyarázza neked is, nem csak az asszisztensnek a vállad fölött: igen, ez a baba most jó helyen van, és dobog a szíve.

Felfekszel a műtőasztalra, pedig halálra vagy rémülve az altatástól. És felfekszel újra, ha kell a babért, pedig semmivel nem könnyebb, mint az első alkalommal volt.

Megvárod, amíg lecsorog a kemó, pedig a második órában már felpattannál, a harmadikban már bőgnél, a negyedikben már ordítanál. De csak ülsz, és a végén megköszönöd a segítséget.

Szétstresszeled magad, hogy visszaérj a vizsgálatról a meetingre. Nem érsz vissza, csúszás van. A kórházi folyosóról konfereciacallozol.

Hulla fáradt vagy, hazaesel a munkából, bevásároltál, este nyolc negyvenöt van, nekiállsz főzni, mindenmentes, egészséges vacsorát, teszel el másnapra is. Este tíz óra van, nekiállsz tornázni, mert azt is kell valamikor, utána a kádban relaxálnál, de  már elalszol, olyan fáradt vagy. Reggel csörög az óra, és úgy indulsz utadra, mintha te is csak egész este sorozatot nézve chilleltél volna.

Nincs rád írva, senki nem tudja, csak te, és talán a közvetlen környezeted. De ők nem mondják el, te meg aztán pláne nem mondod el magadnak. Pedig fontos, nagyon fontos, hát engedd meg, hogy elmondjam most én. Ne süsd le a szemed, ne pironkodj, csak mert ezeket a szavakat végre kimondja valaki: megérdemled.

Te vagy a hétköznapok hőse.

Hihetetlen energiákat vagy képes mozgósítani. Egyensúlyozol, hogy mindenkinek jó legyen, ha kell, kétfélét, háromfélét főzöl, kreatívabb vagy, mint bárki más. Nálad jobban senki nem tudja, mennyire értékes az idő, a fegyelmezettséged nem ismer határokat.

Figyelsz magadra, a környezetedre és a világra is, és bár néha nagyon nehéz, néha elbuksz, elfáradsz, elesel, néha még az is megfordul a fejedben, hogy feladod, nem bírod tovább, nem akarsz több lombikot, nem akarsz több orvost látni, nem akarod marékszámra szedni a vitaminokat és gyógyszereket, amikről ki tudja, segítenek-e vagy csak ártanak tovább, és krémest akarsz enni meg igazi beiglit, nem quinoát, és úgy akarsz teherbe esni, mint mások, nem hónapokig injekciózva magadat, és akkor akarsz babát, amikor akarsz, nem akkor, amikor egy doki azt mondja, most lehet, most kellene, mert ki tudja, később lehet-e… nem akarod a fekete felhőt a fejed fölé, nem akarod, hogy minden lépésed, gondolatod, napod erről szóljon… és akkor sírsz, ha senki nem látja, és szentségelsz, és belevonyítasz a párnába.

Aztán megtörlöd a szemed, felemeled a fejed, leporolod a szoknyádat, és belibegsz a munkahelyedre, és úgy teljesítesz, mint bárki más, sőt.

És tornázol, és főzöl, és figyelsz, és elmész az orvoshoz, és megint, ha kell, és vársz a meddőségi központban, és elkésel a meetingről, és kimagyarázod, és éjjel dolgozol, hogy meglegyen minden határidő, és beveszed a vitaminokat, és lenyomod az edzésedet, elmész futni, míg mások még alszanak, jógázol, amikor nagyon fáj, adsz a kolleganődnek tampont, bármikor, mert nálad mindig van, megnyugtatod a családodat, hogy minden rendben van, jól vagy, könnyedén válaszolgatsz a mikorjönmáragyerek kérdésekre még ha belül a szíved szakad is meg, végighallgatod a barátnődet, hogy jaj szegény, milyen nehezek a babával az éjszakák, együtt érzel, amikor fogzik, végigtolod vele a napot és csak este sírsz, amikor már hazaértél.

Gratulálsz a huszadik kolleganődnek is, amikor bejelenti, hogy jön a gyerek, átadod a helyet a villamoson, összeszorítod a fogadat vagy mosolyogsz is akár. Viszed a kis kajás dobozodat, míg a többiek a burgerezőbe mennek ebédelni, és ha kell, századjára is elmondod a bevált, étkezésedet illető válaszaidat. Megvívod a harcaidat, legyőzöd a kísértéseket, szembenézel a démonaiddal és a legnagyobb félelmeiddel minden egyes nap. És bár sokszor érzed úgy, hogy nem bírod tovább, valahol mélyen belül egészen biztosan tudod, hogy dehogyisnem.

Csinálod, ameddig csak kell. A gyógyulásért, a vágyott babáért, magadért, addig mész, amíg kell.

Ezért vagyok nagyon büszke rád, és ezért szeretném, ha te is látnád, mi mindenre vagy képes. Talán mások csak a szélfútta hajú, kis késéssel befutó, helyes nőt látják benned, de én tudom, micsoda erő, kitartás, micsoda harc, fegyelem, elkötelezettség, mekkora fájdalom, és még nagyobb remény van a pár perces késéseid mögött.

Talán mások csak azt látják, nálad van néhány nem túl tradícionális, furanevű kaja is a karácsonyi, újévi asztalon, vagy te vagy a kis körülményes, aki hozza magával a kaját a vendégségbe, de én tudom, nem viccből csinálod ezt, és hogy inkább nem aludtál, hogy ez a mindenmentes beigli meglegyen.

Gratulálok neked, igazi inspiráló nő vagy. Köszönöm, hogy utadon az EndoBlogot választottad segítőtársadul.

Ezúton szeretném elismerésemet és nagyrabecsülésemet kifejezni az EndoBlog olvasóinak és szeretett pácienseimnek.

Ha mindez, amit fentebb leírtam volna, nem lett volna elég bizonyíték arra, hogy mennyire erősek és csodálatosak vagytok, csak képzeld el, hogy legtöbbetek egy kis tanulás után egy egyszerű karfiolból is képes mennyei pizzát csinálni. És aki erre képes, az előtt nincs legyőzhetetlen akadály.

Jövőre elkezdjük a 11. közös évünket. Készen állsz, EndoBlog? Rengeteg meglepetéssel készülünk. Az elsőt mindjárt ITT meg is találod: 365 napon keresztül minden nap egy gyakorlat, ami előre visz, nap mint nap megpiszkálj, hogy töretlenül haladj a céljaid felé.

Boldog, Boldog Új Évet Kívánok Neked, Drága EndoBlogos Barátom!

Megérdemled.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!