A kék zónák titkai és amit endometriózis esetén profitálhatunk belőlük

Dan Buettner, a National Geographic szerzője és felfedezője csapatával arra vállalkozott, hogy a világ különböző vidékeit bejárva és tanulmányozva meglelje és megfogalmazza, mi is a hosszú és mindvégig aktív, egészséges titka.

Keresztül-kasul utaztak a világban, és útjuk során megnevezték azokat a kék zónákat, ahol a legtovább, valamint alegaktívabban élnek az emberek. Ezek az  úgynevezett kék zónák.

Földrajzilag nagyon különböző helyeken vannak, első látásra nehéz bárminemű közös vonást felfedezni bennük, Dan és munkatársai azonban hosszas elemző munka után mégis találtak néhány olyan kapcsolódó pontot, amely hozzájárulhat ezeknek az embereknek a kiegyensúlyozott, hosszú, aktív életéhez.

A felfedező egyik  TED  előadásának alapján össze is foglalom számotokra, mire jutottak, és megbeszéljük azt is, hogyan lehet ezeket az ötleteket elcsenni és belopni az endometriózis kezelésébe is.

Az első kék zóna  125 mérföldre található Olaszország partjaitól, Szardínia szigetének egy kis csücskén, a hegyekben, Nuoro tartományban. Ezen a helyen élnek az emberek a legtovább, és nem pusztán csak elérik a 100 éves kort, hanem életerővel telve teszik ezt.

Mivel a lakosok viszonylag elzártan élnek, a hosszú életért felelős M26 nevű gént egymás között is  továbbörökítik.

A 100 éven felüli idősek  még mindig biciklivel járnak dolgozni, fát vágnak, természetesen, aktívan élnek.Kénytelenek is, hiszen a föld itt annyira terméketlen, hogy az ott élők javarészt pásztorkodnak, ami rendszeres, folyamatos, de nem túl nem megterhelő fizikai aktivitást igényel a részükről, és az az élet természetes része, nem konditermi izzadás, hanem valódi munka.

Étrendjük leginkább növényi eredetű, főként olyan egyszerű és kényelmes  fogásokból áll,  amiket magukkal tudnak vinni a mezőre. Saját, élesztő nélküli teljes kiőrlésű búzakenyerük van, ez a notamusica, ami durumlisztből készül.

Ugyan fogyasztanak tejterméket is,  de sajtjuk a legelő állatok tejéből készül. Ezek az állatok nem látnak tápot, sem hormont, ösztrogént, egyszerűen csak eszik a friss, zöld füvet, és ennyi.
Amit még feltétlenül meg kell említenünk,mert a helyiek rendszeresen élnek vele, az a saját boruk, egy olyan bor, amely háromszor több polifenolt tartalmaz, mint bármely másik bor a világon, Cannonaunak hívják.

De az igazi titok úgy fest inkább a társasági életükben keresendő. Az egyik legszembetűnőbb elem a szardíniai társadalomban az, ahogyan az öregekkel bánnak. Szardínián minél öregebb az ember, annál értékesebb, annál bölcsebbnek tartják és annál inkább tisztelik. Ha egy szardíniai kocsmába bemegy az ember, nem bikini-modellekeket talál a falra aggatva,  hanem a hónap százévesét láthatja a naptáron.

Az öregedő szülőknek  nyilván jót tesz, hogy a család közelében maradhatnak, ez  4-6 plusz várható életévet is jelent, de más előnye is van. Azok a családok, ahol a közelben élnek és a családi életben aktívan részt vesznek az idős nagyszülők,  a cseperedő gyermekek körében jóval kevesebb a halálozás és a megbetegedés. Igazi „mindenki nyer” szituáció, ez a nagymama-hatás. 

A második Kék zónát a bolygó másik oldalán találták, 800 mérföldre Tokiótól délre, Okinawa szigetvilágában. Okinawa 161 kis szigetből áll, és a fő sziget északi részén van egy hely, ahol él a legöregebb élő női népcsoport. Ez az a hely, ahol a legmagasabb a várható rokkantságmentes életkor a világon. Hosszú életet élnek, és legtöbbjük álmában hal meg, nagyon gyorsan, gyakran szex után. 🙂

Ötöde az itteninek a bél- és a mellrák aránya, mint Amerikában, egyhatoda a szív és érrendszeri megbetegedés gyakorisága. Mit tesznek? Úgy fest anövényi eredetű étrend, sok-sok zöldség, sok-sok színben itt is nyerő. Étrendjükben megtalálható a teljes kiőrlésű kenyér, a fontos fehérjeforrásként szolgáló bab, a kerti zöldségek, gyümölcsök.

Ennél a sok finomságnál már csak az fontosabb, hogy hogyan esznek. Rengeteg bevált gyakorlatuk van, hogy ne egyenek túl sokat, ami nagy problémát jelent a jóléti társadalmakban. Néhány stratégia, amit a kutatók megfigyeltek: a helyiek kisebb tányérokról esznek, ezért kevesebb kalóriát fogyasztanak. 

A családias tálalás helyett, ahol ehet az ember ész nélkül miközben beszélget, ők a pultnál veszik át az ételt, elteszik, és az asztalhoz viszik. Ezt a diétát Hara, Hatchi, Bu diétának hívják, és követői ragaszkodnak ahhoz, hogy emlékeztessék magukat arra minden étkezésnél, hogy álljanak meg és fejezzék be az evést, amikor a gyomruk 80% tele van. Körülbelül fél óráig tart, mire a teltségérzés  jelzése elér a hastól az agyig, ezt észben tartva érdemes befejezni az evést még mielőtt teljesen tele lennénk.

Akik olyan szerencsések, hogy Okinawában születnek, egy olyan rendszerbe cseppennek bele automatikusan, ahol már szüleztésük pillanatában van vagy egy fél tucat barátjuk, akikkel aztán együtt élik le az életüket. Úgy hívják ezt a csapatot, klikket, hogy Moai.

A Moaiban,  ha valakit szerencse ér, meg kell osztania az örömét  a társaival,  ha pedig a dolgok rosszul alakulnak,  egy gyerek megbetegszik, egy szülő meghal, mindig van valaki, aki támogatást nyújtson, senki sem marad magára, még öreg korára sem.

Egészséges életmóduknak, növényi étrendüknek köszönhetően a betegségek elkerülik őket, ötöde az itteninek a bél- és a mellrák aránya, mint Amerikában,  a szív és érrendszeri megbetegedések gyakorisága pedig mindössze egyhatoda. Még egyszer, növényi eredetű étrend, sok-sok zöldség, sok-sok színben. A japánok nem a nyugdíjat várják egész életükben, nincs is szavuk, kifejezésük a nyugdíjra, helyette ikigai-uk van, ami annyit tesz, az ok, amiért felkelsz minden reggel.

A harmadik kék zóna Amerikában található, a  Hetednapi Adventisták között a kaliforniai Loma Lindában. Az adventisták konzervatív metodisták. A szombatot péntek napnyugtától szombat napnyugtáig tartják. Úgy hívják: egy „24 órás szentély az időben.” És 5 apró szokást követnek, ami segítségével kiemelkedő kort élnek meg összehasonlításban. Amerikában a várható életkor egy átlagos nő számára 80 év. De egy adventista nő számára a várható életkor 89 év. És a különbség még kiemelkedőbb a férfiak között, akik itt várhatóan 11 évvel tovább élnek, mint más amerikai társaik.

Ez egy heterogén közösség, vannak itt fehérek, feketék, spanyolok, ázsiaiak egyaránt.  A pár dolog, ami közös bennük az mindössze néhány életmódbeli szokás, amit rituálisan követnek életük nagy részében. Az étrendjüket közvetlenül a Bibliából állítják össze. Teremtés,  első fejezet, 26-os vers, ahol Isten a hüvelyes növényekről és magokról beszél, egy másik szakaszban pedig zöld növényekről, a húst kihagyva- ők ehhez tartják magukat. 

Forrás: https://www.bluezones.com
Bejelentkezés konzultációra ITT

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!