Krónikus női betegségekkel küzdőknek segítek, így nagyon gyakran találkozom azzal az egyébként is növekvő tendenciával, hogy a várandósság bekövetkeztét hosszú hónapok, évek kudarcokkal teli próbálkozásai előzik meg. Az eleinte lelkes és izgatott pár egyre fásultabbá, reménytelenebbé válik.
Az idegőrlő, tehetetlen várakozás és a szexuális élet megtervezettsége, gyermekgyártási feladattá minősülése könnyen megterheli a legstabilabb párkapcsolatot is.
Ezekkel a párokkal találkozhatsz az orvosi rendelőkben kivizsgálásra várva, kórházi folyosókon műtétre várva, a meddőségi centrumok folyosóján segítségre várva, az ultrahangon remegve szívhangra várva. Várva, vágyva egy gyerekre, éveken át.
A sikertelen évek rengeteg frusztrációval terhelik meg a leendő szülőket. Az állandó orvoshoz járkálás, a nem egyszer megalázó és költséges vizsgálatok, műtétek, kezelések, gyógyszerek, majd a bizalomvesztés után az alternatív utak keresése egyszerre megterhelő mind fizikai, mind érzelmi, mind anyagi, mind szociális szinten. Az okok keresése, saját maguk vagy a másik hibáztatása gyakran a párkapcsolat vagy házasság létjogosultságának megkérdőjelezéséig vezeti el a feleket. Mindeközben kell a párnak megbirkóznia a kíváncsi rokonok és ismerősök aggódó vagy csipkelődő megjegyzéseivel is: Na, és nálatok mikor jön már a gyerek?
Ennek a helyzetnek háromféle kifutása lehet.
Vagy sikerül a csoda, és hosszú hosszú sikertelenség után megfogan a baba természetes úton, vagy létrejön a terhesség asszisztált reprodukciós eljárásoknak segítségével, vagy nem jön létre sehogyan sem. Ez utóbbin esetben a pár elgondolkodhat az örökbefogadás lehetőségén is.
E cikk témája a hosszú várakozás után megfogant gyermekek és szüleik közötti kapcsolat. Vajon más-e ez a kontaktus, mint egy spontán és könnyen létrejött várandósság után, s ha igen, mennyiben más?
Hogyan befolyásolja a szülők gyermekük iránti eltérő attitűdje a személyiségfejlődését? Hogyan viszonyulnak szüleik a nehezen fogant babához?
Az első esetben, ha a vágyott baba végül természetes úton érkezik, az szülők számára eufórikus érzés, gyakran hívják a gyermeküket “csodababának” is. Az ilyne gyerekek magasra teszik a mércét, sokszor életük végéig extrém elvárásoknak kell megfeleniük, mert az a családi mondás, hogy ők hihetetlenül okosak, ügyesek, tehetségesek, nekik minden sikerül, bármire képesek. Nem nehéz elképzelni, milyen érzés lehet egy ilyen családi környezetbe, az akár ki sem mondott, de mégis határozottan kommunikált elvárások közepette hazaállítani mondjuk egy matek kettessel.
A második esetben, ha a gyermek mesterséges megtermékenyítés útján fogant, gyakran kapja az “értékes gyerek” eposzi jelzőt, értve ezalatt azt, hogy az idő, amit az ő “összehozására” fordítottak a szülei, minden szempontból jelentős ráfordítást és áldozatokat követelt meg a szülőktől. Bizony egy lombik-babának “ára” van, az átlagos anyagi körülmények között élő szülők számára nagyon is borsos ára, főleg, ha sokadik eljárásban sikerül, vagy speciális gyógyszerek szükségesek. Még államilag támogatott, legalapabb, “legnormálabb” esetben is több százezres tétel egy lombik program, magánintézményben, ritkább kezelések szükségessége esetén pedig határ a csillagos ég. Az “értékes gyerek”-et gyakran övezi kitüntetett figyelemmel és fokozott aggodalmakkal az édesanyja, nehogy valami baja essen. Ez a fajta túlkontrolláló, túlféltő attitűd gátolja a gyermek önállósodási folyamatát, és fiatal felnőttként komoly nehézségeket okozhat neki.
Harmadik esetben a kapcsolatot a vágyott, de soha meg nem született gyermekek felé kell kezelni. Ilyen esetben a szülő nem csak a maga kudarcával és fájdalmával szembesül, de azzal is, hogy le kell mondania arról az ideális képről, amit álmaiban és fantáziáiban dédelgetett. A meg nem született gyermek természetszerűleg idealizálva van, ő (lett volna) a tökéletes gyerek, az általa létrejött család (lett volna) a tökéletes család. El kell gyászolni ezeket a képeket és a lehetőséget, a kapcsolat a meg nem született gyerekkel sokszor könnyebbedést hozó, az anya és /vagy az apa által neki írott leveleken, vagy pedig álmokon keresztül valósul meg.
Ha a gyászfolymat normális mederben zajlik és nincs elakadás, ezek a gesztusok lassan elvezetnek a feldologozásig.
Ha a pár ezután az örökbefogadás mellett dönt, akkor kapcsolatot kell kialakítaniuk egy gyermekkel, aki nem az őbelőlük fogant. Szembe kell nézni olyan kérdésekkel, amelyeket nehéz feltenni: Tudom-e majd úgy szeretni, mint a vér szerinti gyerekemet szerettem volna? Ha bajt csinál majd, fogom-e a gyökereit okolni? Milyen lesz a kapcsolatunk? Tudok-e majd elég jó szülője lenni és megbirkózni a kihívásokkal?
Az örökbefogadott gyermeknek meg kell küzdenie saját gyászával, hogy elveszítette a szülőanyját, és meg kell küzdenie örökbefogadó szüleinek démonaival is. A tökéletes meg nem született gyermek az ő feje felett is ott lebeg, és minden apró hibakor, minden nagyobb nehézségkor előbukkan: ő jobban csinálta volna, rá büszkébbek lettek volna, őt jobban szerették volna.
Nehezített körülmények vagy hosszas várakozás utáni teherbeesés után fokozottabb az esélye az anyánál kialakuló szülés utáni depressziónak, szoptatási- vagy kötődési zavaroknak.Mindaz, amit fentebb leírtam, nem jelent eleve elrendeltetettséget. Nagyon jó kapcsololat alakulhat ki természetesen nehézségek után vagy lombikban fogant, és örökbefogadott gyermekkel is. Pusztán arról van szó, hogy jó tisztában lenni a kockázatokkal, érdemes odafigyelni, és szükség esetén idejében segítséget kérni.
Ezekre a kérdésekről beszéltem a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság Országos Kongresszusán tartott előadásomon 2015. márciusában, előadásom prezentációját nyilvánossá tettem, ITT elérhető.
Árvai Nóra
pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, táplálkozási tanácsadó
Foglald rendszerbe az endometriózis diétádat, hogy ne macera legyen, hanem öröm! Az Igazi Endometriózis Diéta könyvek segítenek neked ebben.
Leave a Reply