Stressz és termékenység

Ha babát szeretnétek már egy ideje, és eddig hiába próbálkoztatok, biztosan te is hallottad már a népszerű bölcsességet: csak ne görcsölj rá, és összejön majd! Ilyenkor persze nehéz mosolyogva megköszönni a jótanácsot, miközben a kezed ökölbe szorul…

Persze jót akarnak, hiszen tudják: a sikertelen hónapok extra stressz forrásai, a stressz pedig nem kedvez a fogamzásnak…

Hogy miért van ez így?

Az okokat ezúttal is az evolúciós pszichológia válaszolja meg.

A stressz azt jelzi a szervezet számára hormonális, fiziológiai és emocionális csatornátok keresztül: nem vagy biztonságban! Veszélyes környezetben teherbe esni és utódot világra hozni pedig nagy kockázatot jelent, hiszen a terhes egyed, gondoljunk most akár emberre, akár állatra,  védtelenebb, kiszolgáltatottabb, és ha életképes utódot tud is a világra hozni, akkor is kérdéses annak felnevelhetősége a veszélyes körülmények között. Legyenek ezek a veszélyes véltek vagy valósak, a szervezet gyakorlatilag ugyanúgy reagál rájuk.

Régen egy ragadozó fenyegetése vagy egy éppen dúló háború jelentette a megpróbáltatásokat, ma inkább a megélhetésért kell aggódni,  az állásodért kell aggódni, hülye  a főnököd vagy sokat veszekedtek a pároddal, leadási határidő van az egyetemen és beteg lett a nagypapád. A helyzet az, hogy a stresszválasz nem válogat, neki mindegy, hogy  a veszély az agyadban van vagy valód, háború van vagy párkapcsoati feszültségek. Az evolúció során emiatt kialakultak olyan mechanizmusok, amelyek az intenzív stressz hatására legátolják a reprodukciós rendszert, sőt, ha az tűnik a kisebb rossznak, akkor a szervezet választhatja a vetélést is.

Rengeteg kutatás támasztja alá a stressz és a termékenységi zavarok összefüggését. A nőket ért érzelmi terhelések , krónikus munkahelyi stressz, a sok túlóra és a fáradtság megnyújtja vagy összezavarja a ciklust, esetleg a menstruáció teljes elmaradásához is vezethet.  Az is tény, hogy a korában depresszív vagy fokozott szorongásos tüneteket mutató nőknek kétszer nagyobb a kockázata a meddőségre, mint az ilyen előzményeken nem átesett nőknek.

Kik a legvalószínűbben nagyon stresszes teherbe esni szándékozó nők? Akik lombik kezelés előtt állnak, hiszen mire idáig eljutnak, már rengeteg megalázó, stresszkeltő eseményen túl vannak, a meddőség diagnózisa pedig sokkoló lehet számukra. Az IVF-be eljutó nők általában már komoly szorongásos és depresszív tünetekben szenvednek, ez már önmagában gátolja a szaporodási funkciókat. A nőben nyilvánvalóan van egy fokozott szorongás mind a meddőség érzelmi-szociális hatása, mind a várható kezelések miatt. A magas szorongás vagy depressziószintet mutatók a legsikertelenebbek az IVF kezelések során.
A stressz-szint tehát döntő tényező, emellett van még jópár – az IVF sikereségét befolyásoló faktor, mint az anya életkora, az, hogy a meddőség funkcionális vagy organikus eredetű-e, a megelőző sikertelen időszak hossza, a házastársi kapcsolat minősége, a szociális támogatottság mértéke, stb.

Hogy a téged ért stresszt jól kezeld, és támogatni tudd a szervezetedet valamint születendő kisbabá(id)at, kidolgoztunk számodra egy speciálisan az IVF kezelések menetéhez szabott mélyrelaxációs programot. A rajta található légzéstechnikák, relaxációs- és mélyrelaxációs módszerk, valamint a pozitív szuggesztiók alkalmazása segíti az asszisztált reprodukciós eljárások nyugodt, kiegyensúlyozott megélését, csökkentik a stresszt, ezáltal növelik a sikeresség esélyét is.

Szeretettel ajánljuk figyelmedbe a legújabb Relaxációs CD-nket a Kiegyensúlyozott és Siekres Lombik Programért!

Ha pedig már örülhetsza  sikernek, itt egy mesekönyv a lombikban fogant csemetédnek, mától rendelhető!

Bővebb infó és rendelés:

www.endoblog.hu/eshop

 

lombikbook

 

Árvai Nóra

pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró,

Konzultációra jelentkezés: www.endoblog.hu/eshop/booking

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!