Betegnek lenni jó? – leveskavargatás helyett

A betegségelőny fogalmát még Freud alkotta meg. Nagyjából ez volt az egyetlen értelmes dolog a munkásságában,- na jó, még az is elismerést érdemel, hogy felismerte a szexualitás fontosságát és fel merte vállalni ennek kutatását-  de ez viszont ütős. Olvasd csak, lehet, hogy magadra ismersz majd!

Ha valakinek van valamilyen pszichés konfliktusa, stresszes az élete, éppen nehéz élethelyzetben van, veszteségekkel küzd, stb- a, akkor könnyen  előfordulhat, hogy az így keletkezett feszültség valamilyen testi tünetben nyilvánul meg. Ki ne ismerné a tipikus managerbetegségeket: nagy felelősség, rengeteg ember nyűgjének kezelése, közben jópofizás a felettessel, túlórák, stb, – nem csoda, ha a Manager Úr kénytelen lesz betegnek lenni, ha egy kicsit is szeretne „legálisan” pihenni és levegőhöz jutni. Gyakorlatilag igen, kreál magának pl. egy gyomorfekélyt, de természetesen ez a „döntése” soha nem tudatos.

Freud elsődleges betegségelőnynek nevezte, amikor  a megoldandó pszichés konfliktus- a szemét főnök, a döcögős párkapcsolat, az önértékelési zavaraink, stb-  helyett inkább a testi tüneteinkkel, panaszainkkal foglalkozunk,   a pszichés konfliktust pedig félre toljuk a gondolatainkból egy jó időre, nem kell vele törődnünk, hiszen „fontosabb” dolgunk van: lázat kell csillapítani. orvoshoz kell menni, teát kell főzni, stb.

Ilyen bokros teendők mellett nem csoda, ha nem marad idő leülni a párunkkal átbeszélni a kapcsolatunkat, megoldást keresni a problémáinkra vagy  szembenézni a szakítás lehetőségével. Két fájdalomcsillapító között nem kell azzal a fájdalommal foglalkozni, amit az okoz, hogy évek óta nem beszéltünk az anyánkkal, sem azzal, hogy annak idején a karrierszakértő valószínűsíthetően nagyon rossz tanácsot adott a pályaválasztással kapcsolatban.

Mindezen előnyök mellett még más pozitív hozadékával is számolhatunk az elesett állapotunknak.  Nem pusztán otthon maradhatunk pihenni, de tehetjük ezt úgy, hogy nem rosszalló tekintetekkel találkozunk, senki sem tart lustának vagy nemtörődömnek, épp ellenkezőleg: sajnálnak, pátyolgatnak, szeretgetnek, ágyba hozzák a finom levest, stb. A  másodlagos betegségelőny azt a jelenséget írja le, amikor kedvünkre lubickolhatunk a betegszerepben  és élvezhetjük környezetünk kedveskedő aggodalmát. „Jaj úgy fáj a hátam, megtennéd, hogy idehozod az a könyvet a polcról?  Érezz együtt velem, sajnálj, törődj velem, látod, hogy milyen rosszul vagyok? „

Azért mielőtt nagyon megutálnád az éppen sopánkodó  párod/haverod/anyukád, ne feledd, hogy a betegségelőny kiaknázása soha nem tudatos döntés, és a tünetek valóban fájnak, a panaszok igaziak, akkor is, ha a kiváltó okuk pszichés konfliktusban keresendő.  Mielőtt kinevetnéd az elvágott lábujján teljes átéléssel  sopánkodó, halálára készülő pasidat, tudd, hogy a betegségelőnyökkel mindannyian élünk olykor-olykor. Igen, még Te is!

Krónikus nőbetegeket segítő pszichológusként gyakran találkozom olyan nőkkel, akik ezerrel rápörögnek valamelyik épp aktuális csodadiétára, és attól várják a megoldást. Sajnos a túlzásba vitt egészséges étkezés mánia nemhogy eredményt nem hoz, de éppen a betegség valódi okainak  megoldásától veszi el a beteg idejét és energiáját. Könnyű inkább egész nap egészségesnek vélt hozzávaló után kajtatni a várost, munka után pedig egész este  a konyhában robotolni és főzni az adott irányzat által megengedett ételeket, végül órákon át mosogatni…addig sem kell a férjed szemébe nézni és azt mondani: valami nem oké, beszéljük meg. Addig sem kell telefont ragadni és felhívni anyut. Addig sem kell szembenézni az addigi döntéseiddel és azok következményeivel. Elég kavargatni a levest, közben pedig a lelkiismereted is nyugodt: egész nap robotolsz, főzöl, bizony, te még ezt is megteszed az egészségedért.

Ha fontos számodra a normális, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás, az rendben van, sőt, dicséretes. Endometriózisban bizonyított 2-3 ételféleség rossz hatása, teljesen oké, ha ezeket kiiktatod a táplálkozásodból. De ha azt veszed észre, hogy az életedet az uralja, mi lesz vacsorára, ha egész nap hozzávalók és receptek kergetik egymást a gondolataidban, ha nem tudsz elmenni a munkatársaiddal ebédelni mert nem találsz ott semmi ehetőt, ha minden este a tűzhely mellett talál, akkor gondolkodj el, jó úton haladsz-e, és azzal foglalkozol-e, ami igazán előrefelé visz.

Árvai Nóra

Foglald rendszerbe az endometriózis diétádat, túlzásmentesen, könnyedén, hogy ne macera legyen, hanem öröm! Az Igazi Endometriózis Diéta könyvek segítenek neked ebben.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!