Bemutatom Az Igazi Endometriózis Diéta Receptkönyv-et

Néhány hete ígéretett tettem Endomailben, hogy bemutatom nektek az eddigi legjobban várt, legnagyobb érdeklődésre számot tartó könyvemet.

Eljött az idő, végre lehull a lepel:-)

Büszkén és boldogan mutatom be nektek az Igazi Endometriózis Diéta Receptkönyvet!

endo dieta könyvem

Igen, tudom, ez manapság nem trendi, de bevallom, végtelenül béna vagyok a konyhában. Egyszer még az is előfordult, hogy elrontottam a zacskós rizst. (Egészen egyszerűen elfelejtettem hogy éppen főzök, a nappaliban valami izgalmasabbnak bizonyult.) És igen, akik jól ismernek, azok számára az is tény,  hogy amellett, hogy nem vagyok egy kimondott konyhatündér, még az is jellemzi a konyhai viselkedésemet, hogy nem vagyok hajlandó ott napi 20-25 percnél többet eltölteni. Mindezek ellenére most recetkönyvet írtam.  Hogy miért?

Mert endometriózisból gyógyult nőként, valamint hosszú évek óta krónikus nőbetegeknek segítő pszichológusként naponta szembesülök azzal, milyen nehéz eligazodni a divatdiéták világában, és mekkor nyomás nehezedik az endometriózissal élő nőkre. Nem egyszer életeket, kapcsoaltokat, házasságokat láttam tönkremenni a mai modern nő életébe nem illeszkedő, sokat ígérő endometriózis diéták oltárán.

Szóval, nem is nagyon szeretk főzni, és túlzottan ügyes sem vagyok. De pont ettől lesz ez a könyv a mai modern nő életébe beilleszthető.  A receptek gyorsak és egyszerűek. A garancia az rá, hogy még nekem is mennek.

Mindannyian rohanunk, gyereket nevelünk, dolgozunk, edzünk, háztartást vezetünk, bevásárolunk, ügyeket intézünk, remek párok, barátok, anyák és munakerők vagyunk, ha nagyon ráérünk mindemellett, még önmegvalósítunk is, de legalábbis kiállunk egy szívünknek fontos ügy mellett. Krónikus betegséggel élve a napi teendők megspékelődnek még a gyakori orvoshoz járkálás és a várótermekben ücsörgés feladataival is.  Egészség- és környezettudatosan élünk, nem eszünk tejterméket, nyírfacukrot használunk  és szelektíven gyűjtjük a szememtet. De most őszintén, tedd a szívedre a kezedet: kinek van ideje emellett naponta órákat robotolni a konyhában?

Biztosan te is szembesültél már a problémával: fontos számodra, hogy amit megeszel, és amit a szeretteid elé tálalsz az egészséges legyen és finom, de hihetetlen áldozatot követel a mindennapi konyhai elfoglaltság. Könnyen azt veszed észre, hogy az igazán fontos dolgoktól veszi el az idődet: a párodtól, gyermekedtől, önmagadtól  és saját fejlődésedtől, a mozgástól és a nyugodt, pihenéssel és relaxációval töltött pillanatoktól.

A könyvet az EndoShopban rendelheted meg, ITT.

Nem lenne jobb, ha miután este ha fáradtan hazaesel a munkából és a bevásárlásból, elmehetnél egy jógaórára vagy átbeszélhetnéd a pároddal a napodat, segíthetnél a gyerekednek a leckében vagy olvashatnál egy jó könyvet, ahelyett, hogy az egész estédet a háromfogásos alga -és moszatmenü elkészítésével töltenéd?

Ebben a könyvben végre nem kell egyél yint és vigyázz a yanggal típusú ezo-bullshittel szembesülnöd. Nem kell magad kőkorszaki ősembernek érezned. Nem kell brutál drasztikus életet ellehetetlenítő divatdiétákat követned. Amit itt kapsz, az a legújabb kutatási eredményeken alapuló, nyugati, egészségtudatos nő életébe illeszthető,  érthető rendszer és a hozzáillő finom, egészséges, egyszerű kaják receptjei.

Valamint, ami még fontos: nem kell napi 25 percnél többet eltöltened a konyhában. És ebben már a mosogatás is benne van.

És ami még benne van:
  • az összes endometriózisban divatos táplákozási irányzat tömör összefoglalója
  • ész-érvek, tudományos tények. magyarázatok, hogy megértsd, mit miért javasolt/nem javasolt fogyasztani endometriózisban
  • mit tehetsz, ha valamiről nem tudsz/nem akarsz lemondani, mégis szeretnél meggyógyulni, egészségesen élni
  • hogyan jutsz fehérjéhez endometriózis diétában
  • hogyan jutsz hozzá minden szükséges vitaminhoz és ásványi anyaghoz
  • hogyan fokozhatod a szervezeted megküzdő és öngyógyító képességét a táplálkozásod révén
  • hogyan növelheted a teherbeesés esélyét ételekkel extra ösztrogénhatás nélkül
  • 300 oldalnyi finom, egészséges és egyszerű, kipróbált endometriózis diétába illesztehtő recept
  • hogyan nyerj extra energiát fizikai munkához, extra stresszes időszakokhoz, sportteljesítményhez endó diéta mellett
  • inzulinrezisztencia, glikémiás index a gyakorlatban
  • a glutén mítosz és gabona-kisokos
  • hogyan kerüld el a tipikus endometriózis-diéta hibákat
  • ételek, amelyeket egészségesnek hiszünk, pedig…
  • hely a saját receptjeidnek és jegyzeteidnek
  • humor, vidámság, jókedv, szeretet:-)

Ára: 4990ft

Elérhető az EndoShopban!

Árvai Nóra

pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, táplálkozási tanácsadó

 

Foglald rendszerbe az endometriózis diétádat, hogy ne macera legyen, hanem öröm! Az Igazi Endometriózis Diéta könyvek segítenek neked ebben.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!