Sziasztok! Bene Máté Zoltánnal, a porckorong.hu gerincspecialistájával beszélgettünk az Endoblog jóga képzésünk kapcsán.
Árvai Nóra:
Lassan kétmillióan látták a gerincbetegeknek szánt videóidat, a képzéseidre várólistával lehet bejutni, a net tele van a hálálkodó betegeiddel. Hogyan értél el ilyen fiatalon ekkora sikereket a gerincbetegségek műtét nélküli terápiájának a területén?
Bene Máté:
Köszönöm, de sajnos nem vagyok fiatal, ezek inkább eredmények nem siker, és döntően annak köszönhetem őket, hogy sokat lógtam a középiskolából.
Nóra:
Mesélj.:-)
Máté:
Az volt a nagy szerencsém, hogy anyu még a gimi előtt beiratott egy könyvtárba, így viszonylag gyorsan feltűnt, hogy amikor te választod ki, hogy mit olvasol, az egy egészen más világ, mint amikor néha komolyan patológiás szerzők gondolatait kell kötelező jelleggel magadévá tenni. Nagyon információéhes gyerek voltam, és akkoriban még nem volt net, így számomra a könyvtár volt az izgalmas, és másképp elérhetetlen információk orgiája. Az iskola meg nagyon sok időt elvett volna ebből az élvezeti forrásból, így gyakran fordult elő, hogy helyette felbicikliztem a Tündér sziklához, és ott olvastam el 2-3 reggel kikölcsönzött könyvet. Akkor szórakozásnak tekintettem ezt, de ma azt gondolom, hogy így tanultam meg lényeglátó lenni, megszűrni az információt, és emberközpontúan fogalmazni, ami végül is a porckorong.hu első lépése volt.
Nóra:
Mióta foglalkozol ezzel?
Máté:
12 évesen kezdtem el karatézni, a mozgásos tapasztalat onnan indul. Az első kineziológia – ma ezt inkább kihagynám – képzésemet 13 évesen végeztem el Óbudán, és pont 12 éve végeztem a Semmelweis Egyetem Fizioterápiás tanszékén. Azóta csak a gerinc degeneratív problémáival foglalkozom.
Nóra:
Az endoblogos képzések után mindig azt látom, hogy a résztvevőink imádtak téged. Miért?
Máté:
Nem tudom. Valószínűleg amiatt, hogy szín tiszta megértést akarok adni a túllatinosított varázslás helyett. Egy percig nem derogál azt mondani, pl. – légyszi ne ijedj meg 🙂 – az „intervertebrális ízület saggitális síkú retrolysthesise” helyett, hogy a két ízületi kisbigyó közelebb csúszik egymáshoz, és ettől az ízületi tok lötyögőssé válik, ami így becsípődhet, ezért a felső csigolya inkább odébbmozdul. Ez az, ami teljesen érthetővé, átláthatóvá teszi a történetet. Ha a megértés már adott, onnan nagyon könnyű eljutni a szakmailag is korrekt megfogalmazásig, és a részletekig. Fordítva nehéz. Ha az ember ragaszkodik a kompetencia pózához, akkor úgy mennek ki az emberek képzéséről, hogy tudják, hogy sok okos dolgot hallottak, de nem igazán tudnak vele mit kezdeni a gyakorlatban. Ezt pedig mindenképp el akarom kerülni.
Mivel a résztvevők látják ezt a hozzáállást, pillanatok alatt nagyon baráti hangulat alakul ki a tanfolyamokon, kérdezni is gátlástalanul mernek, így minden puzzledarab a helyére tud kerülni. Például egyszer egy konferencián egy emberi degeneráció illusztrációjakét egy németjuhász kutya RTG képét vetítettem ki. Láttam pár zavart fintort, de senki nem szólt egy szót sem. Eljátszottam ugyanezt az egyik saját csapatomban, és kb. mindenki egyszerre mordult fel, hogy „ezmegmiez”… Na ez a szabad légkör az, amiben gyors tempóban lehet fejlődni, és szerintem ebben érzik annyira jól magukat az emberek.
Nóra:
Milyen a viszonyod a kollégákkal?
Máté:
Nagyon jó. Gyógytornászoknak, eü. dolgozóknak pl. rendszeresen tartok kórházi szakmacsoportos képzéseket, és én is amikor csak tudom látogatom a többiekéit. Szerencsére egyre többen foglalkozunk degeneratív gerincproblémákkal. Ez a gerinc téma egy olyan terület, amihez sosem tudsz igazán jól érteni, mert a tudomány nem egészen 20 éve érte egyáltalán körbe a gerincet, így főleg részigazságokat ismertünk, tanultunk a működéséről, és bár mind sejtettük, hogy valami nem stimmel, de érdemben használható tudást csak most lehet elérni. Azt is csak angolul és nehezen, így az ember mindig azt érzi, hogy csak fut a kutatások után. Jó, hogy egyre többen vagyunk, mert így tudunk beszélgetni, vitatkozni, így akikkel elismerjük egymás munkáját, azokkal kölcsönösen keltjük is egymás jó hírét. Szerencsére/sajnos – a gerinc nem egy zero sum game, attól nem kell félni, hogy valakinek nem jut elég gerincbetegség, így ez megengedi kellemes szakmai barátságok kialakulását.
A jóga világában előfordult, hogy csípett egy-két szemet, amikor a gerincről vagy a sérvről pont az ellentétét mondtam annak, amit a párszáz éve élt stílusalapító nagymester, vagy amikor szóvá tettem, hogy egy-egy bevett gyakorlat a mai környezetben masszívan ártalmas. Szerencsére a nagy felháborodások után pár hónappal egy picit átfogalmazva mindig meg szokott jelenni a korábban sokat szidott tartalmam a kritikusok anyagaikban, így ezeket a morcos megnyilvánulásokat elfogadtam, mint a fejlődési folyamat szükséges rossz velejáróját.
Nóra:
Szereted a munkád?
Máté:
Nagyon. Szerencsére. Ha nagy szavakkal akarnék dobálózni, akkor azt mondanám, hogy a célom, hogy minél több embernek segítsek elkerülni a gerincműtétekkel járó macerát, de egyre jobban látom, hogy leginkább azért csinálom ezt, mert baromira izgalmas számomra a téma. Amúgy a siker szerintem ez. Ha azt csinálod, ami foglalkoztat, amiben minden nap találsz valami kihívást és izgalmat. Ez tesz boldoggá, nem az Iphone hatosod. ( szerk.: a telefonomra mutat) A gond az, hogy ma nagyon kevés ember vívja ki magának azt, hogy az élet bármelyik területén abban éljen, amit szeret, és ez sok feszültség, és ezzel rengeteg gerincprobléma forrása is.
Nóra:
Akkor hiszel a betegségek lelki okában is?
Máté:
Nem túl tipikus kérdés ez egy pszichológiai rendelőben?
Nóra:
Nem. Én is utálom az ezo körökben terjedő „ha a bal oldalad fáj, akkor a női oldaladdal van bajod, ha a jobb akkor a férfiakkal van problémád, ha pedig rossz a látásod, akkor valamit nem akarsz meglátni” jellegű alaptalan észosztást. Viszont nyilván a krónikus stressz ezer testi baj forrása lehet. Ezért jó ezt a kérdést értelmesebb szinten körbejárni egy picit. A pszichológia például…
Máté:
Tudtad, hogy a pszichológia az a tudomány, ami annak ellenére, hogy lélektannak nevezi magát, tagadja a lélek létezését?
Nóra:
Tudtad, hogy mindig közbevágsz vagy kitérő választ adsz, amikor valamiről nem akarsz beszélni?
Pedig most jó lenne, mert ez a kérdés sokakat érdekel…
Máté:
Abban egyáltalán nem hiszek, hogy a lélek megbetegít. Abban, hogy a gerincet az agy betegíti meg, abban nem kell hinnem, mert ezt tudom.
Nóra:
Fejtsd ezt ki légyszives!
Máté: Oké. Mielőtt túlzottan belemegyünk ebbe az ingoványosabb témakörbe, mindenképp le szeretném szögezni, hogy én a gerinc biomechanikára épülő kérdéseivel foglalkozom, a rendelésem is erről szólt, ill. a képzéseim is a test működéséről szólnak. Ahogy Te is mondtad, főleg az elvadult ezotéria világában szereti sok ilyen-olyan módszerrel dolgozó gyógyító hangoztatni, hogy anatómia, az élettan, és úgy egyáltalán a bizonyítékokon nyugvó gyógyítás „valamiféle alacsony szint”, a betegségek oka pedig mindenféle asztráltestben, előző életekben, lelki okokban, stb… keresendők. Jellemzően pont ők azok, akik után nagyon sokat kell takarítanunk a rendeléseinken. 86-ban Csernobilban a robbanás után a fáknak nem lehetett túl sok lelki gondja, és valószínűleg az előző életeikben sem nyírtak ki annyi tengerimalacot, ami miatt ebben az inkarnációjukban bűnhődniük kéne, mégis percek alatt váltak pirossá a sugárzástól. Ergo ha valahol elvből vitatva van az, hogy a fizikai környezet hat a test szöveteire, ott nehéz érvekre épülő vitába bocsátkozni. Erről a kérdésről valószínűleg ugyanazt gondolom, amit Te is, mert valószínűleg hasonló forrásokból dolgozhatunk. A hozzáállás, a krónikus stressz, a beteg ember gyógyulásról alkotott elképzelései nagyon tudja befolyásolni az esélyeit. Sok tanulmány konkrétan mutatja, hogy ha az ember egyszerűen csak korrektül és érthetően tájékoztatva van a problémája mibenlétéről, akkor sokkal hatékonyabban és gyorsabban gyógyul. Nálam pl. a kezelés első része csak arról szólt, hogy megbeszéljük, hogy miért alakult ki a sérve a páciensnek, és hogyan fogja meggyógyítani azt. A mozgásterápiához csak akkor kezdtünk hozzá, amikor már minden teljesen érthető volt.
De visszatérve a kérdésedre azért látom úgy, hogy főképp az agy az, ami a gerincet megbetegíti, mert az, hogy hogyan töltöd egy napod, mennyit és hogyan ülsz, alvás helyett rendszert csinálsz-e az éjszakába nyúló facebookzombulásból, eleget jársz-e a szabadban egyenetlen talajon, képes vagy-e kiszállni a telefonodból, az az ember döntéseinek kérdése, a gerinc állapota pedig konkrétan ezen múlik.
Nóra:
Ennyi lenne az egész?
Máté:
Azért egy facebookfüggőségből vagy egy autóból kiszállni és rendszeresen rászánni az időt az egyenetlen talajon járásra nem olyan könnyű dolog. Tudom, hogy ilyesmit olvasva sokan reflexszerű felelősségpasszolgatásba kezdenek, de az, hogy 18 éves kora után milyen életet teremt magának az ember, azért az adott körülményeken belül a kizárólag ő a felelős. Aki ezt nem fogadja el, annak a mai életmód mellett nagyon pici az esélye a gerinc degenerációinak az elkerülésére, mert a jelenlegi életterünk szinte gyártja a gerincproblémákat
Nóra:
És a krónikus stressz, az életmód, a túlhajszoltság?
Máté: Ezek mellett a nyilvánvalóbb dolgok mellett szerintem legfőképp a „krónikus illúziók” fenntartása az, ami jelentősen segít gerincbeteggé válni. Te ezt kognitív disszonanciának hívnád, de ezt szeretem sokkal egyszerűbben életmódszerű önámításnak nevezni.
Hadd meséljek egy sztorit, úgy könnyebb elmondani, hogy mire gondolok. Ismertem egy multi vezetőjét, akinek folyamatosan baromira fájt a háta. Imádta az autókat, kamaszkora óta minden vágya volt autókereskedőnek lenni, de az a családja szerint nem lett volna társadalmilag elfogadott ( érted? társadalmilag elfogadott ☺ ) szakma, így mérnök, végül multidolgozó lett. Egyedül pár hónapig nem fájt semmije, amikor a kiderült, hogy a céges flottát gyorsan el kell „sales-elni”, és mindenki megrökönyödésére azonnal boldogan vállalta magára a feladatot. Mondanom sem kell, úgy élvezte a kereskedőkkel való alkudozást, mint semmit korábban a munkahelyén, és amíg főleg ezzel foglalkozott, egy gramm fájdalma nem volt. Aztán folytatta a multis melót, és visszatért minden tünete.
Ő pl. abban az illúzióban élt, hogy valamiért jobb lesz neki a családja szerint vállalhatónak tartott foglalkozás, mint az ami boldoggá teszi. Hát nem lennék a helyében hétfő reggelente…
Tudományos szempontból persze nincs egyértelmű összefüggés a kettő között, hiszen ezer tényező befolyásolhat egy ilyen történetet, szl. objektíve nem tudni mi miatt történt az átmeneti javulás.
Mégis azt hiszem, hogy az ehhez hasonló, identitást, házasságot, énképet magára rántó illúzióknak a tartós fenntartásakor egyre többször ütközik az ember szubjektív valósága a külvilággal, így újra és újra igazolni, racionalizálni kell a korábbi döntéseket, ami egyre önhazugabb döntésekhez, egyre önámítóbb élethez vezet, aminek a fenntartása nem kevés feszültséggel jár. Ez a feszültség pedig utat tör magának, és azt viszont már objektív kutatások egész sorából tudjuk, hogy mit művel pont a gerinc mellett található, legősibb izmok tónusával. Onnan pedig már csak egy körre van a tünet és a tartós degeneráció. Szóval szerintem a krónikus stressz eredete ma leginkább az, amikor az ember akár szakmai, akár párkapcsolat szinten nincs a helyén, de fogalmazhatnék úgy is, hogy szellemileg nem szabad. Nagyon messzire vezető téma ez, maradjunk abban, hogy szerintem az ilyen esetekben mindennél hatékonyabb terápia egyszer felállni, összeszedni a bátorságot, és bevenni a piros pirulát…
Nóra:
A piros pirulát?
Máté:
Ja, nem láttad a Mátrixot? Amikor Morpheus találkozik Neóval?
Nóra:
Nem, van egy eredendő titlakozás bennem a nagy klasszikusokkal szemben…
Máté:
Nézd meg! Az olvasóid szerintem látták!:) Szóval bevenni a piros pirulát, felébredni az illúzióból, és elkezdeni hitelesen, önámítás nélkül élni. Persze ehhez óriási erő kell. Amikor pl. egy jogász rájön, hogy főleg a dinasztia erős elvárása miatt ügyvédkedik laza húsz éve, de őt igazából mindig is a régi fegyverek restaurálása tette boldoggá, akkor már nem könnyű váltani. Amikor egy kedves háziasszony ráeszmél, hogy tíz éve döntően azért mondott igent a férjének, mert félt, hogy más nem fogja megkérni, de igazából inkább eljárna táncolni,és élne egy picit… Kemény helyzetek. Ilyen radikális változásokat meglépni nehéz. Egy megreccsent porckorongot kezelni, és tovább önámítani sokkal egyszerűbb. A kérdés az, hogy érdemes-e? Én pl. 35 vagyok, te is azt mondtad, hogy ez fiatal. Pedig ha illúziómentesen gondolkodunk, akkor ez pont a magyar férfi átlagéletkor fele. Igazából sokkal kevesebb időnk van a tiszteletkörökre, mint hisszük.
Nóra:
Csak udvariaskodtam. Tényleg öreg vagy.
Máté:
🙂 Úgy látom, hogy ha valaki összeszedi az erőt, és a helyére kerül, akkor általában nagyon gyorsan kezdenek el működni a dolgok az életében, csak annyira mélyen belénk ivódik az eltorzult értékrendű társadalom sok marhasága, hogy néha már az sem könnyű, hogy az ember rájöjjön mi az, amit valójában ő akar, és mi az ami csak a sok éves családi és társadalmi hipnózis eredménye. Szerintem ezért nagyon hasznos az, amit te csinálsz. De ez nem csak lélekben, ez a testben is így működik: ha az alkatrészek pont azt csinálják, amire valók, akkor semmi nem nyíródik túl, és jelentősen csökken a degeneráció esélye. Ha nem, akkor valahol feszültség keletkezik, aminek a kopóalkatrészek isszák meg a levét.
Nóra:
Mit csinálsz szabadidődben?
Máté:
Kutatásokat olvasok. Régebben mindenféle harcművészeteket gyakoroltam, de ez egy sérülés miatt most egy ideig még kimarad, heti egyszer igyekszünk elmenni túrázni, a nagypapámat viszem vásárolni, az új macskámmal foglalkozom, néha pedig az exkatona haverommal veszünk egy akciós repülőjegyet és egy kisebb hátizsákkal minden terv és koncepció nélkül elutazunk valami olyan helyre, ahol a kosznál és mocsoknál csak a fertőzésveszély a nagyobb. Ilyesmik.
Nóra:
Ez jól hangzik. Pedig az egyik ismerősöd azt mondta, hogy amennyire izgalmasak a képzéseid, te civilben pont annyira vagy unalmas…
Máté:
Az vagyok. Régebben még el – el mentem egy-egy buliba, mert azt hittem, ha nem, akkor kimaradok valamiből, de rájöttem, hogy sokkal jobban élvezem, ha másnap friss vagyok. Most, hogy így mondod, tényleg pont úgy élek, mint a nagypapám, de nekem ez az öreges életmód az, amiben maximálisan a helyemen vagyok.☺
Nóra:
Végül még egy utolsó kérdés, hogy mik a terveid a jövőre nézve.
Máté:
Két fő tervem van. El akarom terjeszteni ezeket az információkat az egész világon, így először a porckorog.hu, majd a képzések elindítása angolul. Ez a project szépen halad már az útján. A másik egy picit nehezebb ügy. Ma kb. mindenkinek jó eséllyel kinéz valamilyen ülő munkából eredő gerincbetegség, akinek pedig már volt, de meggyógyult, annál jobb eséllyel újul ki valahol a tünete, mint nem. Ezek a problémák egy meghatározott minta szerint alakulnak ki. Először az ülő testhelyzet elrontja a tartást, így az idegrendszer kénytelen feltanulni új mozgásmintákat – azaz más izomműködéssel mozgatni, de ezzel máshol is terhelni a testet, mint ahol illene. Ezek a minták felismerhetők, és évekkel előzik meg a betegség konkrét kialakulását, így a minták újraprogramozása óriási mértékben segít megelőzni ezeket a betegségeket. Erre kezdtem el kidolgozni egy rendszert. Azt hittem könnyű lesz, de az anyaggyűjtés közben folyamatosan alapvető meglepetésekbe ütköztem. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy teljesen más irányba kell indulnunk a gerinc egészségesen tartásához, mint eddig ezt hittük, így ha elkészül az anyag, az alaposan fel fogja forgatni az eddigi koncepciót.
Nóra:
Még egy utolsó kérdés: mit tanácsolsz a Női Jógaterápia képzés résztvevőinek?
Máté:
Azt, hogy gerinc téren legyenek nagyon szkeptikusok, mert sok a régi, idejétmúlt infó a témában. És főképp ne higgyenek még a saját érzéseiknek sem. Porckorongsérvet pont azért csinál magának az ember, mert nincs benne túl sok érzőideg, így általában az esik a legjobban, amivel az ember tökreteszi. Ezért nagy tévedés a mondás, hogy ha nem esik rosszul, akkor biztosan nem árthat neked.
Névjegyek
Árvai Nóra: krónikus betegeket segítő pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró. Az Endoblog.hu-nál krónikus női betegségekkel küzdőknek segít önértékelésük megőrzésében, életminőségük javításában, a betegségből eredő magánéleti-, munkahelyi-, párkapcsolati problémáik orvoslásában, a pszichés egyensúly megteremtésében és a pozitív jövőkép kialakításában. Eddig 7 könyve jelent meg, rendszeresen tart képzéseket és előadásokat, a legnépszerűbb hazai endometriózissal foglalkozó foglalkozó Facebook oldal tulajdonosa.
Bene Máté Zoltán: A Bene Máté Gerincakadémia tanára, fizioterapeuta, a porckorong.hu gerincspecialistája, a gerincsérv műtét nélküli gyógyításának szakértője. Youtube csatornáján közzétett videóit eddig kétmillióan tekintették meg. Az Endoblog Női Jógaterápia oktatóképzésének rendszeres előadója.
Csatlkozz az EndoMailes közösségünkhöz ITT!
Leave a Reply