7 éves lesz, megújul és meglepetésekkel készül neked az Endoblog

 

Egy szuperjó hírt szeretnék bejelenteni.

2017 október 1-én 7. életévét tölti be a mi szeretett EndoBlogunk.

Ennek kapcsán örömmel értesítelek Benneteket, drága barátaink, néhány születésnapi újdonságról, ami az endoblog születésnapjának hetében bevezetésre kerül.

Először is: csodálatosan szép, új külsőt kap az EndoBlog.

Továbbra is minden információt megtaláltok majd rajta, de átláthatóbb, letisztultabb, egyszerűbb lesz.

Alig várom, hogy megmutassam Nektek, és remélem, legalább annyira szeretni fogjátok az új Endoblogt, mint amennyire én lelkesedem érte!

A külcsínen kívül még egyéb hírünk is van.

szpeb

Új menüponttal is bővülünk, ahol széles e világból összeszedjük számotokra a legfontosabb, legfrissebb endometriózissal kapcsolatos híreket, kutatásokat, innovációkat, hogy tökéletesen tájékozottak lehessetek.

Boldog vagyok, hogy az elmúlt hét év tapasztalatai alapján kifejlesztett Életmód Rendszerünket,

.

Harmadik meglepetésünk egy könyv, amivel egészen új vizekre eveztem, ugyanis hiába jelen meg eddig 7 könyvem, sosem írtam még regényt, fikciót. Most megjelenő, legújabb, nyolcadik könyvem ezért jelent sokat a számomra, az első nem szakkönyvem ő. A címe Egy Történet, főhöse pedig Hanna, akit a pszichológiai rendelőmben hívtam életre. Nem titok, a munkém és a pácienseim inspiráltak, és bár a regény teljes mértékben fikció, a történet nem egy valós személy története, egy kicsit azért ott van benne  mindenki, kivel a hivatásom során összehozott az élet. Hanna hasonló problémákkal küzd, mint bármelyikük: endometriózissal és annak szövődményeivel küzd, küzd az önértékeléséért, próbál helyt állni anyaként és munkaerőként, sérül és sért, szeret, veszít és győz. Keresetlen őszinteséggel, naplójában tárja elénk gondolatait, érzéseit, és a pszichoterápiája menetét, közben, mintegy mellékesen, sorsa is kirajzolódik előttünk.

Az Egy Történet hamarosan kapható!

Ezenkívül 2017 október első hetében lesznek játékok, nyeremények, kedvezmények, tarts velünk te is, figyeld az Endoblogot és a Facebook oldalunkat is.

Ünnepelj velünk te is!

Szeretettel ölel a hét éves EndoBlog „anyukája”:

Árvai Nóra

Bejelentkezés konzultációra:

www.endoblog.hu/eshop/booking

 

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!