Endoblog babák anyukái üzennek

A munkám egyik legkedvebb része az, mikor mosolygó, helyes kis újszülöttekről kapok fényképet, akik hivatalosan, orvosi értelemben nem foganhattak volna meg, hiszen anyukájuk meddővé nyilvánítatott vagy legalábbis valami nagyon hasonló… („Ez nem lesz egyszerű menet.Mihamarabb el kellene kezdeni próbálkozni. Háááát, ezzel az AMH-val…”Az alábbi leveleket olyan gyerkőcök édesanyjaitól kaptam, akik már szinte lemondtak arról, hogy szülővé válhassanak, amikor megfogant a babájuk. Bíztatásul, a még várakozóknak.

Szia Nóra! Szeretnék megosztani veled egy csodás hírt és egyben megköszönni a korábbi segítséged. 13 hetes terhes kismama vagyok és bár nem tudjuk hogyan sikerült a mi kis csodánkat öszehozni (lehet az időközben megérkezett örökbefogadó határozat, lehet a tavalyi rengeteg gyógyszer vagy csak az a tudat hogy úgyis szülők leszünk lombik nélkül is segített). Bár szerintem az segített, hogy olyan jól bekapcsoltad a babaváró gombom tavaly ősszel hogy januárba beköltözött a pocakomba Töpi baba! ;) (nyugi ez még csak projektnév!) Aki az eddigi vizsgálatok szerint ép és egészséges és szépen növekszik. Nagyon köszönöm a támogatásodat és örökké hálásak leszünk hogy segítettél nekünk abban hogy megéljem a terhesség csodáját és ha nem bánod október végén majd néhány babás családi fotóval foglak újra zaklatni! Petra

Kedves Nóri!  Örömmel értesítelek  hogy megszületett Emma, a mi kis csodánk. Az anyától és az apától, akiknek nem lehet közös gyermeke. Fogadd szeretettel a képeket Emmusról, és tudd, örökké hálásak leszünk Neked. Mónika és Péter

Úristen!  Tegnap amikor nálad jártam, azt mondtad, furcsa vagyok, és milyen más a kisugárzásom. Eszembe jutott hogy megint napok óta késik…nem fűztem hozzá nagy reményeket, mert hányszor ki is maradt már komplett ciklus tudod… De aztán csak csináltam egy tesztet. Aztán még egyet. Aztán még egyet. És még. És mindegyiken kib@szottul két csík van Nóra. Terhes vagyok terhes vagyok TERHES VAGYOK!!! Rami

Szia Nóri, Írj egy időpontot jövő hétre szinte bármikor jó,  de nagyon mennék, célokat kell módosítanuk. Az első célunk ugynis pipa… Csatolom a dokumentációt, két csíkos:-)   Köszönök köszönök köszönök hálásan mindent!  Erika

Kedves Nóra!Ígértem, hogy megírom, milyen eredményeim lettek!A keddi vérvételen a Béta HCG 111 lett. A mostanit csatolom, megnégyszereződött  🙂 Boldog vagyok nagyon!  csak nem merek sikítani :))))Ennek az örömnek a részese vagy! Mert rengeteget segítettél eddig is! Köszönöm! Ági

Kérlek Te meg ha lehet mond el a hasonló cipőben járól lányoknak mint én is, hogy tényleg csak egy petesejt kell egy ilyen csodababához…, de szerintem csak azt kell hogy tényleg minden ajtót „nyissunk” ki és meg fog minket találni a gyermekünk amikor itt az ideje. Petra

Látnod kellett volna a doki fejét, szinte el sem akarta hinni. De örült velünk persze nagyon. Kérdezte, hogy hogyhogy, hogy lehet, mit csináltunk másként. Téged mondtalak, mert így van, nem csináltunk semmit másképp, mint annak előtte, csak eljöttünk hozzád, és te néhány hét alatt rendet pakoltál a fejünkben. A beszélgetésink hatására egyre inkább azt éreztem, jól vagyok, rendben magammal, rendben a világgal. És ebbe a közegbe már szívesen érkezett a kis babzsák is. Mindent köszönünk Neked. Meli és  Péter

Túl három vetélésen és a negyediken, amikor meg kellett szülnöm a halott gyermekemet, olyan állapotban jutottam el hozzád, amiből nem gondoltam, ogy van kiút, van tovább. Most, hogy írom ezt a levelet neked, és itt szuszog mellettem békésen Marci, fel-fel idéződik bennem az akkori énem, az akkori érzéseim. Ha te nem vagy, ha nem tartasz, nem támogatsz, nem biztatsz akkor további munkára, kitartásra és erőfeszésre, akkor biztosan nincsen ma velünk Marci, de talán én sem vagyok. Annyi mindent köszönhetek Neked, hogy szinte szégyellem leírni a szót, hogy köszönöm, mert valami sokkal szebbet szeretnék írni, de nem tudok, mert nincsen rá másik szavam. Köszönöm, köszönöm, ezerszeris köszönöm Neked.  Mária

Kedves Nóri! Emlékszel, amikor először nálad jártam, és elmeséltem a történetemet? Emlékszel, amikor mondtam, hogy a dokik szerint nem foganhat természetes úton gyermekem? Nos hát, tévedtek. Köszi mindent!:-)  Hédi

Köszönöm, hogy megtanítottál kapcsolatba lépni a Belső Gyógyítómmal. Köszönöm, hogy megtanítottál „beszélgetni” a méhemmel, a petefészkeimmel. Köszönöm, hogy megmutattad  a kontroll szobát, ahol beállíthattam a hormonszintjeimet. Köszönöm, hogy megmutattad, tekinthetek más szemmel is a testemre, mint ahogyan addig tettem. Köszönöm, hogy kísértél az utamon, amíg meg nem érkeztem oda, ahol lennem kellett. Tegnap megvolt  a 4D-s ultrahang, kiderült, kislányunk lesz. Milánnal madarat lehetne fogatni, azóta a föld fölött jár méterekkel. Köszönjük a segítségedet, sokat beszélgettünk Milánnal, és mindketten biztosak vagyunk benne, hogy az elmúlt hónapok veled való munkája nélkül nem tartanánk most itt. Szilvi

Szia, át tudjuk tenni eseteleg a holnap reggeli konzultációt valamikor a kora déluáni órákra? Az van hogy néhány napja reggelente rókázom, mint a lakodalmas kutya. K@rvára terhes vagyok ugyanis. K@rvára terhes. :-))))))))  Ági

Szia, bocsánat, hogy csak most írok, elhúzódtak a dolgok. Ahogy éreztük is, sikerült a lombik. :-)És ikrek, Nóra, IKREK!!!Pont ahogy láttam őket a mélyrelaxban. Jövő héten haptózzuk meg őket. Köszönök minden eddigit, mostantól a nekem sose lesz gyerekem téma helyett foglalkozzunk inkább az ikerterhes paráimmal. 🙂 Linda

Árvai Nóra pszichológus. perinatális szaktanácsadó, szakíró

Könyvek, infótermékek ITT

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!