Ebben a cikkben azt az utat mutatom be, amelyet a beteg érez a diagnózis közlése előtt, alatt és után. A halálos és a krónikus betegség elfogadásának lélektani folyamata, annak íve nagyon hasonló, ezeken a szakaszokon minden érintett átmegy, de a megélés természetesen szubjektív és nagyon egyéni.
Az első szakasz a TUDATLANSÁG szakasza.
Ekkor jelennek meg az első tünetek, a beteg vár, reménykedik, hogy maguktól megszűnnek majd a panaszok. Ahogy telik az idő, egyre fokozódnak a tünetek körüli aggodalmak, és a szenvedésnyomás hatására a beteg végül orvoshoz fordul.
A második szakasz a BIZONYTALANSÁG.
Elkezdődik a vizsgálat sorozat, de biztos diagnózis még nincs, ez frusztráló érzés, a beteg türelmetlen lehet, faggatja az orvosát. Amit az orvos ilyenkor tehet, hogy jóslatokba bocsátkozás nélkül, azon a szinten, ahol az információ elérhető, megosztja ezt a beteggel, tájékoztatja őt. Például: „Látok itt egy árnyékot a petefészek körül. Szükség van további vizsgálatokra, hogy kizárjuk a rosszindulatú daganat lehetőségét.” Azért is rendkívül fontos ez az időszak, mert az orvos-beteg kapcsolat ekkor alakul ki, és mindenkinek érdeke, hogy őszinte, együttműködő kontaktus jöjjön létre a felek között. A bizonytalanság szakasza érzelmileg nagyon megterhelő, a beteg hol bagatellizálja a tüneteket: „Nem lehet olyan nagy gond, hiszen felkelek, dolgozom, élek, ahogy mások”, vagy épp ellenkezőleg, a legsötétebb forgatókönyvet képzeli el.
Végül elérkezik a DIAGNÓZIS közlésének ideje.
Fontos, hogy ez ne közlés legyen, hanem valójában egy beszélgetés az orvos és betege között. Az orvosnak 1979 óta tájékoztatási kötelezettsége van, tehát el kell mondania a páciensnek, mi a pontos diagnózis, nem vezetheti félre, mint ahogyan az egészen a közelmúltig bevett gyakorlat volt (kettős zárójelentések). Viszont abban, hogy ezt milyen módon teszi, nagy játéktere van az orvosnak, és valóban érdemes is figyelembe vennie a beteg aktuális teherbíró képességét, érzelmi állapotát.
Ha a beteg a diagnózis közlésekor összeroppan és sírni kezd, ezzel azt jelzi, hogy jelen pillanatban nem képes több információt befogadni, és felesleges, sőt káros volna statisztikai adatokkal, kezelési tervekkel bombázni őt. A beteg érzelmi terhelhetősége, életkora, iskolázottsága, aktuális lelki állapota szabja meg, mikor és mennyit érdemes az adott pillanatban megosztani vele. A páciens kérdései remekül vezetik az orvost, nem kérdez olyat a beteg, amire ne volna képes hallani a választ.
A negyedik szakasz a diagnózis közlése után közvetlenül következik be, ez az ELUTASÍTÁS. A szakasz kulcsmondata, ami jól megjeleníti az ekkor felmerülő érzéseket, az „Ez nem lehet igaz. Ez velem nem történhet meg.”
A betegtek ebben a szakaszban gyakran menekülnek fokozott aktivitásba, hogy ne kelljen egyedül maradniuk a gondolataikkal, ne kelljen szembenézniük a félelmeikkel. Ez a reakció rendjén van: az embereknek szükségük van egy kis időre, amíg össze nem szedik az erejüket ahhoz, hogy elfogadják a diagnózist, és szembenézzenek azzal, ami rájuk vár a közeljövőben.
Az állapot nem tart sokáig amúgy sem, hiszen jönnek a további vizsgálatok, amelyek mind-mind megerősítik a korábbi diagnózist, nem álltathatja tovább magát a beteg a „tévedés történt, összecserélték a leleteket” gondolatával. Nincs szükség ilyenkor szakember beavatkozására, csakis abban az esetben, ha a tagadás miatt a páciens életmentő kezelést utasítana el.
Minden más esetben hamarosan minden beteg megérkezik a DÜH fázisába, amelynek kifejező kulcsmondata a „Miért pont én? Én ezt nem érdemeltem meg.” A beteg dühös a többi emberre, hogy azok folytathatják az életüket a megszokott kerékvágásban, dühös az egész világra. Ebben a szakaszban az orvosnak türelmesnek kell lennie a beteggel, gyakran találkozhat elenállással a részéről.
Ezután következik az ALKUDOZÁS szakasza. Az emberek saját biztonságérzetük megőrzése érdekében szeretnek úgy gondolkodni a világról, mint egy alapvetően igazságos helyről, amelyben a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak pedig felelnek a bűneikért, például egy súlyos betegséggel. Az alkudozás időszaka alatt a beteg keresi saját felelősségét a történtek miatt, rágódik azon, mit ronthatott el, és számtalan változtatásra is hajlandó, csak hogy feloldozódjék bűnei alól, és ezáltal meggyógyulhasson. Ilyenkor nikotinfüggő betegek is leteszik a cigarettát, és fogadkoznak: „Én soha többé nem kiabálok a gyerekemmel, csak gyógyuljak meg.” Az orvos-beteg kapcsolatban a páciens ekkor általában a korábbi haragvó, az orvosban ellenséget látó emberből együttműködő, kedves, készséges beteggé válik.
A DEPRESSZIÓ szakasza akkor érkezik el, amikor a beteg belátja: hiába az abbahagyott dohányzás, hiába a szigorúan betartott diéta, hiába az összes alkudozás és felajánlás, nem változik a helyzet jó irányba. A szakasz kulcsmondata a „Hiába minden.” Halálos betegségnél erre a szakaszra érkezik meg a beteg oda, hogy teljes bizonyossággal tudja és érti: meg fog halni. Krónikus betegségnél pedig mostanra érti meg azt, hogy élethosszig tartó odafigyelést és kezelést igényel majd a betegsége. A beteg lehangolt, bezárkózik, magába fordul.
A nyolcadik, egyben utolsó szakasz a BELENYUGVÁS fázisa. Ekkorra oldódik a beteg mély szomorúsága, újra nyitni kezd a világra, de már nem annak egészére, hanem csak a hozzá legközelebb álló néhány emberre. A számára fontos emberekkel szereti tölteni az időt, és képességeihez mérten a számára fontos időtöltésekkel. Ekkor a beteg azt szeretné, hogy lehetőleg mindenki más hagyja őt békén, az egészségügyi személyzet se zaklassa. Ezt a megváltozott igényét a betegnek el kell fogadni, és ennek megfeleően csak a feltétlen szükséges beavatkozásokat kell elvégezni, akár pallíatív ellátás keretén belül. Krónikus, de nem terminális betegségnél, mint amilyen az endometriózis is, a betegek ezután a szakasz után úgynevezett poszttraumás személyiségnövekedésről számolonak be: elkezdik értéknek tekinteni, amin keresztül menetek, felismerik, mennyi mindent kaptak és tanultak az elmúlt időszak alatt, új szemmel tekintenek a kapcsolataikra, céljaikra, egész életükre. A poszttraumás személyiségnövekedésről egy következő cikkemben részletesen is beszámolok majd.
Egészségedre!
Árvai Nóra pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, táplálkozási tanácsadó cikke.
Foglald rendszerbe az endometriózis diétád hogy ne macera legyen!
Leave a Reply