Az orvoslás jövője- Engedjük a beteget segíteni!

Emlékeztek, amikor tavaly Dr. Meskó Bertalan interjút adott az Endoblognak, többek között olyan kérdésekre adva választ, hogy hol tart a genomika tudománya az endometriózissal kapcsolatban és mire számíthatunk a jövőben? Akkor könyvét még csak angol nyelven lehetett olvasni, most azonban végre magyar nyelven is megjelent a HVG Kiadó gondozásában. Ha akkor lemaradtál volna az interjúról, feltétlenül érdemes most elolvasnod, itt megteheted:

https://endoblog.hu/egyeb/hogyan-tovabb-az-endoblog-hu-interjuja-dr-mesko-bertalan-orvosi-jovokutatoval

Névjegy

Dr. Meskó Bertalan, PhD orvosi jövőkutató, genetikus. A világ első közösségi médiáról és orvoslásról szóló egyetemi kurzusának oktatója. A Webicina.com orvosi online szolgáltatás alapítója. Rendszeresen tart előadásokat a Yale, Harvard, Stanford egyetemeken, valamint a Singularity University által a NASA központjában szervezett Futuremed kurzuson.

Megjelent már a BBC-ben, illetve a Forbes, a Time, a New York Times vagy a National Geographic hasábjain is. 2009-ben végzett a Debreceni Egyetemen Weszprémy-díjas orvosként, 2012-ben PhD-fokozatot szerzett a klinikai genomika területén. Hogy egyesítse orvosi és technológiai szemléletét, új szakmát alkotott „orvosi jövőkutató” (The Medical Futurist) néven. Küldetése, hogy a hasznos technológiai újításokat behozza a mindennapi klinikai gyakorlatba.  A világ első közösségi médiáról és orvoslásról szóló egyetemi kurzusának oktatója a Semmelweis Egyetemen, és a Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatói Albizottságának köztestületi tagja.

A díjnyertes medicalfuturist.com szerzője és a Webicina.com vezetője. Magyar nyelvű blogja a mediq.blog.hu.

mesko berci

 

Melyek a legizgalmasabb orvosi technológiák?
Lecserélik-e a robotok és algoritmusok az orvosokat?
Olcsóbbá teszi-e a technológiai fejlődés az egészségügyi ellátást?
Mit kezd az orvostársadalom az e-páciensekkel?
Meskó Bertalan az orvosi jövőkutatás nemzetközi szinten elismert szakértője. Az orvoslás jövője – Ember és technológia című könyvében a gyógyítás és az egészségmegőrzés jövőbeli tendenciáit tárja elénk, a már ma is elérhető fejlesztésektől haladva a távoli jövő science fictionbe hajló elképzeléséig. A felvázolt trendeket az adott terület elismert szakértőinek nyilatkozataival támasztja alá, így az olvasó hiteles képet kap olyan izgalmas területekről, mint például a 3D-nyomtatás, a nanorobotok alkalmazása vagy a személyre szabott gyógyítás jelenlegi állása.
orvoslás jövője
Számomra a könyv legfontosabb üzenetei a következők:
A gyógyászat akkor tud fejlődni, ha az orvosok engedik a betegeiknek, hogy segíthessenek saját magukon, és teljes jogú partnerként vonják be őket a sorsukra ható döntésekbe.
Dave deBronkart Engedjük a beteget segíteni (Let Patients -help: A Patient Engagement Handbook
A technológiai cunami nem a mesterséges intelligeciát fogja először elhozni. Sokkal egyszerűbb dolgokkal kezdődik a mindennapokban. A cél az, hogy amikor már az alapokat látjuk, magunk tudjuk meghozni a döntéseketa technológia befogadásával és felhasználásávalkapcsolatban.  Senki sem tudja megmondani helyettük, mi a legjobb nekünk. „
Árvai Nóra
Hírek, infók, kutatások, VIP ajándékok neked  itt az Endomailben!

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Kérem a legfrisebb kutatásokat, legfinomabb recepteket és jó híreket

minden kedden a levelesládámba!